Gyarmati Fanni Radnóti Miklóssal kötött házassága elején, 1935-ben kezdett el naplót írni, melyet 1946 őszéig vezetett - férjének exhumálása és újratemetése volt az utolsó bejegyzés benne. A napló idén decemberben jelenik meg a Jaffa Kiadónál, a dokumentum keletkezésének körülményeiről, annak tartalmáról Ferencz Győző irodalomtörténész, a kézirat gondozója és szerkesztője mesélt egy kedd délelőtti sajtóbeszélgetésen.
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni híresen visszahúzódó életet élt, interjút például nem adott (ez alól egyetlenegyszer tett kivételt, 1962-ben), rádió- és tévéfelvétel nem készült róla. Ferencz Győző szinte véletlenül szerzett tudomást arról, hogy Gyarmati Fanni 1935-től kezdve jó tíz éven át naplót vezetett. Az irodalomtörténész akkor éppen Radnótiról szóló (és azóta megjelent) monográfiájához gyűjtött anyagot, és emiatt több alkalommal is meglátogatta Radnótinét. Ekkor akadt kezébe a kézirat („Persze, naplót vezettem! Majd a halálom után elolvashatják” – mondta akkor az asszony), rögtön két példányban.
Gyarmati Fanni ugyanis eredetileg gyorsírással jegyezte fel a napi eseményeket, és évtizedekkel később maga gépelte le azokat. Összesen tíz határidőnaplóról, és négy füzetről van szó, ezek terjedelme nagyjából 3,5 millió karakterre rúg. Alapvetően nem nagyon beszélt a naplóról, de például egy képeslap tanúsága szerint volt olyan ismerőse, aki tudott róla, tehát nem volt titok. Olyannyira nem, hogy egyszer a szigligeti alkotóházba kimondottan azzal az indoklással kért beutalót, hogy a naplón dolgozhasson.
A legépelt példányt tehát időről időre javítgatta, és később, amikor a látása már megromlott, feltehetőleg egy tanítványa segített neki ebben. Egy életen át dolgozott a kéziraton, hangsúlyozta Ferencz Győző, az asszony elsődleges célja pedig az volt, hogy „megmaradjon, ami Miklóssal történt”. Csakhogy a kézirat nem az utókornak szólt, közös emlékeiket ugyanis Gyarmati Fanni kezdetben azért vetette papírra, hogy öregkorukban majd könnyen felidézhessék férjével a korábban történteket. A naplót rendszerint lefekvés előtt, már az ágyban írta, és szinte naponta (vagy legalábbis hetente többször) feljegyezte, ami aznap történt vele. Fontos tudni ugyanakkor, hogy ez nem egy irodalmi napló, és nem is irodalmi műnek készült, szemben például Márai naplójával. Mondatai nem cizelláltak, Ferencz Győző pedig úgy döntött, hogy meghagyja a szöveg egyenetlenségeit – igaz, ez az olvasást helyenként megnehezítheti, a napló hitelességét azonban jelentősen növeli. (A szöveg értelmezését, az egyes események kontextusba helyezését lábjegyzetek és névjegyzék segíti majd.)
Dokumentumként a napló egyébként egyszerre többrétegű: egyik főszereplője ugyanis kétségkívül Radnóti Miklós (a feleségének Mik), és irodalomtörténetileg rendkívül érdekes azt nyomon követni, hogy hogyan éltek ők a mindennapokban. Csak egy érdekesség: kettejükről az egyik leghíresebb kép az, amely síelés közben készült róluk, a naplóból viszont kiderült, hogy Radnóti utált síelni, és szívesebben heverészett volna otthon helyette. Ferencz Győző szerint az irodalom és a művészet volt az életük fókusza, és valóságos műhelyt alakítottak ki ők ketten. Az asszony nagyon erősen hitt a férjében, ezért különösképpen nem is szorgalmazta, hogy polgári állást vállaljon. Radnóti műveihez ugyanakkor kritikusan állt hozzá, és jó szeme is volt a művekhez. Leveleikből például az derült ki, hogy az Októbervégi hexametereknek, melynek első változatát Radnóti a munkaszolgálatból küldte haza, eredetileg nem az volt a vége, ahogyan most ismerjük, a felesége javaslatára azonban utóbb módosított rajta.
Műhelyszerűen megbeszéltek tehát minden verset egymással. A napló alapján ugyanakkor felsejlik mögöttük egy baráti kör is (Schöpflin Gyula, Vas István...), melynek tagjaival napi szinten találkoztak, ezzel egyidejűleg pedig kibontakozik a tágabb értelemben vett irodalmi élet. A napló ugyanakkor egy fiatal nő önarcképe is. Gyarmati Fanni 23 éves volt, amikor belekezdett az írásba; ő már ahhoz a generációhoz tartozott, amely az első világháború után munkába állt - ez nagyban eltért attól az életviteltől, amely az előző nemzedék asszonyait jellemezte. A kézirat így egy fiatal, dolgozó nő mindennapjait, adott esetben a háztartással vagy a szexuálissal kapcsolatos gondolatait is rögzíti. A dokumentum ezzel egyidejűleg a holokausztirodalomnak is fontos szelete lehet, hiszen az üldöztetés, a bujkálás éveiről is beszámol.
A napló mint műfaj általánosságban véve esetleges, Radnótiné naplójának azonban ironikus módon mégis van eleje és vége. Az egész naplóírás tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy a házaspár kapott egy szép határidőnaplót, és nem tudták eldönteni, kié legyen. Azt végül Fanni kapta meg, hogy naplót vezessen. Az utolsó bejegyzések a költő exhumálásáról és újratemetéséről szólnak; Fanni ekkor már otthon van és arról ír, hogy egy Paul Morand-regényt akar elolvasni, melybe „már korábban belekezdtem, de abbahagytam”. A napló tehát ez utóbbi szóval ér véget, az iróniát pedig tovább erősíti az a tény, hogy a francia Morand náci kollaboráns volt a második világháború alatt.
Radnótiné végrendelete szerint a hagyaték az MTA kézirattárába került; a naplót és a leveleket zárolták, előbbi azonban a kötet megjelenését követően már hozzáférhetővé válik. Miklós és Fanni levelezését is érdemes lenne kiadni, ez azonban várhatóan több évi munka lenne, és feldolgozásukhoz Ferencz Győző szerint munkacsoportot kellene létrehozni.
