Olyan nincsen, hogy legnagyobb magyar író

Olyan nincsen, hogy legnagyobb magyar író

Rostás Eni | 2015. szeptember 25. |

12011169_976524662391257_756780408303077388_n.jpg(kép forrása)

Mán-Várhegyi, Nádas, Szilasi. Mindhárman jelentettek meg JAK-füzetet, ketten Móricz-ösztöndíjasok, mégsem ezért gyűltek össze a PIM díszterében, hanem azért, hogy a Költő és koruk-konferencia első napján Móricz Zsigmondról és József Attiláról kerekasztalbeszélgessenek. „Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli" és Bazsányi Sándor levezényeli. Nem olvasott olyan hévvel József Attilát, hogy evidencia legyen a jelenléte, vallja be Mán-Várhegyi Réka, bár Móricz nagyon erősen hatott rá, Nádas Péternek a konferenciáig eszébe sem jutott, hogy ezt a két embert együtt tárgyalja, Szilasi László pedig leginkább Tömörkényről akar beszélni, ami végül nem történik meg.

Két erős állítás hangzott el a konferencia korábbi paneljeiben, az egyik, hogy a két szerzőnek lényegi köze van egymáshoz, a másik, hogy lényegi értelemben semmi közük egymáshoz. Itt kér szót a '87-es Esterházy, megidézve osztálytermet és fizikaszertárt, falaikon pedig bíborba és jelentőségteljességbe csomagolva egy-egy portrét a két delikvensről. „Rejtély, fölény, toka, tekintet ide vagy oda, az világos volt, akit így kiraknak a falra, tehát ő is meg József Attila is, ezek nem komoly emberek.” Annyira mégis komolyak voltak, hogy ne lehessen őket például Attilának szólítani, emlékeztet Bazsányi, Balassánál a szentségtörésért (ti. Halott költőkkel nem parolázunk) például szemináriumi száműzetés járt.

Míg Móricz rendkívül reprezentatív személyiség volt, akit akár szimbolikus apafigurává is előléptethetnénk (a nagy írók apafigurájává mindenképp), József Attiláról mint a reprezentációs igényt nélkülöző, legfeljebb önmagát reprezentáló fiúfiguráról, az árva fiú figurájáról beszélhetünk, vázolja a különbséget Bazsányi. A hasonlóságokról lehet vitatkozni, de Nádas hamar leszögezi a lényeget: érintkezési pontokkal vagy érintkezési pontok nélkül mindketten nagyszerűek. Bár azzal a sok-sok évvel korábbi kijelentéssel szemben, hogy „Móricz Zsigmond a legnagyobb, ha volna legnagyobb”, olyan komoly kétségei támadtak, hogy felhívta az elkövetőt, Esterházy Pétert, és közölte vele, hogy mindenütt van legnagyobb (még a fociban is), de olyan, hogy legnagyobb magyar író nincsen. EP igazat adott neki, és soha többé nem mondott ilyet.

Bár inkább Móricz ürügyén van jelen, Mán-Várhegyi mégis József Attiláról kezd beszélni, meg arról, hogyan magasodott mitikus alakként generációjának gyerekkora fölé. Az Attilázás náluk sem volt ismeretlen, minden diák próbált választani egy ikont a századelőről, ám ő úgy érezte nem tudja megközelíteni a költőt. Az életrajz, a nők, a neurózis sokáig lebonthatatlan falat emeltek köré. Amikor 5-6 évesen felolvasták neki a Hét krajcárt vagy a Fillentőt, a korábban hallgatott mesék folytatásának gondolta őket, ám a durvaságuk erősen hatott rá. Hatott a hatodikos korában jegyzett novelláira is, amelyeket körüllengett, sőt erősen át is járt Móricz szelleme: a szereplők vagy egymást ölték meg, vagy a körülmények áldozatai lettek. Tanárnője hatásvadászatnak bélyegezte a szöveget, Mán-Várhegyi írásait később mégis magnetikus erő vitte Móricz felé. Szilasi is az általános iskolában ismerkedett meg a Móricz-novellák gyereklélekre gyakorolt hatásával. Nem is tetszett neki se a Hét krajcár, se a Barbárok, se az, hogy ennyire szomorú volt az élet a proletárdiktatúra előtt, és úgy véli, talán még jobb ember is lenne, ha nem állja az útját már egész fiatalon a móriczi szomorúság és a „bekajolható” szocialista kánon. Aztán a nyolcvanas években jött Esterházy, bebizonyította, hogy Móricz máshogy is olvasható, és még tanácsot is adott, mit kell csinálni, hogy ne fájjon. József Attilát a gimnáziumi magyartanára olvastatta vele, aki ugyan sosem Attilázott, de lélekben valószínűleg ilyen és ehhez hasonlóan bizalmas viszonyt képzelt a költővel. Réz Pálnak igaza volt, amikor kijelentette, hogy József Attila az univerzum legnagyobb költője, vallja Szilasi, ő máig előveszi, ha szomorú, vagy ha túlságosan vidám.

