Chaja Polak könyve, a Salka anyaregény, a haláltáborból hazatért, de a regényidőben már halott anya gyászregénye. Emlékezés, melynek során a narrátor-főhős Fanny, az elmesélt vagy elhallgatott történetek fonalába fogózkodva visszalopózik a múltba. Egészen anyja, Salka nagyszüleinek a múltjáig, akikről már csak azok a falubeliek mesélhettek volna, akik túlélték a holokauszt pusztítását. Senki nem élte túl, Fanny dédszüleinek nevét sírkő sem őrzi, „arc és név nélküli emberekké váltak”. Talán ezért olyan fontos számára az a festmény, mely anyját, Salkát ábrázolja, amint épp egy rózsaszín pulóvert köt, és ezért fontos a falra vele szemközt felakasztott kép is, amiről apja, Leo Mandel bámul a kereten kívüli világba.
A regény Salka múltjának (fel)keresése, melyben a hiányzó kockákat a képzelet tölti ki. A hiány teszi átjárhatóvá az idősíkokat, lehetővé téve az időutazást. De csak azt a múltat lehet átírni, átformálni, amiről valakik mesélnek, amit továbbadnak, ami ott van egy fényképen, egy videón. Így kísérheti Fanny a kislány Salkát fel az emeletre, hogy a kisöccseire vigyázzon, miközben a saját édesanyja haldoklik. Mintha társa tudna lenni a magányban, osztozna a fájdalmában.
Chaja Polak: Salka - Egy anya portréja
Fordította: Gera Judit, Park, 2016, 240 oldal, 3490 HUF
A mesélés közelebb hozza a múltat, hol megszelídíti, hol teljesen átformálja, és átírja a Salka-szülők történetét is: a nagypapa a beteg felesége elől menekül, de Fanny néhány hallott, vagy csak sejtett történetből visszafejti, hogy bármit is művelt a férje, Mamme mindig szerette őt: „Úgy akarom, hogy elégedetten nézzenek egymásra, az a legkevesebb, hogy elégedetten…”
Fanny nem hallgatja el az eltitkolt, de felsejlő vágyakat, ahogy a gyanítható, de be nem vallott kínzásokat sem szeretné elnémítani. Salkát és Leo Mandelt elhurcolásukkor egymás előtt faggatják és kínozzák, hogy elárulják, hol van a gyerekük. A kislányt rejtegető festő és felesége arra tanítják az alig két éves Fannyt, hogy őket szólítsa szüleiként, ezért a koncentrációs táborból hazatérő Salkát már nem nevezi anyának. Az igazi anya hiánya azonban elviselhetetlen számára, és már a kórházi ágyon fekvő Salka bőrének szaga is képes őt visszarántani a múltba.
A múlt és a jelen a regényben egybecsúszik, egymásra rakódik. Az egyidejűség megakasztja az idő múlását, a múlt felidézése nem más, mint az anya keresése, mintha így meg lehetne akadályozni, hogy újból eltűnjön. „Mindig így kellene lennie, ahogy most van. Az élet megreked az este és a nappal, a fény és a sötétség között. Maradjon minden így.”
Szerző: Tamás-Balha Etelka
A cikk eredetileg a Könyves Magazin februári számában jelent meg.
