Jászberényi Sándor: Budapest-Kairó - Egy haditudósító naplója
Libri, Budapest, 2012, 192 oldal, 2797 Ft
Márciusban jelent meg Jászberényi Sándor Budapest-Kairó című könyve, haditudósítása, mely naplószerűen követi végig az egyiptomi forradalom eseményeit 2011. január 25-től 2012. június 24-éig, azaz az események kezdetétől az elnökválasztásig, Mohamed Morszi győzelméig. A könyv közel viszi olvasóját a közelharcokhoz, ráfókuszál a „nagy istenek” porba döntésére, a hatalom és a média közti ellentétekre, az igazság bemutathatóságára, illetve az elfogultság és az azonosulás kérdésére. A tudósítás extremitását különösen kiemeli, hogy Jászberényi ugyanazt a könnygázt szívta a tüntetőkkel, évek óta szoros kapcsolatot tart a Közel-Kelettel és rendkívül érdekli őt a forradalom lélektana. Ennek lefestésekor a gonzó újságírás nyelvéhez nyúlt, melyben a bátor tudósító, az illegalitást élvező riporter és e két előző veszélyeire ráébredő józan harmadik én keveredik, kronologikusan haladva a történtek mentén. Különleges könyvet tart kezében az olvasó, Jászberényi hitelességét és elszántságát Sherif Bakr, a könyv arab kiadója is elismeri. Vele beszélgettünk forradalomról, közösségi médiáról és a Budapest-Kairóról.
Kapcsolódó anyagok:
Milyen új nézőpontot tud hozzáadni egy magyar (vagy külföldi) újságíró az egyiptomi forradalom történetéhez?
Tőlünk eltérő körülmények közül érkező újságíró tudósítása szükségszerűen más, újszerű perspektívából közelíti meg az eseményeket. Ezt különösen akkor érzékeltük, amikor az egész világ szeme a Közel-Keletre szegeződött a TV-képernyőkön keresztül. Mi nem gondoltuk ennyire nagy horderejűnek, de ami történt, egy idegen szemében óriási dolognak tűnt.
Miért tartotta fontosnak kiadni a könyvet?
Azért, mert a külföldiek jobban szeretik, ha egy honfitársuk meséli el a történetünket. Általában nem bíznak abban, ha valaki a mi oldalunkról tudósít. Problémákat vetett fel a forradalomról szóló könyvek jogainak eladása is. Általában jobban preferálnak egy riportert, aki öt napra jön csak át hozzánk, majd hazamegy és ír egy 250 oldalas könyvet a benyomásairól, meg amit rólunk tud. Sándor ettől különbözik. 6 évet töltött itt, élte a mi életünket, kérdezett és tudni szeretett volna. Beszéli a nyelvünket is, ugyan nem tökéletesen, de mindent megért. Átlátja az összefüggéseket, hogy mi miért történik.
A fülszövegben azt állítja, hogy Sándor mindent tud, mert az ottaniakkal élte át a történteket. Hogyan ismerte meg Sándort, milyen volt az első találkozásuk?
2011 novemberében a Mohamed Mahoud-harcok alatt az irodámban ültem, ami 500 méterre van a Tahrír tértől. Üzenetet kaptam Facebookon egy magyar barátomtól, Bencétől (aki később Sándor kiadója lett), amiben azt írta, hogy tudja, közel vagyok a Tahrírhoz és kérte, hogy segítsek egy barátjának, aki használni szeretné a mosdót. Megadtam neki a címet és vártam. Később egy férfit vettem észre, teljesen beborítva fehér porral (a könnygáz maradványai rakódtak le a ruháján), a kezében gázmaszkkal és kamerával. Miután lezuhanyozott, megmutatta nekem a képeit. Hamar barátok lettünk.
Aztán nyáron volt egy kiállítása Budapesten a fotókból, amiket a forradalom ideje alatt készített. Megkért, hogy nyissam meg a tárlatot, én pedig bemutattam őt az érdeklődő magyar kiadóknak.
Hogyan alakult a hatalom és az újságírók viszonya az elmúlt pár évben?
Nagy harc van a kormányzás és a média között, különösen az újságírókra kiélezve. A hatalom azt gondolja, hogy a média okozza bukását, mert negatív dolgokat emel ki, a pozitívumokat pedig egyszerűen nem mutatja. A közösségi médiánk szerencsére azonban szabad, s ez mára párhuzamos csatornává vált az érdeklődők számára.
Hogyan látja a jelenlegi helyzetet? Mit gondol a változásokról, jó irányba haladnak?
Optimista emberként ismernek. Úgy hiszem, hogy a változtatás nem könnyű, sok időbe, áldozatba – és ha kell – vérbe kerül. Felismerjük önmagunkat egy ilyen helyzetben. Bár más szituációkban és körülmények között, de az önvizsgálat periódusain mindenki átmegy. Azonban a legfontosabb változás a rettegés megszűnése. Az egyiptomiak ledöntötték magukban a félelem falait. Tömegesen mozdultak meg ezért, ami ugyan nem mindig jó, de a hatalomnak meg kell értenie, hogy megtörtént.
Mi volt a politikai reakció a februári eseményekre?
Sok fontos dolog történt azokban a hetekben, volt, hogy naponta több is, ezt nehéz feldolgozni. Az egyiptomi forradalmat összevetve a többivel azt a különbséget látom, hogy ami másoknál négy évbe kerül, az nálunk öt hónap alatt lezajlik. A gyorsaság tehát dominál, és mindannyian rohanunk, hogy utolérjük.
A technikai fejlettség jelenlegi stádiumában mit gondol a média és az internet hatásáról? Mondhatjuk, hogy a médiának mozgósító ereje van?
Bebizonyítottuk a világnak, hogy ugyanazokat az eszközöket teljesen más módon is lehet használni. A frankfurti szövetség tagjaként 2009-ben azt mondtam a kollégáimnak, hogy a Facebookot ingyenes felületként használjuk a könyveink népszerűsítésére. Mindannyian legyintettek, hogy a közösségi média nem való üzleti ügyekre. 2011-ben újra találkoztunk, majd nevetve mondtam nekik, mi még forradalmat is csináltunk a segítségével. Nem a média robbantotta ki és vitte véghez a forradalmat, de fontos csatorna volt az egymással való kommunikációhoz az események alatt.
Mostanra mindenről információt osztunk meg, ami történik. Sokkal gyorsabban jut el az emberekhez, mint az újság (még az online változatoknál is). Gondolatokat és véleményt cserélünk rajta keresztül.
