A+
Borbély Szilárd: Egy gyilkosság mellékszálai, Vigilia Kiadó, 2008, 211 oldal 1700 forint.
A feltétlen csodálat hangjai közt pontosan mérlegelni nagyon nehéz, ellenük dolgozni szinte lehetetlen. Borbély Szilárd Halotti pompa című kötetéről megjelent kritikák, recenziók ritkán tapasztalt összhangban ünnepelték a szerzőt, ez a kollektív gesztus, figyelembe véve a minden elméleti törekvés ellenére kötelezőnek érzett referencialitás hiányát, egészen különlegessé tette a versek (és a teljes kompozíció) helyzetét. Képtelenség erről helyesen, a megfelelő fogalmak használatával írni, de – mint az talán köztudott – a szövegekben megképződő gyilkosság borzalmának és a halál terhének hátterében valós történések állnak. Egészen pontosan egy ép ésszel felfoghatatlan rablógyilkosság és annak nyomorúságos utóélete. A személyes érintettség, vagyis a „költői én” pontosan dokumentálható eseményhez kötöttsége, és a megrázóan aprólékos tényfeltárás következtében az alkotó szerepe jelentősen megváltozott. A kötet félre-értelmezését ezért az olvasás etikai aspektusai helyett az esztétikai megfontolások teszik lehetetlenné, a kritikátlan csodálat tehát a szövegben újraalkotott halálnak szól, és nem korlátozható a művek hátterében meghúzódó „valóságra”. Annál is inkább, mivel a feldolgozás lehetetlenségét éppen a „metafizikai botrány”, a gyilkosság értelmetlensége garantálja, hiszen az erőszakos halál nem bontható részekre az elkövetés és a feldolgozás aktusai szerint. Ez az esemény minden ízében megragadhatatlan, a magyarázat legalább annyira kilátástalan, mint maga a tett, ezért a megértés munkálatai a kudarc biztos tudatában alakulnak. Így a szövegek megszületése a legnagyobb emberi és alkotói teljesítményről tanúskodik, arról a folyamatról, melyben a borzalom nem az elleplezés által megszelídített arcát mutatja. Az Egy gyilkosság mellékszálai című esszékötet a megmagyarázhatatlan botrány magyarázatának paradoxonát rejti magában.
Több helyen olvastam, hogy ez a kötet a Halotti pompához fűzött prózai kommentárként olvasandó, afféle lábjegyzetként, amely a szokatlan hangvételű alkotások közt segít eligazodni. Ugyanakkor a szövegek megfejtésének iránya közel sem ilyen egyértelmű, a két kötet együttes olvasása nem korlátozható semmilyen hierarchikus sémára. Az Egy gyilkosság mellékszálai önállóan ugyanúgy megállja a helyét, mint a versek kommentárjaként, hiszen a halált más irányból, a magyarázat és nem az újraalkotás felől közelíti meg. A kötetben esszék, interjúk, leírások, beszélgetések találhatók, kiegészülve a könyvet záró írással (Egy bűntény mellékszálai), amelynek hatása önmagában is csak a verseskönyvéhez mérhető. A szigorúan elméleti megfontolásokra és bibliai (valamint Pilinszky) idézetekre épülő, szinte már a személytelenségig eltávolított prózai alaphang hátborzongatóan valószerűvé teszi az egyszer tényleg megtörtént eseményt. Mintha a szövegben újraírt gyilkosság csupán a megalkotottságában ölthetne testet, vagyis kizárólag a szövegbe írt történések lennének valódiak, és az újraalkotott időben minden más elenyészne.
Talán nem véletlen a kötet és a kötetzáró írás címének finom distinkciója. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a zsidó-keresztény kultúra filozófiai és teológiai gyilkosság-értelmezései között a saját sorsot, az alkotó szubjektumot érintő gyilkosság csupán, mint bűntény szerepelhet. Vagy a magyarázat és a tett között tátongó szakadék áthidalásának reménytelensége a különbségtétel oka? Hiszen a könyvben szereplő írások (beleértve az interjúkat és beszélgetéseket is) alapvető tétele a gyilkosság metafizikai botrányának értelmezése, és ebbe a konkrét elkövetés kicsinyessége és pusztító dühe nem fér bele. Krisztus testének meggyilkolásától Auschwitz lehetőségéig a szövegekben újra és újra felbukkan a másik élet kioltásának borzalma, de akár Kertész Imre műveinek alaptapasztalatát, akár Radnóti Miklós halálának körülményeit elemzi Borbély Szilárd, az egyedin átvillan a kollektív, az emberiség egészén elkövetett bűntett szégyene. „Aki gyilkol, az a test által, amelyet elpusztít, Krisztust is megöli.”
A kötetben szereplő szövegek összjátéka a nyilvánvaló párhuzamokon túl is ámulatba ejtő. A remek szerkesztési elv is közrejátszhat ebben, hiszen a témák sokszínűségéből minden írásban pontosan kirajzolódó alapmotívum erőteljes jelenléte meghatározza a kötet egészének befogadását. A szolidaritás és a borzalomra adott kollektív válasz lehetősége El Greco képétől egy megdöbbentő fényképen át a beszélgetések minden egyes apró részletéig a szövegekben rejlik. Hatalmas erőre lehet szükség a személyes hit általános érvényűvé szélesítéséhez, amely sok esetben a tételes vallási rendszer megsértésével jár együtt, mégis minden blaszfémia ellenére a legbensőségesebb és legőszintébb. Nem a racionális gondolkodástól vár válaszokat, hiszen az ész csődöt mond, ha a másik megsemmisítéséről vagy saját magunk megalkotásáról esik szó, kérdései jóval veszélyesebbek. Mélyen megélt kötődésről árulkodnak, ám éppen a szövegbe foglalt viszony retorikája deszakralizálja, szakítja el a kanonikus vallási tézisektől azokat. Emiatt a válaszok – amelyek a kötet kohézióját is biztosítják – sok esetben élesebbek és fájóbbak a szentesített tanokénál, ám éppen ezért a mellékszálak nyomán felfejtett bűntények értelmezései a személyes tragédiákon keresztül válhatnak vigasztalóvá és reménykeltővé, mindenki számára egyéni olvasatot biztosítva. Az Egy gyilkosság mellékszálai számára ugyanúgy kijár a Halotti pompa kritikai visszhangját meghatározó csodálat és tisztelet, mert a felkavaró írások látásmódja és kiútkeresése mindenki számára példaértékű lehet.
