A férjezett nőket rendszerint áthelyezik irodai szolgálatba

.konyvesblog. | 2016. december 14. |

m_t_eszter_jak.jpgDupla könyvbemutatót tart 2016. december 14-én, vagyis ma délután 17 órától a József Attila Kör. Bemutatják Molnár T. Eszter A számozottak, és Fekete I. Alfonz A mosolygó zsonglőr című könyveit. Helyszín a Nyitott Műhely, a szerzőkkel Balajthy Ágnes és Borsik Miklós, a JAK-füzetek sorozatszerkesztői beszélgetnek. Facebook-esemény

A számozottak

Molnár T. Eszter antiutópiaként olvasható novellafüzére egy elszigetelt, éhes és sötét Magyarországon játszódik, ahol a hatalom minden egyes állampolgár lépéseit számon tartja. Tizenkét szereplő nézőpontjából láthatunk rá töredékekből összeálló történetük egy-egy döntő fontosságú szilánkjára. A könyv nem a diktatúra működésének ábrázolására törekszik, inkább azt kutatja, hogy milyen egyéni válaszok adhatóak a szabadsághiány tapasztalatára.

Molnár T. Eszter Stand up!  (ITT írtunk róla) és Most már igazán című ifjúsági kötetei 2016-ban jelentek meg a Tilos az Á Könyveknél. A Stand up! bekerült a Margó-díjra esélyes legjobb három elsőpróza közé, A számozottak az első felnőtteknek szóló kötete. 

A mosolygó zsonglőr

Tessék, csak tessék! Nem csalás, nem ámítás, íme a mosolygó zsonglőr első trükkjei! Nehogy azt higgyék, hogy papíron zsonglőrködni veszélytelen mutatvány. Fekete I. Alfonz felkap bármit, ami a keze ügyébe kerül, egyszerre játszik mágikussal és hétköznapival, hogy az egyik pillanatban még az éjszakai buszon zötykölődjünk a gyrosszagban, a másikban pedig már krétarajzzal bírjuk szóra a budapesti házakat. Ezen a porondon Kaczor király dörzsölt politikus, Róka Rudi pubertáskori problémákkal küzd, és megfér egymás mellett Vitéz László és Pancimanci, a középkori Bizánc és Kun Béla. Néha ikonikus, máskor a társadalom vagy az emlékezet pereméről verbuvált alakokért nyúl, akiknél biztosan lehetne találni dicsőbbeket, de pont ezzel a nyers őszinteséggel, ezzel az öniróniával tudnak a legjobban beszélni az itt és mostról. Figyeljék a labdákat, figyeljék a kezét! Mondtam, hogy nem veszélytelen a mutatvány, de ne csak a zsonglőrért izguljanak. Felkavaró trükkök következnek. Nyomot hagynak abban is, aki nézi, aki forgatja. (Moskát Anita)

Fekete I. Alfonz  2016-ban elnyerte a JAKkendő-díjat A mosolygó zsonglőr című kéziratával. Az irodalmi díjakhoz való viszonyáról a Könyves Magazin nyári számában kérdeztük.

Olvass bele Molnár T. Eszter novelláskötetébe:

Molnár T Eszter_A számozottak_részlet by konyvesblog on Scribd

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.