Hiába ismert olyanokat, akik személyes kapcsolatban voltak vele, Mészöly Miklóson kívül Nádas környezetében senki sem Attilázott. Ő nem azért nem szólította Attilának (se Pistának), mert az Attila név nem létezik, Mészölynél pedig mindig rákérdezett, hogy mégis kire gondol. '56-ig még iskolai kellemetlenségi kultusz sem íródott rá, a tanerő kerülte, tanárnőjének, (egy másik) Galgóczi Erzsébetnek nem volt bejárása se hozzá, se Móriczhoz.

12038013_976524665724590_8795222027292376206_n.jpgNádasnak viszont a családi, baráti, mozgalmi kapcsolatrendszeren keresztül már egészen korai bejárása volt például a piroskötetes Cserépfalvi-kiadáshoz, majd később szinte mindenhez. Harmincéves korára még a gondolkodását is újra kellett strukturálnia, mert csak úgy tudott gondolkodni, ahogy József Attila. Móricz későbbi felfedezés, francia unokatestvére, Yvette mutatta be őket egymásnak, sőt „erőszakolta rá” egyiket a másikra. Neki akkoriban Jókai volt a kedvenc prózaírója, de hiába akart minden elolvasni tőle, szülei nem tudták elépakolni a százkötetes életművet. A francia kapcsolat próbálta eltéríteni a fiús hülyeségektől (ti. Verne, Jókai), bár Nádas szerint a fiús hülyeségekkel szembeni ellenérzése annak volt köszönhető, hogy francia anyanyelvűként nem volt meg a kellő nyelvi fantáziája hozzájuk. A Rózsa Sándorba ugyan beletört a bicskája, de később minden jó volt: a Barbárok volt a legjobb, meg a Sárarany, meg az Árvácska és a Légy jó mind halálig, ami már nem is csak a legjobb volt, hanem az abszolút.

Felnőttfejjel nagyon kevés Móricz-könyvet olvasott újra, az pedig egészen a konferenciáig eszébe sem jutott, hogy Móricznak és József Attilának köze lehet egymáshoz. Pedig van közük, méghozzá az, hogy nekik a legmagasabb a szociális felelősségérzetük. (Kosztolányié „halk fütty”, Babitsnak nincs olyan.) Ez a szociális felelősségérzet a prózaírónál és a költőnél az alkatukból kifolyólag máshogyan nyilvánul meg. József Attilánál leginkább a katasztrófák sorozatából fakad, Móriczot a saját tapasztalati működtették, és a lehető legnagyobbat teljesítette a korszakban. (Kosztolányi helyezkedett, Babits fel volt fuvalkodva.) Nagy igazságtalanság a sorstól, hogy egy prózaíró nem lehet buta, vallja Nádas, kell hogy legyenek neki filozófiai, antropológiai, teológiai elképzelései, tudnia kell, hogy mi történik két ember között. Szerinte fantasztikus, hogy két olyan ember is van a magyar irodalomban, akikben ekkora szociális érzékenység munkált, ráadásul azokban az időkben tudták ezt érvényre juttatni, amikor legfeljebb a kommunistáknak volt szociális érzékenysége, és úgy, hogy belőlük nem lett se kommunista, se más. Móricz tematikailag túlgyőzte magát, hirdet ítéletet Szilasi, bár nagy erénye, hogy nem azért írt, hogy olyanok helyett szóljon, akik nem tudnak beszélni (itt kérne szót ismét Esterházy, ezúttal Tar Sándor ürügyén), mert az ilyesmi sosem túl szerencsés projekt. A móriczi hősöknek nem kell hangot adni, van nekik saját hangjuk. Van-e olyan író, aki nem győzi túl magát, dobja fel a labdát Nádas, utalva például Petőfire, aki nem tudott olyan fiatalon meghalni, hogy megússza a dolgot.

