Fotó: Wagner Margit
A kőszívű ember fiai, Légy jó mindhalálig, Odüsszeia – három könyv, melyet kötelező vagy ajánlott olvasmányként biztosan sok diáknak el kellett vagy el kell olvasnia. A fenti irodalmi művekben közös az is, hogy egy ideje már modern átiratban is elérhetők. A KLASSZ! sorozat keretében Nógrádi Gergely mesélte újra őket, ahogy több más klasszikust, például Az aranyembert Jókai Mórtól vagy a Szent Péter esernyőjét Mikszáth Kálmántól. Nógrádi Gergely maga is több ifjúsági regényt jegyzett (Misu és a piros kenu, Nyau!, Vau!), de írt már riportkötetet és memoárt is. Úgy véli: az olvasás munka, melyet csak az tud elvégezni, akinek megfelelő felkészültsége, olvasási tapasztalata van, ám ő nem akar lemondani azokról sem, akik amúgy nem olvasnák el a klasszikusokat. Nógrádi Gergely a mai nyelv fontosságáról, a kritikákról és egykori olvasmányélményeiről is mesélt.
„Úgy döntöttem, újramesélem neked a világirodalom legszebb történeteit” – áll a KLASSZ! sorozat bevezetőjében. Ha a legszebbek, mi szükség van arra, hogy újrameséljük ezeket a történeteket? Hogyan jött az ötlet, és ki dönti el (és milyen szempontok alapján), hogy melyik történetet meséli újra?
Éppen azért kell újramesélni, mert a legszebbek. Pontosabban a legfontosabbak a nemzeti és a világkultúra szempontjából. Az értékes klasszikusok kultúránk, emberi szellemünk részei. Belőlük fakadnak a gondolataink, nemzeti eszméink, tőlük kaptuk a szavainkat. Valamilyen módon, ha lehetséges, mindenkihez el kell juttatni a Baradlay-fiúk hősiességét és Bornemissza Gergely történetét. És hogy a kérdésre pontosan válaszoljak: azért kell újramesélni a klasszikusokat itthon és a világ minden táján évszázadok óta, mert a társadalom nagyobb szelete különben sohasem ismerheti meg. A nemzet (és ez nem csak Magyarországra vonatkozik) jelentős része nem olvas. És akik olvasnak, azok is főleg népszerű, könnyen emészthető irodalmat olvasnak. Ők sohasem fognak megküzdeni Jókaival, Mikszáth-tal, Móricz-cal, de még talán Gárdonyival sem. Az olvasás, a szövegértés ugyanis munka, amely munkát csak az tudja elvégezni, akinek megfelelő felkészültsége, olvasási tapasztalata, tudása, és érzékenysége van. Persze lemondhatnánk a nem olvasókról, ahogy régebben tettük és hagyhatnánk, hogy csak az elité legyenek a klasszikusok. De ez nekem nem tetszik.
Jókai Mór: Az aranyember - Nógrádi Gergely tollából
Manó Könyvek, 2016, 275 oldal, 1290 HUF
Az újrameséléssel, az átirattal óhatatlanul elvesznek bizonyos kifejezések, kihullanak egyes részletek – írás közben miként szűri meg, hogy mi maradhat az eredetiből, és minek kell mennie?
A célom, amint az az előző válaszomból kiderülhetett, az érthetőség. Az érthetőséghez a mai nyelvet kell használnom. Ami elvész, az egy avítt nyelvezet, amit ma már senki nem használ. Vájt fülűeknek, és így nekem is gyönyörű, de kíváncsi vagyok én, hogy ki olvassa a Bibliát Károli Gáspár fordításában. Talán senki. Átírás közben minden szónál, minden mondatnál meg kell állnom: ezt értik a mai fiatalok? Hogyan tudnám úgy átfogalmazni, hogy megtartsam az eredeti szöveg üzenetét, de megértsék, és megszeressék reménybeli olvasóim? Már bocsánat a profán példáért, de aki csülköt ad egy csecsemőnek, az gyilkos. Aki bébipapit ad, az reménykedhet, hogy 15 év múlva egészséges lesz a gyerek, és megeszi a csülköt.
A klasszikusok újramesélése azt is sugallhatja, hogy az irodalom elsősorban történet, nem nyelviség, hiszen az újraírt kötetben a cselekmény megmarad, a nyelv változik, holott a nyelvvel kultúrát, hagyományt is tanulunk. Ezt a dilemmát hogyan lehet feloldani?
Az irodalom történet is, de elsősorban nem az. Az irodalom valódi hatásáról, üzenetéről, sőt még szerepéről is nagyon-nagyon keveset tudunk. Egy gyógyszert öt évig vizsgálnak, hogy milyen hatása, mellékhatása lehet. Az irodalom valódi hatásáról az emberi lélekben, a gondolataink, eszméink kialakításában, az emberi magatartás, létezés formálásában, a szorongások gyógyításában csak annyit tudunk, amit az irodalomterápia feltárt, és ami, valljuk be, szinte semmi, ha egy gyógyszer hatásmechanizmusának az ismeretével összehasonlítjuk. Egyébként szó sincs róla, hogy a cselekményt ültetem csak át modern nyelvi közegbe. Én egy régi nyelvet fordítok mai nyelvre. Ahogy egy idegen szöveget a műfordító. Vagy az óangol nyelven író Shakespeare-t az angolok mai angolra. Nincs dilemma. Magyar nyelven jelennek meg az átdolgozott klasszikusok. Mai magyar nyelven. Ezt beszéljük, nem?
