Gyerekkönyvet választani amilyen hálás, olyan nehéz feladat is egyben. Miközben a kiadók évről évre egyre több szórakoztató, nyelvileg és vizuálisan is igényes kivitelű kiadványt dobnak piacra, a rokonoknak sokszor elég nagy fejtörést okoz, hogy a polcokat elborító giccstenger közül sikeresen kibogarásszák azt, amelyet nem csak a gyerek forgat majd szívesen, de amelynek a huszadszori felolvasásától a szülő sem mászik a falra. Igyekeztünk összeállításunkban kiemelni azokat a gyerekkönyveket, amiket elég izgalmasnak tartunk ahhoz, hogy az év végén figyelmeztessünk mindenkit, ezeket érdemes megnézni.
Hervé Tullet: Pötty KönyvÉs akkor végy egy marok pöttyöt… Valahogy így születhetett meg ez a könyv is, amely amilyen egyszerű, olyannyira zseniális. Rázzad, döntsed, dörzsöld, fújj rá, és a kék, piros, sárga pöttyök életre kelnek. Dőlnek jobbra-balra, épp csak, hogy ki nem hullanak a könyv lapjairól. Mesét ne várjatok, az nincs, szöveg is csak kevés, de néha nem is baj, ha elszabadulhat a fantázia. Ha pedig meguntuk, a könyv végére érve, visszafelé lapozva újra kezdetét veheti a játék. Egyetlen hátránya, ami az előnye: ezt a kötetet csak kettesben lehet forgatni. Kétéves kortól azonban a siker garantált.
Aranysityak, válogatta: Lackfi János
Ha már a könyöködön jönnek ki az óvodai mondókák, a Bóbitát és a Cini-cini muzsikát is rongyosra lapozta már a gyerek, de a kis rímfaló még mindig versre szomjazik, akkor kihagyhatatlan ez az antológia, amely negyven nagyon is mai szerző – az alcím szerint is – friss gyerekverseit fogja csokorba. Na jó, 39+1. A negyvenedik ugyanis Lackfi János, a kötet szerkesztője, aki ezúttal rövid – ahogy ő mondja – szösszenetekben mutatja be az alkotókat. A költők portréit a zseniális Molnár Jacqueline készítette, már ezért megéri fellapozni. De időnként jó olyan gyerekverseket is olvasni, ahol nem a szekér zörög, meg kemencéből bújik elő a kis Bence, hanem van internet meg műfüves focipálya meg rajzpályázat. Ami az itt és a most.
Akik csak egy kicsit is járatosak a mai magyar gyerekirodalomban, azoknak Szegedi Katalint nem nagyon kell bemutatni. Szépséges, varázsos illusztrációk kerekednek ki az ujjai közül, igazi mesevilág, a szó legjobb értelmében. A Lenka (akárcsak anno az Álomcirkusz) szőröstül-bőröstül az ő gyereke, hiszen ezúttal a szöveg is a sajátja. A címbeli Lenka egy dundi kislány, akinek legjobb barátai a ceruzák. Rajzolni nagyon szeret, de igazi, hús-vér gyerekbarátja nincsen. Amikor anyukája kiküldi a játszótérre, a többiek kicsúfolják, nem hajlandóak befogadni. Bánatában az aszfaltra kezd rajzolgatni, amikor egyszer csak megáll mellette egy rolleres kisfiú. A többit nem árulom el. A Lenka mindenesetre egy olyan könyv, amelyet nemcsak olvasni, de böngészni is jó, egyszer, kétszer, sokszor.
Trappot leépítették. Lapátra került, pontosabban utcára, így lett végül a Talált Állatok Osztályának lakója. Trapp egyébként egy cirkuszi ló, a Piccolo Cirkusz egykori csillaga. A biznisz azonban befuccsolt, az igazgató elment Toszkánába olajbogyót termeszteni, a társulat szétszéledt. Hajdani kalandjaival Trapp most újdonsült barátait traktálja. Egy sajátos világ tárul fel (sors)meséi nyomán, benne direktorral, bohóccal, idomárral, ahogy az egy rendes cirkuszban dukál, no meg titkokkal, csalódásokkal, szerelmekkel, az újrakezdés nehézségeivel. (Kedvcsinálónak itt egy kis ízelítő.) Mindehhez Szalma Edit hol groteszk, hol humoros, de mindenképpen nagyon markáns és szerethető rajzai adják meg az alaptónust. Nem csak cirkuszkedvelőknek.
Tonya Hurley: SzellemlányCharlotte Usher a tipikus kis szürke egérke a gimnáziumban, gyakorlatilag láthatatlan a menő társaság, a Petulák, Wendyk, Damenek számára. Nagy igyekezetében, hogy észrevétesse magát, Charlotte egy szép napon meghal, ám megpróbáltatásai koránt sem érnek véget. Tonya Hurley Szellemlány-trilógiájának első kötete Tim Burton és Neil Gaiman gótikus rémmeséinek hangulatát idézi, miközben szerethetően, kellő humorral, ám mégis komolyan szól a kiskamaszokat érő hétköznapi kihívásokról, arról, hogy hogyan illeszkedjenek be a közösségbe, hogyan vetessék észre magukat, úgy hogy közben mindenekelőtt önmaguk maradjanak.
Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek
Lauren Oliver a gimnáziumi történetekben általában gonosz, vérszívó libaként ábrázolt menő csajt helyezte regénye középpontjába, ezzel máris elérte, hogy az amúgy agyonírt műfajban különlegeset alkosson. Sam a középiskola legmenőbb csaja, gazdag, szép, övé a legjobb pasi és a legtutibb barátnők, és meglehetősen el van telve magától és az életétől. Aztán egy nap történik valami, ami arra készteti, hogy gondolja át egész addigi életét, mert nincs már sok esélye rendbe hozni a dolgait. Szomorkás, tanulságoktól sem mentes történet, inkább idősebbeknek; ami kiemeli a középszerből, az Oliver képessége arra, hogy az elcsépelt tanulságokat cseppet sem szájbarágósan tárja elénk, és hogy az elsőre egyáltalán nem szimpatikus karaktert végül megszerettesse velünk.
Pat Walsh: Crowfield átka
A mai ifjúsági fantasy-dömpingben igazán ritka az olyan könyv, ami nem vámpírokkal, vérfarkasokkal vagy egyéb paranormális lényekkel szerelembe keveredő tinilányok viszontagságait ecseteli. Pat Walsh regénye ezért is kivétel, meg azért, mert 1347-ben játszódik, egy behavazott angliai apátságban, ahol egy fiatal, árván maradt fiú talál az erdőben egy hob-ot, a mesebeli lény megjelenésével pedig misztikus események veszik kezdetüket, titkok kerülnek napvilágra, és kibontakozik egy másik világ az erdő mélyén. Vérbeli fantasy kiskamaszoknak, kalandos, rejtélyes, régimódi, felesleges szerelmi szálak és modernkedés nélkül.
