Megalomán gyilkostól a harisnyás megmentőig

Rusznyák Csaba | 2014. január 27. |

Superman-First-Comic-Action-Comics-No-1.jpgSuperman első képregényes felbukkanása

Jerry Siegel és Joe Shuster paradigmaváltó hősének első inkarnációja egy világuralomra törő gonosz volt, és illusztrált novellaként látott napvilágot. Az alkotók hosszú éveket töltöttek az igazság és a kisember bajnokaként elhíresült karakter formálásával, mielőtt egy ártatlanul halálra ítélt nőt megmentve, és egy politikai összeesküvést leleplezve, lebegő vörös köpenyével felbukkant a mára felbecsülhetetlen értékű Action Comics első számában, 1938. április 18-án. De pontosan hogyan és miért? Háromrészes Superman-sorozatunk második része.

Siegel és Shuster középiskolai barátok voltak, akik a ’30-as évek elején, sok millió amerikaihoz hasonlóan a gazdasági világválság következményeit nyögték. A szegénységből íróként láttak kiutak, és megpróbálták sci-fi ponyvatörténeteiket magazinoknak eladni, de mindenhol zárt ajtókba ütköztek. A 18 éves Shuster végül egy rozoga írógéppel és egy kezdetleges nyomtatóval saját fanzine-t indított Science Fiction: The Advance Guard of Future Civilization címmel. Az öt részt megélt kiadvány harmadik számában jelent meg a The Reign of the Superman (a novellát Siegel írta, Shuster illusztrálta), amiben egy Bill Dunn nevű nincstelen elfogadja egy tudós ajánlatát, hogy egy rendes étkezésért és öltönyért cserébe a kísérleti nyula legyen. Dunn korlátlan telepatikus képességekre tesz szert, meggyilkolja a tudóst, és világuralomra tör – azonban a kísérlet hatása ideiglenesnek bizonyul, és a feltalálójával együtt sírba szállt formula hiányában a kopasz, megalomán „Superman” (aki sokkal inkább hasonlít a későbbi nemezisre, Lex Luthorra) ismét nincstelenként végzi az utcán. 

Kapcsolódó cikk:

Superman, a szuperhőskultúra lényege

Kicsit később az alkotók hőst faragtak a karakterből, és mivel Siegel közben beleszeretett a képregényekbe, úgy döntött, erre a médiumra írják az akkor éppen kriminek szánt sztorit – de ilyen formában sem kellett senkinek. A harmadik variációjuk az ötletre az idegen bolygóról származó hős volt, amit comic strip formában próbáltak értékesíteni. Ekkorra a főszereplő képességei jelentősen átalakultak: egyrészt a képregényben, mint vizuális médiumban nehéz látványosan ábrázolni a telepátiát, másrészt a sci-fitől a ponyvakrimi felé tolódó műfaj is egyértelműen a fizikai erőt preferálta az elme hatalmával szemben. Siegel és Shuster így olyan mitikus hősöket vett alapul, mint Herkules, és olyan híres ponyvakaraktereket, mint Tarzan. A korai történetekben a főhős még nem tudott repülni, csak nagyon nagyokat ugrani, amihez a szerzők saját bevallásuk szerint a John Carter sorozatból merítették az inspirációt. Fontos előképe lehetett még a karakternek Philip Wylie Gladiator című 1930-as regényének hőse, Hugo Danner is, aki tudós apja kísérleteinek hála a későbbi Supermanhez hasonló képességekkel születik. 