Írás közben szempont volt önnek, hogy az újramesélt könyv belépő legyen az eredetihez? Nem áll fenn a veszélye, hogy az átirat átveszi a klasszikus helyét, és a diáknak később már nem is lesz kedve megküzdeni a nehezebb szöveggel?
A Manó Könyvkiadó azért ad az átdolgozott kiadásban szemelvényeket az eredeti műből, hogy megmutassa a forrást. Lesznek néhányan, akik kedvet kapnak elolvasni az eredetit. Mások csak ezt a variációt ismerik meg. Olyan olvasót nehezen tudok elképzelni, aki szívesen elolvasta volna az adott regényt, de miután megkapta az átdolgozott változatot, mégsem olvassa el az eredetit. Tény, ha mi is elmesélnénk már a 6-8 éveseknek legnagyobb klasszikusainkat, mint a Don Quijotét a spanyolok, vagy a Faustot a németek, és a gyerekbe beleégne a nemzeti mű iránti érdeklődés, akkor volna esély, hogy néhány év múlva elolvassák az eredetit. De hát ugyebár a nagy magyarkodásban elfelejtjük, mi az valójában, hogy: magyar.
Az angolszász oktatásban és könyvkiadásban évek óta elérhetőek a klasszikusok átiratai. Itthon hogyan fogadták a diákok, tanárok, irodalomtudósok, hogy olyan kötetekhez nyúlt, melyek évtizedek óta az irodalomtanítási kánon részei, generációk kötelező olvasmányai? Akadt olyan a kritikai észrevételek között, amely konstruktívnak bizonyult, és amelyből meríteni tudott a későbbi kötetek írásakor?
Nos, nemcsak az angolszász oktatásban, hanem a világ minden kulturált államában, évszázadok óta elérhetőek a klasszikusok átiratai. Mielőtt hozzákezdtünk annak idején apámmal ehhez a munkához, begyűjtöttünk egy könyvtárra való átírást Franciaországtól Görögországig. És persze a magyarokat is, hiszen már Jókai életében átírta nagy írónk négy könyvét gyerekeknek Bródy Sándor, és például Kemény Zsigmondot Móricz. A vélemények megoszlottak. Volt, aki szidott bennünket, mert csak nagy löttyös indulata volt, de tudása az átdolgozás múltjáról, céljáról semmi. És persze volt sok tanár, aki örült és rögtön ezt tette kötelezővé, nem az eredetit, mert tudta, ő tudta, hogy azt az osztályban senki sem olvassa el. Akinek az ember fontos, a leendő olvasó, az elfogadja az átírást. Akinek csak a mű, a szent irodalom a fontos, az nem. Döntés kérdése.
Mindenki életében van olyan olvasmány, amelyet diákként képtelen volt végigolvasni – az ön életében volt ilyen? Mi lehet a legfőbb oka annak, ha egy gyerek képtelen elolvasni egy könyvet? A tanár vagy a szülő hogyan segíthet ezen?
Természetesen volt olvasatlan kötelező az életemben. Méghozzá Jókai. Tizenöt éves voltam, és oldalanként 10-15 szó is akadt, amelyiket nem értettem pontosan. Így persze a szöveget sem értettem. A Jókai-szótár több mint 20 ezer olyan idegen vagy régies szót tartalmaz, amit ma már nem használunk. Ha egy kezdő olvasóval, egy diákkal meg akarjuk utáltatni az olvasást, akkor a Mégis mozog a föld című regényt kell a kezébe adni. Vagy egy ahhoz hasonlót. Ha meg akarjuk szerettetni, akkor ezer erre alkalmas könyv áll a rendelkezésünkre. Köztük az újramesélt klasszikusok.
Rendhagyó irodalomóra a Margón. Október 15-én a Margón is becsengetnek, kortárs irodalomórákat tartanak kezdőknek és haladóknak az Aegon-díj szaktanárai. A fakultatív tanítási nap órarendje ITT található.
Évek óta téma az iskolai kötelezők listájának felülvizsgálata – ha tehetné, mi az, amit kihagyna, vagy amelynek az elolvasását esetleg későbbre halasztaná? Melyek azok az akár kortárs művek, melyeket beemelne a kötelező és az ajánlott olvasmányok közé?
Ilyen válogatást, listát én nem mernék készíteni. Azért vannak a magyartanárok, hogy a saját diákjaikat ismerve könyveket válasszanak nekik. Olyan könyveket, amelyek segítségével megszeretik az olvasást. Lehet, hogy egy osztály tanulóinak nem is lehet ugyanazokat a könyveket adni. Lehet, hogy négy-ötféle könyvet kell kínálni nekik, mert a gyerekek képessége, érzékenysége, olvasni tudása, szövegértése különböző. Az egyiknek egy képes gyerekkönyv a megfelelő, míg a másik már egy átdolgozott Jókait is elolvas, és talán az eredeti A Pál utcai fiúkat a harmadik. Bízzuk a tanárokra. Ha ők nem tudnak választani, akkor meg kell reformálni a főiskolai, egyetemi tanárképzést, mert valami baj van.
