(Egy párizsi kávéházban ül Bob Dylan és Leonard Cohen, beszélgetnek mindenféléről, főleg zenéről és dalszövegekről, ez nem egy vicc, a most megjelent interjúkötetben olvasom. Cohen lelkesen dicséri Dylan Slow Train Coming című szövegét. Dylan bevallja, hogy negyedóra alatt írta, majd viszontkedveskedik, a Halleluját méltatja, mire Cohen elárulja, hogy az neki legalább egy évébe telt, mert a dalai nagyon hosszan készülnek, "szavanként jönnek". Dylant és Cohent sokszor emlegetik együtt, bár mire Dylan ismertté vált, addigra Cohen már sok verset és két regényt megírt. Allen Ginsberg szerint "Dylantől mindenki eldobja az agyát, kivéve Leonardot" (241). Ez persze nem pont így volt, a Nobel-díj bejelentésekor azt mondta, hogy olyan Dylant díjazni, mint a Mount Everestet kitüntetni csak azért, mert az a legmagasabb hegy. Bob Dylan 2016-ban Nobel-díjat kapott, Leonard Cohen november 7-én, 82 éves korában meghalt.
Jeff Burger (szerk.): Leonard Cohen - Magáról, Cohenről
Fordította: Müller Péter Sziámi, Müller Máté, Domonkos Péter, Zoltán Gábor, Park, 2016, 499 oldal, 4990 HUF
A védjegyszerű öltönyéről és kalapjáról, hosszú, dörmögős dalairól ismert Leonard Cohen író, költő, dalszerző volt, egy olyan fantasztikus figura, aki dalaival óriási hatást gyakorolt enészekre és zenehallgatókra egyaránt. Utolsó, tizennegyedik stúdióalbuma (You Want It Darker) pár héttel a halála előtt jelent meg, a címadó dalban azt énekli, hogy “készen állok, uram”. Az utolsó pillanatig dolgozott, például egy versesköteten is.
Leonard Cohen Montrealban született 1934-ben, apja kilencéves korában meghalt. Szigorú nevelést kapott, keresztény iskolába járt, litván hittudós rabbi nagyapja révén a zsidó vallást és szokásokat ismerhette meg közelről, ezek a hatások jól nyomonkövethetők munkáiban. Sokat olvasott már gyerekként is, tizennégy éves korában találkozott a 20. század elejének fontos spanyol költője, Federico García Lorca verseivel, amelyekre úgy emlékezett vissza, hogy segítettek neki meghatározni a "tisztaság" és a "költészet" szavak jelentését. Egyik legnagyobb slágere, a Take This Waltz egy Lorca-vers, lefordítása és megzenésítése százötven órájába és egy idegösszeomlásba került. Az eredeti vers az Egy költő New Yorkban című kötetében jelent meg, Weöres Sándor Egy kis bécsi valcer címen fordította le:
Van Bécsben tíz leány,
egy váll, és ráborulva sóhajt a halál,
kitömött gerlékkel telt liget dermedten áll.
A hajnalból kis törmelék
a dér múzeumában látható,
egy termen ezer ablak ég,
ó, ó, ó, ó!
E dal csukott ajkadra való.
Leonard Cohen korán gitározni kezdett, falta a zenét, elmondása szerint tizenhárom éves korában már a város összes zenegépét ismerte, lopott negyeddollárosokkal járta az utcákat és zenét hallgatott, ezért nem is tartotta soha helytállónak azt a kritikát, hogy ő egy irodalmár, aki leereszkedik a popzenéhez.
Könyves magazin 2016/5.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
Tizenöt évesen otthagyta az iskolát, később a McGill Egyetem irodalom tanszékére járt, ahol verseivel versenyt is nyert. Először 1954-ben publikálta verseit, amikre ekkor Lorca mellett Yeats, Walt Whitman, Henry Miller és Irving Layton volt nagy hatással, utóbbi az egyetemen tanította, mentorálta, később jó barátok lettek. Első kötete 1956-ban jelent meg Let Us Compare Mythologies címmel, és a 15-20 éves kora között keletkezett írásokat gyűjtötte össze, jó kritikákat kapott, még a híres irodalomtudós, Northrop Frye is írt róla. Cohen az életének ezt az időszakát a The Favorite Games című álönéletrajzi regényében dolgozta fel.
Kamaszként megalapította első zenekarát, a Buckskin Boyst, ami még countryt játszott, itt szeretett bele a dalszerzésbe, ami egész életére foglyul ejtette:
"Számomra fáradságos és fájdalmas a dalszerzés folyamata, mert arra a helyre kell elmennem, ahol a dal van. Benne kell laknom, és hagynom kell, hogy velem járja be az utat" (327. oldal).
