Fotó. Valuska Gábor
Második magyarul megjelent kötetében, az Emberkereskedőkben Loretta Napoleoni arról ír, hogyan járult hozzá az emberrablásért kifizetett váltságdíj a dzsihádista szervezetek megalakulásához és megerősödéséhez. Miután az Egyesült Államokban 2001-ben bevezették a Patriot Act-et, hogy megakadályozzák a kábítószer-kereskedelemből származó pénzmosást, Nyugat-Afrikában egyre gyakoribbá váltak az emberrablások, hiszen a bűnszervezetek ebben találták meg a pénzszerzés alternatív módját. A hatmillió eurót is elérő váltságdíjaknak köszönhetően megalakult a maghrebi Al-Káida, amely később a turisták megcsappanó száma miatt embercsempészetre szakosodott, és 2009-ig, az olasz kormány Kadhafival kötött egyezményéig Líbián át Olaszországba juttatta a menekülteket. Az emberrablás az ISIS harci stratégiájává is vált, a terrorszervezet pedig később menekültcsempészetből, az elfoglalt területeken átvonuló menekültekből jutott bevételhez. Ez 2015-16-ban napi félmillió dollárt tett ki. Napoleonival a média felelősségéről, a hülyeség koráról és a menekültkérdésről beszélgettünk.
Legújabb könyvéhez interjúkat készített olyan tárgyalókkal, akik az emberrablók és a kormányok között közvetítettek és a foglyok elengedéséért tárgyaltak. Kik a tárgyalók, és milyen volt velük találkozni?
Ők a különleges haderők, titkosszolgálatok egykori emberei, akiknek olyan szaktudásuk van, amit ilyenkor jól lehet és kell használni. Tudták, hogy könyvet írok, és számukra fontos volt, hogy elmondják a világnak, mi történik. Beszélni akartak és hálásak voltak, hogy megtehették, megkönnyebbültek, mert erről senkinek sem beszélhettek. A családjuknak sem, vagy ha igen, akkor csak nagyvonalakban, érintőlegesen, a legnehezebb részt elhallgatva. Más, ha nekem mondják el, aki járatos vagyok a témában. A foglyok életéről tárgyalni nem kis feladat, lelkileg megterhelő. Egyedül végzik ezt a munkát, nem kerülnek a figyelem középpontjába, nem övezi őket hála. Persze kifizetik őket, de nem hiszem, hogy a pénzért csinálnák, nem azért lett belőlük tárgyaló, mert ezt jó pénzszerzési forrásnak tekintették, a korábbi karrierjüknek köszönhetően váltak azzá.
Arról is ír, hogy a terrorizmus nem a támadásban merül ki, hanem legfőképpen abban, ahogy reagálunk rá. Milyennek látja a reakciókat?
Szerintem az európaiakat aggasztják a lehetséges támadások, ami számomra meglepő, hiszen majdnem hozzájuk szoktunk. 2004-ben, a spanyolországi választások során támadás történt. A kormányzat azt állítja, az ETA a felelős, de ez nem igaz. De elég, ha a franciaországi támadásokra gondolunk, csak Hollande hatalomra kerülése óta a legutóbbi, a Champs-Élysées-n történt immár a huszadik.
Loretta Napoleoni: Emberkereskedők
Fordította: Pétersz Tamás, HVG Könyvek, 2017, 320 oldal, 3500 HUF
Korábban már írt egy könyvet az ISIS-ről, és az Embercsempészekben is több fejezetet szán nekik. Hogyan sikerül a terrorszervezetnek ekkora figyelmet követelnie?
Abban nagyon eltérőek a többi csoporttól, hogy rendelkeznek egy államalapító, nacionalista programmal: az ISIS számára létfontosságú a kalifátus. Míg a többi csoport a kalifátust célnak látja, számukra ez csak kiindulópont, eszköz a továbbiakhoz, és ez nagyon újszerű. Sikerült új ideológiát létrehozniuk, ők az új Al-Káida, és az összes többi csoport a szövetségesük. És ott van az európai szál. Nem tudjuk, hogy ezeket az európai támadásokat ki tervezi, szervezi, ki támogatja, én eléggé meg vagyok győződve afelől, hogy nem ők. Mivel az ISIS áll az ideológia mögött, minden egyes alkalommal mondhatják, hogy igen, mi voltunk, mert nem áll érdekükben meghazudtolni és tagadni. Ez is igen jelentős összetevője a jelenségnek. A kalifátus pedig sokkal erőteljesebb üzenetet fogalmaz meg, jelzi, hogy már elértünk valamit.
Milyennek látja a dzsihádista jelenlétet és tevékenységet pár év múlva?