A Barbárok megjelenése után Kosztolányi „pusztai barbár nyelvtanról” és nyelvi brutalitásról beszélt, idézi fel Bazsányi, majd a Móricz-féle nyelvi bátorságról kérdezi az asztaltársait. Móricz nem mondja, hogy a szegénység átmeneti állapot, kezdi Szilasi, hanem ráteszi a nagyítót. Ő maga annyira megutálta a szocialista kánont, hogy sokáig, sőt az előző félévig egyáltalán nem olvasott Móriczot. A Rózsa Sándort azonnal csodálatosnak találta, bár lehet, hogy csak azért mert előtte a Moby Dicken rágta át magát. Szegeden egyébként nincs túl jó híre a könyvnek, mert Móricz rosszul tanulta meg a tájszólást Bálint Sándortól. Móricz-olvasás közben Szilasi úgy érezte, hogy a szerzőnek két külön nyelve van, az egyik, amit Budapesten használ, a másik pedig a saját nyelvjárása, amit akkor sem tud levetkőzni, ha történetesen épp a szegedit próbálja rekonstruálni. Szilasi saját nyelvjárása már csak akkor jön elő, ha az édesanyja közeledik felé.

Mán-Várhegyi Rékának annyira tetszett a tájszólás szövegbe emelése, hogy ő is megpróbálkozott valami hasonlóval, ám hatodikos tanárnőjének ezzel sem lopta be magát a szívébe. Amit Móricznak lehet, azt neki nem, hangzott az ítélet. A tanárnő véleményében mások is osztoztak, később pedig már maga is így vélekedett. Ma nem tud elképzelni olyan szöveget, amiben rögzítve van a tájszólás, mert túl direkt eszköz, és ő már úgy nevelkedett, hogy nem engedhet meg magának ilyen fokú direktséget. Úgy érzi, a sokkhatás csak akkor jelentkezik, ha messzebbről közelít valamihez, és nem egyszerűen közli a szörnyűséget. A tájszólások eltűntek, nem használják őket, folytatja Nádas, majd a német és a svájci irodalmat hozza ellenpéldául. Minden generáció szembesül vele, hogy nincs tájnyelv, de olyan sincsen, hogy magyar nyelv, mert a nyelv túlságosan is sokféle.

Nádas szerint Móricznál és József Attilánál nemesebb nem nagyon volt, minden szavuk nemes, még azok is, amelyek Gyömrői Editet kurvaanyázzák. Móricz antropológus volt, nem tehetett mást, mint hogy mindent leírt, és ebbe a mindenbe a testi örömök is beletartoztak. Ha le kellett menni a kávéház mosdójába maszturbálni, akkor le lett menve, ám ezt nem obszcenitásnak kell tekinteni, hanem egy magányos férfi örömszerzési akciójának. Az ember fej alatt is létezik, emlékeztet Nádas, és a fejnek minden testrésszel van dolga. Szilasi is úgy véli, hogy az lett ábrázolva a szövegeikben, aminek ábrázolva kellett lennie, de ez nem azt jelenti, hogy mindent ábrázolni lehet. A rövidpróza ilyen szempontból veszélyesebb, ott nagyon könnyű belecsúszni a megmondásba, és ezzel Bazsányi és Mán-Várhegyi is egyetért. A regényben fel lehet állni a sokatmondás okozta elhasalásból, a novellában már problémásabb, véli Bazsányi, Mán-Várhegyi Réka pedig a személyességhez való viszony változásáról beszél: a nyugat-európai prózairodalomban például már nem jelent egyet az önéletrajzisággal, megszűntek a határok és „az önéletrajz boldogan menetel a fikcióba.”

Mi írható tovább a József Attila-i hagyományból, tereli a szót a show nagy részét ellopó Móricztól József Attilára Bazsányi. Szilasi szerint a titok abban áll, hogy a költő milyen eszközökkel vesz rá, hogy sokáig figyelj a szövegre, és még akkor is elővedd, ha nagyon sok versét kívülről-belülről tudod. Verselemzések helyett verseket kellene memorizáltatni a gyerekekkel, vázolja versoktatási reformjait Mán-Várhegyi: ha így történt volna, amikor ő volt diák, akkor talán hamarabb jutott volna el a versekig, ahelyett, hogy a verselemzéseket és az életrajzot kerülgeti.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!