Magát a „Superman” nevet Siegel Nietzsche Így szólott Zarathustra című filozófiai művéből vette, annak egyik központi motívuma, az „Übermensch” angolra fordításával. Viszont hőssé alakulásával Superman ironikus módon pont ennek az Übermensch-nek az ideológiai ellentétévé vált, hisz utóbbi a maga emberfelettiségében meghaladja az emberi törvényeket, erkölcsöket, társadalmat, azok nem vonatkoznak rá, míg Siegelék hőse úgy emberfeletti, hogy nem is ember, mégis aláveti magát az emberi világ hagyományos értékeinek, és azok védelméért száll síkra. A névadásban emellett talán Burroughs-nak is volt szerepe, ugyanis Jane az első Tarzan-regényben (Tarzan, a majomember, 1912) supermanként utal a főszereplőre, és meg kell említeni a korszak egyik legnagyobb ponyvahősét, Doc Savage-t is, akit Supermanként reklámoztak („Superman Doc Savage, man of Master Mind and Body!”). Tőle ered egyébként a kryptoni túlélő Acélember (Man of Steel) beceneve is: Savage-t Bronzembernek (Man of Bronze) hívták.

The Reign of the Super-Man.JPGThe Reign of the Superman

A karakter eredetének koncepciója (az újszülöttet rakétában küldik az idegen Földre elpusztuló szülőbolygójáról) valószínűleg Siegel és Shuster családi múltjában gyökeredzik, ugyanis mindkettejük szülei zsidó bevándorlókként érkeztek Amerikába. Fontos adalék, hogy Siegel ruhabolttulajdonos apját 1932-ben lelőtték egy rablási kísérletben, és bár maga az író sosem vont párhuzamot a tragédia és Superman születése között, sokak szerint nem véletlen az időzítés. Az Acélemberben emellett sok irodalmi elemző vélte már látni Jézus (az emberiség megváltója) és Mózes alakját is (szülei egy idegen kultúrába küldik, hogy megmentsék őt a halálos veszélytől). És ha elfogadjuk őt a modern Amerika mitológiájának isteneként, akkor csak egy lépésre van Zeus: inkognitóban járja a Földet, hogy kapcsolatban maradjon az emberekkel, problémáikkal, drámáikkal, álmaikkal. 

A karakter külső megjelenésére főleg Siegel és Shuster kedvenc mozifilmjei és sztárjai voltak hatással: Superman vizualitásához, pózaihoz a nagy kalandhőst, Douglas Fairbankst vették alapul, civil alteregójához a burleszksztár, Harold Lloyd volt a minta, maga a Clark Kent név pedig Clark Gable és Kent Taylor (mára kevésbé ismert B-filmes színész) neveiből állt össze. A szuperhőssel szembeni képi követelmény az volt, hogy látványos, könnyen felismerhető legyen: Shusterék Amerikai színeibe, kékbe és pirosba öltöztették teremtményüket, és ezzel az összeállítással elsőként használták ki teljesen az akkori képregények négyszínnyomásos technikáját, ami a sötétebb, „szürkébb” ponyvakarakterhez képest hihetetlen élénkséggel ajándékozta meg a hősüket. A nagy kontraszthatásra nem csak a limitált színpaletta, hanem a gyenge minőségű papír miatt is szükség volt, és ez az egyik alapja a Supermannel kapcsolatos állandó poénkodásnak, hogy ti. „kívül hordja az alsógatyáját”.   

Fontosabb azonban, hogy Shuster a cirkuszi erőemberek és a birkózók shortokkal kiegészített kezeslábasait használta a ruha megtervezésekor – ugyanis akkoriban ez a viselet az erő, a kitartás legelterjedtebb vizuális ismertetőjegye volt (persze az erőemberek azért húztak egy plusz rövidgatyát magukra, hogy az egyébként testre simuló ruhájukon elfedje valami a problémás területet), így evidens döntés volt ily módon kihangsúlyozni a figura képességeit. Ellenben a köpenyre nehéz precedenst találni a korabeli amerikai ponyvairodalomban, sokan egyedinek, vízválasztónak tartják a használatát, noha messze nem minden előzmény nélküli, elég csak Zorróra gondolni. És figyelembe véve a szerzők rajongását Doublas Fairbanks irányába, lehet, hogy éppen az ő Zorro-filmje ihlette őket a köpenyre – noha ott, a spanyol „palást és kard” kalandirodalom szellemében az inkább egyfajta, az öltözék részét képező palást volt, mintsem külön ruhadarab. 

superman-1.jpgAz első önálló Superman-szám borítója (Joe Shuster)