Szerintem több támadás lesz Európában, mint az Egyesült Államokban. Megváltozott a módszertan, már nem a kalifátus a cél, amiről már sem azt nem lehet tudni, mekkora, sem azt, hogy ki áll az élén. Bekövetkezett egy elmozdulás, és ez gondolkodásra kell, hogy késztessen - mi azt hisszük, hogy nyerünk, de nem ez történik, a probléma az egyik területről áttevődött egy másikra. A terrorizmus nem jelent állandó veszélyt, legalábbis más itt, és más mondjuk Aleppóban, de most is hatással van az életünkre. Minél több támadás lesz, annál erősebbnek fognak tűnni és annál nagyobb vonzerővel rendelkeznek majd a csatlakozni szándékozók számára. Minél több a támadás, annál élesebb lesz a társadalmi feszültség. Minél élesebb a feszültség, annál többen csatlakoznak majd. Nem jó, amit teszünk. De senki nem keres megoldást, nincs terv.
Nemcsak, hogy nincs tervünk, hanem lemaradunk az ISIS-stratégiák követésével, megértésével.
Igen, egyértelműen.
Minek kell történnie, hogy legyen terv?
Szerintem háborúnak. Mindenki úgy tekint Oroszországra, mint a szuperellenségre. Ez nagy veszélyeket rejt magában. Oroszországgal kellene szövetkeznünk. Ez nem azt jelenti, hogy Putyin demokrata, de miért nem keresünk diplomáciai megoldásokat, ahelyett, hogy őt okolnánk mindenért. Nézzük meg, mi történt az elnökválasztási kampány kapcsán, semmi bizonyíték nincs arra, hogy Putyin bármilyen módon is befolyásolta volna a választásokat. Vagy ha a franciaországi választásokat vesszük: ha Marine Le Pen nyert volna, azt mondták volna, Putyin keze van benne. Ez nem vezet sehova. Azzal kellene kezdeni, hogy beismerjük a tévedéseinket, Irak lerohanásától kezdve a Patriot Act bevezetésén át, egészen a számos meggondolatlan lépésig. De továbbra sem ezt tesszük, hanem folytatjuk azokkal a szakpolitikákkal, amelyek mögött az az elgondolás áll, hogy mi vagyunk a jók, és mindenki más rossz. Én nem hiszem, hogy jók vagyunk, őszintén szólva hülyék vagyunk. Erről szól a következő könyvem is, a The Age of Stupidity (A hülyeség kora). Ha az EU beismerné, hogy amit tett, nem volt helyes, vagyis nem volt helyes ezeket az országokat destabilizálni, akkor lehet, hogy végre felelősséget éreznénk és megpróbálnánk megoldani a kialakult helyzetet. A szíriai helyzetet nem lehet megoldani anélkül, hogy az USA és Oroszország ne kötne valamilyen szerződést egymással. De nincs erre semmi hajlandóság. Hidegháborúhoz hasonló állapotokat élünk, ugyanazt az utat járjuk és ez még több krízishelyzethez vezet.
Loretta Napoleoni: Európának nem az Iszlám Állam jelenti a problémát, hanem az oroszok
Fotó: Valuska Gábor„Az Iszlám Állam (IÁ) elleni háború egyáltalán nem a Nyugat háborúja", állítja az olasz újságíró, Loretta Napoleoni, aki a kilencvenes évek óta vizsgálja különböző terroristaszervezetek közigazgatási és pénzügyi struktúráját, és aki mára...
A szíriai konfliktus kapcsán a média felelősségéről beszél. Hogyan lehetne ezt összefoglalni?
A média nem értette és továbbra sem érti, hogy mi is történik Szíriában. A média már régóta nagyon nem azt a munkát végzi, amit kellene. Vegyük csak Obama példáját. Míg ő volt az Egyesült Államok elnöke, senki sem írt arról, hogy a közel-keleti politikája teljesen esztelen. Az Arab Tavasz óriási kudarc volt, de erről sem írt senki. A közösségi média persze kihívás a média számára, de leginkább a professzionalizmus hiányával van baj. A ’80-as években, amikor Magyarországon éltem, sokkal többet tudtunk a világról, mint ma. Illúzió, hogy szabadok vagyunk és hozzáférünk az információhoz. 1980-ban, a kommunizmus idején tudtuk, hogy ki mit fog mondani, hogy milyen jellegű propagandát folytat. Ma nem tudjuk, mi történik Szíriában. Nem tudjuk, kihez forduljunk, nincsenek értelmiségi hálózatok, amelyeken keresztül áramlana az információ. A vietnami háború körül is rengeteg propaganda folyt, de tudtuk róla, hogy propagandával állunk szemben. Mára ez a tudásunk eltűnt.
Szíriával kapcsolatban az is eldöntöttnek tűnik, melyik a jó és a rossz oldal.
