Négy magyar verseskötet, amelyek nem felelnek meg az elvárásoknak, mernek egyszerre mocskosak és gyönyörűek lenni.Szigorúan felnőtt besorolású könyvek!
Tolvaj Zoltán: Fantomiker
Tolvaj Zoltán közel tíz év után jelentkezett Fantomiker című harmadik könyvével. A zsigerien pulzáló verseket szinte szétveti a „létviszketegség”, miközben mormolásába egy „Werner Herzog-népmese” narrációja szűrődik be. Tolvaj költeményeiben a csendéletek bűzlenek, Krisztus szívét nagyítóval égetik ki, és az istenek felfáztak. Mintha csak egy időgéppel iderángatott, megborult trubadúr csavarogna Budapest sötétebbik felén. Ne lepődjünk meg, ha a Fantomiker egyik versében egy rituális berber teveáldozás kellős közepébe csöppenünk. Emlékezetesek a kötet állatai, Gagarin, a macska egy szívszorító szerelmes versben bukkan fel, de Tolvaj egy kentaur hátán még a Chili bár pultjához is elvezet bennünket. A hamvasztásról és a mélytengeri halfajok szerelméről szóló talált versei pedig még a könyv öntörvényű világán belül is felejthetetlenek, de már címekben is sokat ad: A szél külön nyelve, Naponta kétszer éjfél és A hüllőagy néma – ezek a sorok önmagukban is visszhangozhatnak a fejünkben.
Lírai csúcstámadás:
„A halálunk utáni első reggel szomorú,
főleg annak, aki belőlünk jött, és folyton
menne már, és visszabújna – elmúlni bűn
annak, aki teremtett.”
Lírai mélyütés:
„Agyonsimogattam anyám, miután a MÁV-ban
a kiürült méhét kivették, kihordott benne hatvan éve,
de ha erről faggatom, annyit mond visszafogottan:
én kis fagottom, csitt, a valóság zenél.”
Szabó Marcell: A közeli Limbus
Szabó Marcell: A közeli Limbus
Jelenkor, 2016, 84 oldal, 1499 HUF
Szabó Marcell első kötete (A szorítás alakja, JAK-PRAE.HU, 2011) után öt évet kellett várnunk A közeli Limbusra, de a szerző időközben sem tétlenkedett, hiszen párizsi tanulmányai alatt fél tucat fordításkötettel rukkolt elő. Az új kötet nyelvezetén érezhetőek is a francia esszéirodalom nyomai, de ehhez a könyvhöz nem lesz szükség enciklopédiára, hiszen Szabó Marcell mondatainak tisztasága egy francia park geometriájával vetekszik. Ezzel együtt még véletlenül sem mondanánk a kötetet könnyű olvasmánynak, de akivel megesett már, hogy egy erkélyen ácsorogva egyszer csak azon kapta magát, fogalma sincs, mit keres ott, vagy egyáltalán, ki is ő valójában, az biztosan talál fogódzót Szabó végtelenbe kígyózó hosszúverseiben. A kötet címadó verse egy majdnem 30 oldalas lírai szörnyeteg, amely rendezetlennek tűnő idézeteivel olyan benyomást kelt, mintha csak egy őrült francia költő hagyatékából került volna elő. Költészetével az érzékelés réseibe ver éket, hogy ezeket aztán akkora versnyílásokká tágítsa, amiken keresztülfolyhat a nyolcszögű uszodát dajkáló Szajna, vagy épp elférhet bennük az egész Monceau park, alléival és lődörgő hivatalnokaival együtt. (Limbus lat 1. (orv is) szegély, perem 2. vall a pokol tornáca 3. tud rendezetlen levéltári anyag.)
Lírai csúcstámadás:
„Az utcai lámpák fényében
a lovas szobor megnyúló árnyéka
egyszerre volt háttere és eseménye
egy olyan színjátéknak, amelynek
közönsége labda a látvány remegő
tenyerében.”
Lírai mélyütés:
„...most addig
zokogok, amíg a cigány lovászfiú
meg nem szán, és, akár az életem végéig
tartó kéj és felajzottság első, ártatlan mozdulata,
elém nem teríti fényes bőrszerszámait
egy már soha ki nem elégülő bűntudatnak.”