A jelmeznek, és az első számban való felhasználásának vélhetően komoly szerepe volt a sikerben. Aki ma ránéz az Action Comics első számának ikonikus borítójára, nem lát rajta semmi különöset. A hős a feje fölé emel egy autót, és hozzácsapja azt az előtte lévő sziklához, a gazemberek pedig rémülten menekülnek a helyszínről. Csakhogy 1938 tavaszán senki nem tudta, hogy Superman hős, a fejvesztve iszkolók pedig gazemberek. Lehettek volna ártalmatlan járókelők is: kezükben nincs fegyver, és semmi jel sem utal arra, hogy a rejtélyes kék-piros öltözékű, szigorú arckifejezésű félisten, aki valami olyasmit hajt végre éppen, amihez hasonlót az olvasók még sosem láttak korábban, bűnt akadályoz meg, és nem ártatlan embereket terrorizál.  Az olvasóknak fogalmuk sem lehetett, hogy mit látnak a borítón, csak abban lehettek biztosak, hogy valami őrületes akciójelenetből kapnak ízelítőt – a többit megtudták, ha megvették az újságot. És még mennyire, hogy megvették. 

Ami a Clark Kent alteregó első megjelenését illeti, eredetileg egy Daily Star nevű újságnál dolgozott (ezt aztán magyarázat nélkül változtatták meg a jól ismert Daily Planetre 1940-ben), amit Shuster saját korábbi, kanadai munkahelyéről, a Toronto Daily Starról nevezett el (Toronto szolgált Metropolis alapjául is). Az alkotók már kezdettől tudták, hogy Suparman civil énje riporter lesz: a ’30-as években az újságírás rendkívül tiszteletreméltó foglalkozás volt, művelőire az igazság élharcosaiként tekintettek, az emberek becsülték őket, a bűnözők és korrupt tisztviselők pedig féltek tőlük, és evidens volt, hogy a hős hétköznapi hacukában is tegyen valamit a világ jobbá tételéért. Viszont óriási kontrasztot rajzoltak Superman és Kent, vagyis az álcája közé. Lois Lane már az első számban gyáva kukacnak nevezi riportertársát, miután az kihátrál egy tahóval való ökölharcból. Mintha Superman hihetetlen tettei nem lettek volna elegendők, másik énjében az olvasók egy szürke, trotli nyárspolgárral szembesültek, aki tökéletes álcájának köszönhetően állandó megvetés tárgya. És ez is valami új volt: a hősöknek ritkán voltak alteregóik, és ha mégis (Zorro), azok a maguk jogán is erős, tisztességes egyéniségeknek tűntek a külvilág számára. 

Siegel és Shuster ötletére végül a National Allied Publications (a DC elődje) csapott le 1938-ban, noha a megjelenéshez a comic stripet át kellett dolgozni normál képregényes formátumra. A kiadó nem annyira tudatos döntés, mint inkább a publikációs határidő szorítása miatt választotta a duó munkáját az Action Comics című antológia első számába (a sorozat a később Batmannek otthont adó Detective Comics antológia sikerének farvizén indult), és ugyanezért került annak címlapjára is. A kétszázezres példányban nyomott képregényt a Superman-sztorinak köszönhetően hamar elkapkodták, és nem sokkal később a sorozat egyes részei már közel egymilliós példányszámban készültek. 1939 tavaszán elstartolt a Superman című képregény is, és ezzel Siegelék karaktere volt az első szuperhős, aki saját sorozatot kapott, és aki egyszerre két újságban is szerepelt. 

Ma egy eredeti, első nyomású Action Comics #1 a világ legdrágább képregényei közé tartozik, állapotától függően. Egy jó minőségű példány (feltehetően ugyanaz, amit 2000-ben elraboltak a gyűjtő Nicolas Cage-től, aki a ’90-es években majdnem eljátszotta Supermant Tim Burton végül soha meg nem valósult filmjében) 2,16 millió dolláros rekordösszegért cserélt gazdát egy 2011-es aukción.