Huszonhét évesen jelent meg második verseskötete, a The Spice-Box of Earth, ami után tényleg az egyik legtehetségesebb kanadai fiatal költőnek nevezték. A hatvanas évekban folyamatosan írt (1963-ban megjelent a The Favourite Games című első regénye, a következő évben a Flowers for Hitler című verseskötete), elképesztő helyeken élt, például az Ídra nevű görög szigeten, ahol befejezte a Szépséges lúzerek című regényét, amit magyarul a Cartaphilus adott ki 2006-ban. Ezen a szigeten történt, hogy hajóval egy másik szigetre a negyven fokban, a halász a ponyva alá invitálta, de nem ült be. Mikorra visszaért a szigetére, nem tudott felmenni a házhoz, szamárral vitték fel. Tíz-tizenöt napig nem evett, hallucinált, teljesen megőrült, 52 kilóra lefogyott.: „De ez teljesen rendjén valónak tűnt: keményen dolgoztam és gyorsítókat szedtem. Nyilván napszúrást is kaptam. És épp akkor fejeztem be a könyvet.”
A Szépséges lúzerek tele van szexualitással és kanadai indiánokkal, jó kritikákat kapott 1966-ban, egy évvel az előtt, hogy megjelent első nagylemeze, a Songs of Leonard Cohen, amin szerepelt a Suzanne, a Sisters of Mercy, a So Long, Marianne és a Hey, That’s No Way to Say Goodbye is.
Cohen két regényt és négy verseskötetet írt, jó kritikákat és számos díjat kapott, de a boltban a számlákat sem tudta kifizetni, éhezett, ezért dalokat kezdett összerakni. Az írók között zenész, a zenészek között író maradt, Mick Jagger a Plaza Hotel halljában egyszer azt kérdezte tőle, hogy „felolvasóestre jöttél New Yorkba?”
Cohen két szék közé került, mert
“az egyik oldalon az irodalmi emberek igencsak neheztelnek rám, amiért pénzt csináltam a rockzene világában. (...) A másik oldalon ott vannak a rock intézményéhez tartozó emberek, akik, (...) a cikkeikben folyamatosan azt sugallják, hogy semmit sem tudok a zenéről, hogy a dallamvilágom nagyon korlátolt, hogy ha akarnék, se tudnék kiénekelni egy bővített hangzatot". (81. old.)
A verset és a dalt mindig szétválasztotta, nem beszélt úgy a dalairól, mint versekről: "A dalok nagyrészt daloknak lettek kitalálva, a versek pedig verseknek" (84). A vers és a dal szerinte a maga módján utazik, ritkán lépett át egyik a másik birodalmába: előbbi várakozik, titokzatos úton járja be a világot, utóbbit elénekli nőnek, barátnak vagy közönségnek. Amíg a dalokat a koncerten szívesen énekelte, addig nagyon nehezen vette rá magát, hogy verseiből vagy regényeiből felolvasson a könyvbemutató-turnékon, mert annyira személyesnek tartotta őket, mint az imákat. Regényírónak és költőnek sem vallotta magát, csak dalszerzőnek, aki “napjának jó részét az íróasztalánál tölti, a rosszabbat pedig kínban vergődve a szőnyegen”. Saját bevallása szerint soha nem voltak ötletei vagy nagy víziója, mint például Szolzsenyicinnek, kismesternek tartotta magát.
Cohen nem gondolkodott ilyen skatulyákban, és azért is szeretett Európában turnézni, mert ott a nézők sokkal nyitottabbak voltak rá, nem akarták címkézni. „Nem úgy gondolok magamra, mint énekesre, íróra vagy bármi ilyesmire. Ezeknél sokkal nagyobb feladat embernek lenni.” (64. oldal). Dalaival nagyon mélyről akart felszínre hozni témákat, érzéseket, sokszor hasonlította az írást egy hordóhoz, amiből próbál felszippantani valamit.
Kapcsolódó cikk:
Leonard, énekelj még szomorúbban
Úgy tartotta, hogy csak azért, mert a sorok nem futnak ki a lap széléig, még nem feltétlenül minősülnek költészetnek. És csak azért, mert kitöltik az oldalt, még nem válnak prózává. A szerepét egy olyan kántoréhoz hasonlította, aki egy a sok énekes és pap között, a liturgia megteremtője:
“Mindig önazonos voltam, és úgy éreztem, nincs távolság köztem és az olvasó között sem. Sosem azt éreztem, hogy könyvet írok, sokkal inkább azt, hogy odalépek valakihez, és megragadom a kabáthajtókáját. Mindig olyan akartam lenni, mint az ima, amelyet a pap mond a gyülekezetnek a misén. Nem arról van szó, hogy a nyakukba varr egy imát, hanem hogy előhozza a hívekből a legjobb részüket. Ez a feladat érdekel mindenekfelett" (25. oldal).
Dalai önéletrajziak, a mindennapok lenyomatai, de reménye szerint objektívek: az "egész munkássága egyetlen nagy napló, gitárra hangszerelve" (128. oldal). A legfontosabb állítása az volt, hogy "azonos vagyok a dalaimmal" (66. oldal). A valódi események rögzítése miatt saját szorongó, depressziós személyisége is hangsúlyosabbá vált, ezért ő nem ötletekből indult ki, vagy ahogy fogalmazott, nem spekulált. Utolsó albuma a halálra történő készülődésről szól.
"Tehát nem tudom, miért csináltam ezt, vagy hogy miért csináltam bármit. Sosem volt stratégiám. Csak fülre játszom."
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2016/5. számában jelent meg.