Németh Zoltán: Állati férj
Németh Zoltán: Állati férj
Kalligram, 2016, 76 oldal, 2500 HUF
Németh Zoltán nem idegenkedik a humortól, de az Állati férj a könnyed indítás után olyan állatpornós mélységekbe ereszkedik, amitől még Az emberi százlábún edződött gyomrunk is megmoccant. La Fontaine állatmeséit mintha csak Playboyként lapozgatta volna, kafkai metamorfózisokban tobzódó költeményei pedig az olyan legendás állatos versek sorát gyarapítják, mint a Vonszolnak piros delfinek vagy a Héja-nász az avaron, de Németh Zoltán animális tripjei Tompa Mihály ártatlan gólyáját is könnyedén kilökik a fészkéből. Szexus és biológia keveredik ezekben az egyszerre erotikus és émelyítő állatgyakorlatokban, miközben a testnedvek gátlástalan áradását is el kell viselnünk. A brehmi LSD-hallucinációk között azonban az Állati férj eljut addig a felejthetetlen pontig is, hogy egy több millió éves varjúagy nézőpontjából láttassa az emberi világot, mintha csak Lovecraft ősi istenek mítoszát akarná az állatok szájába adva újramesélni. Az Állati férj a nyolc, jóllakott anakondaként kígyózó hosszúverssel olyan zoológiai mélyütést visz be a bátor olvasóknak, amibe még Darwin is beleszédült volna.
Lírai csúcstámadás:
“Amikor húsz centiről farkasszemet nézel egy állattal,
a gének másfajta elrendezésével,
más aggyal, másféle kultúrával, másféle nevetéssel:
szóval megdöbbentő belenézni egy csigaszembe."
Lírai mélyütés:
„csak számnak volt védekező
mechanizmusa: egy infernális okádás
nyomta ki a számba tömörülő patkányürüléket,
s helyébe saját hányásom került,
egy biztonságot adó tartalom, centrum és origó.”
Korpa Tamás: Inszomnia
Korpa Tamás: Inszomnia
Kalligram 2016, 80 oldal, 2000 HUF
Ha létezik totális költészet, ami minden jelenséget magába akar olvasztani, akkor Korpa Tamásé ebbe a kategóriába tartozik, mert az Inszomnia lapjain a futballtól a popszegecseken át a görlökig bármivel találkozhatunk merész kombinációkban, hogy aztán gyönyörködjünk a „fák alapzajában” vagy „a lélek kontrasztanyagában”. Hangjának eredetisége önmagában is meglepheti az olvasót, de arra, hogy a versek között hirtelen egy Bach-prelúdium netről levadászott kottája is felbukkan, biztosan kevesen számítanak. Az Inszomnia egyszerre kiszámíthatatlan és megragadó, miközben bármelyik egyetemi szeminaristát megizzasztaná, ha elemeznie kellene ezeket a verseket. Korpa Tamás második kötetében mintha kártyalapok két oldalára írt verstestvérek tánca elevenedne meg, de a paklit a szerző agyafúrt pókerjátékosként folyamatosan mozgásban tartja. Ez az immunhiányos érzékenységű lyra olykor himnikus magasságokba is eljut, mint az Aki és (a hazugságról) című versekben, amelyek kevésbé meredek belépők lehetnek a Korpa Tamás-menetbe.
Lírai csúcstámadás:
„egy régi
karácsonyestén mintha minden tűlevélben
másodpercmutató ropogna, mint kórházvonatban
az idő, termeken, termeteken átlapozó fény,
mint egy nyom és felkavaró vázlat, mint a szeder-
színű, hegyes mellbimbóérmék, mint egy
vándorevangélista a palackzöld fényű szeméttelep
mentén”
Lírai mélyütés:
„a medence álma:
a jóindulatú teleológia, ahogyan alányal a víz
egy gyermeklánynak – ízekre szed, mint egy hideg
thriller, s akár a hiúz, vadászni indul benne a puhaság”
Bajtai András és Sirokai Mátyás
A cikk eredetileg a Könyves magazin 2016/5. számában jelent meg.