A média eldöntötte, hogy ki a gonosz és ki a jó. A lázadók a jók, köztük szerepel persze az ISIS is, a gonosz pedig természetesen Aszad. De semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy mondjuk a kémiai támadást ki hajtotta végre. Milyen anyagot használtak? Csak Facebook-videók vannak, és az egyik ilyen videóban az orvos, aki a szaringáz-támadásról és a haldokló gyerekekről beszél, ugyanaz, akivel kapcsolatban az a vád merült fel, hogy John Cantlie első elrablásáért felelős. A támadást követő napon a Times lehozott egy cikket az orvos fényképével, és felhívta a figyelmet arra, hogy ez az a fickó, akinek a neve felmerült Cantlie elrablása kapcsán. A bírósági tárgyaláson nem találták bűnösnek, mert Cantliet, akit tanúként hallgattak volna ki, másodszor is elrabolták. Az orvost eltiltották a szakma gyakorlásától az Egyesült Királyságban, majd visszament Szíriába. Most szaringázzal mérgezett gyerekekről készít videókat. Igaz ez? Nem tudom. Nem azt mondom, hogy nem igaz, de nem bízom benne. Donald Trump is úgy küldött rakétákat, hogy nem volt bizonyítéka arra, hogy megtörtént-e a szaringáz-támadás. Az ENSZ sem küldött szakembereket, hogy kivizsgálják az esetet. Aszad persze azt mondja, nem ő volt. Olvastam egy helyszíni tudósítást, amelyben az újságíró arról ír, hogy az első dolog, amit érzel, a szarin szaga. De a szarin szagtalan. És miért támadna most Aszad szaringázzal Idlib tartományban? Nem látok ebben semmi logikát, nem tudjuk, ki tette. Ez a dolgok állása.
Amikor az ISIS különböző szövetségeseire és támogatóira fény derült, az is következmények nélküli volt.
Nem kavart fel nagy vizeket, mert a helyzet túl összetett. Szaúd-Arábia a szövetségesünk a Közel-Keleten, hogy lehet, hogy ők támogatják az ISIS-t, aki az ellenség? A média felelőssége abban áll, hogy mélyre ásson, felkutassa a különböző összefüggéseket, amiket nem lehet 142 karakterben elintézni. A cikkek is rövidülnek, ami egyszerűsíti az üzenetet, mi pedig elveszünk. Az ISIS sokkal ügyesebb nálunk, a tévedéseinket is felhasználják és örülnek, amikor negatív hírek öntik el a címlapokat, mert azzal az ő malmukra hajtjuk a vizet. De az ISIS, vagy az Al-Káida sosem volt akkora veszély, mint amennyire felfújtuk. Másképp kellett volna viszonyulni hozzájuk, megoldást találni, ahogy tettük ezt a ’70-es években is, amikor döntő erővel nem bíró, marginális szervezetekként tekintettük rájuk. Ehelyett bekövetkezett az Irak elleni támadás, mert az Egyesült Államok újabb hatalomszerzésre törekedett. De bevallja-e ezt ma bárki? A legtöbb eladott bestsellert Bushról írták. 2001-ben nem lehetett Bush ellen tiltakozni, mert akkor a globalizáció ellen is kellett volna beszélni. A történelem nagyon sokszor rossz elgondolások mentén halad. Amikor kiderült, hogy kitalálták Irak megtámadásának ürügyét, utólag senki nem mondta, hogy ítéljük el Busht és társait háborús bűnökért. Pedig ők háborús bűnöket követtek el.
A menekültek családegyesítése kapcsán emlegetett második bevándorláshullámra mit reagál majd az EU? Lesz közös uniós terv?
Nagyon erős ellenállás lesz, a kelet-európai országok ebbe nem fognak belemenni, megtalálják majd a kiskapukat.
Az IMF és Angela Merkel is demográfiai okokat emleget a bevándorlás támogatására. Mit gondol erről?
Nem értek egyet a befogadást támogató német szakpolitikával, amely arra épül, hogy a problémát ott mellőzzük, ahol épp jelen van. Megnyitjuk a határokat, aztán mégis egyezséget kötünk Erdogannal, aki koncentrációs táborokba küldi a menekülteket, és ezzel gyakorlatilag saját pénzen termeljük kis a következő dzsihádista generációt, ahogy tettük ezt a váltságdíjak kifizetése esetében is. Ennyire hülyék lennénk? Ez mindenkinek rossz. Amikor Angela Merkel azt nyilatkozta, hogy 17 milliónyi munkaerőre van szükség 2060-ig, akkor is tiltakoztam, mert ez nem igaz. Azt akarják mondani - ahogy teszi ezt az OECD is -, hogy 2050-re 17 millióval több munkaerőre lesz szükség. De ez nem úgy működik, hogy aki megérkezik egy országba, egyből munkába áll. Az összeg, amit el kell költeni arra, hogy 17 millió ember munkaképessé váljon, rengeteg, és munkahelyek is kellenek hozzá, amik az viszont nincsenek. És a kontinens sem nő olyan gyorsan, ahogy kellene. Ez csak tervezés, de a statisztika nem azt mondja, hogy ha a fejem a hűtőbe dugom, a lábamat meg kilógatom a napra, akkor az az ideális hőmérséklet.
Szerző: Tamás-Balha Etelka
