Szombat délután 3-tól este 9-ig rendezték meg a Vörösmarty téri Gerbeaud Házban a Krimifalók Napját, a hosszan kígyózó sorokból és a benti tömegből ítélve nagy sikerrel. A program ráadásul teljesen ingyenes volt, lehetett helyszínelni, kipróbálni a hazugságvizsgálót, a golyóálló mellényt és a rohamsisakot, játszani, kvízeket töltögetni, no meg krimiket falni az Olvasósarokban.
Én már öregnek érzem magam az efféle szórakozásokhoz, inkább végigültem az összes előadást. A két etap közti szünetben azért kipróbáltam egy először igazinak hitt műpisztolyt, aminek a használatával egy extravagáns öltönyt viselő rendőr ismertetett meg, a bemutató végén pedig egyszerűen megbilincselt. Szükségeltetett némi ravaszság a szökéshez, és a további megaláztatások elől gyorsan visszamenekültem az előadások közösségi akolmelegébe.
Minden beszélgetésre 25-30 perc jutott, és ez legtöbbször nagyon kevésnek bizonyult. Az első blokkban krimiíróknak nevezett sztárszerzők (Nemere István, Martha Tailor, Lakatos Levente, Kovács András Péter és Lőrincz L. László, aki 15 percet késett, mert azt hitte, hogy félórával később kezdenek) hadarták el, mi vonzotta őket a műfaj felé, hogyan dolgoznak, és mit gondolnak a kurrens magyar krimi helyzetéről. KAP stand-upozott kicsit, Martha Tailor (valamiért ő jött Kellei György helyett) kicsit sokat beszélt, Nemere és Lőrincz L. László meg jófej volt, mint mindig. Társadalomkritika, több filmes adaptáció, a hivatalos irodalom empátiája: ez volt az öt író három fő ideája a magyar detektívirodalom jövőjét illetően, máris loholhattunk tovább.
A két oknyomozó újságíróval és Fülöp Valter rendőrfőkapitánnyal levezényelt következő etap hamar unalomba fulladt, viszont teljesen belefeledkeztem, hogy Fülöp hanghordozása és gesztusai mennyire hasonlítanak a jelenlegi miniszterelnökére. Amúgy alig tudtunk meg tőle mást, mint hogy csúnya dolog a bűnözőnek szurkolni a rendőrökkel szemben, meg hogy van egy szuperjó mítoszromboló könyve a whiskys rablóról. A két újságíró, Nothoff Ingrid és P. Gál Judit a móri gyilkosságokkal kapcsolatos oknyomozásaikról meséltek, nem sokra emlékszem belőlük.
Az est legviccesebb kettőse, Spiller Mariann és Agárdi István pszichológusok (úgy láttam, az életben is egy pár, ha nem így van, elnézést kérek) eleinte komótosan sorolta, majd az idő szűkössége miatt egyre gyorsabban darálta a serial killer-toplistát. Boldogult tinédzserkoromban végignyálaztam az Új Vénusz Kiadó A világ leghíresebb sorozatgyilkosai, vagy valami hasonló című puhafedelű kiadványát, így régi jó ismerősként üdvözöltem Ted Bundyt és a többieket, a Kodelkánéról szóló dalocskát együtt dúdolva az egyre felszabadultabb Spillerrel.
A kedélyesen bizarr pár után témában nem, de személyiségben éles váltást jelentett Bujdosó Éva pszichológus, aki síri hangon olvasta fel a diszfunkcionális családban fölnőtt Jeffrey Dahmernek, minden idők egyik legextrémebb sorozatgyilkosának elborzasztó cselekedeteit. Mind az előadásmód, mind a történet lidérces volt, már ha valaki fogékony a Trelawney professzor-típusú atmoszféra-teremtésre. Dahmer aztán mindent elkövetett embertársai ellen, amit csak el lehet képzelni a nekrofíliától kezdve az agyvelőkre történő savöntésig: az örök vadászmezőkre küldés mesterének kreatív rémtetteiről igen részletes beszámolót kaptunk, megfelelő pontokon beiktatott hatásszünetekkel. Csak a sötétség hiányzott, no meg a pattogó tábortűz, hogy egy nyolcvanas évekbeli slasher bevezető képsorain lássam magunkat.
Holle anyó és Pogány Judit keveréke, Kutenics Györgyi grafológus „Szasztok, krimifalók” felkiáltással köszöntötte az egybegyűlteket, ami után sokáig nem volt egyszerű a kuncogást visszafojtani. A Stern Magazin által közölt hamis Hitler-napló viszont végre olyan történet volt, amit nem ismertem, és még érdekelt is, Kutenics ráadásul megajándékozott bennünket egy feledhetetlen pillanattal, amikor a véreskezű diktátorról azt a szokatlan, a vizuális fantáziát rögtön beindító életképet villantotta fel, hogy a naplót nem a „saját kis kezével írta meg”.
Szőke László újságíró bűntettek megelőzésében segédkező blogja (www.fekete-feher.info/) is izgalmas téma volt, csak hamar gellert kapott a „jaj, és nem aggódik a saját élete miatt?” – típusú kollektív nézői aggodalmaskodáson. Az est végére felejtették a legizgalmasabb egyéniséget, Végh József túsztárgyalót, akit nemcsak (legalábbis számomra) tiszteletet parancsoló foglalkozása tett érdekessé, de az est legharsogóbb poénját is neki köszönhettük, amikor elmesélte, hogy egyik, komoly pszichés zavarokkal küzdő delikvensét azzal az ígérettel csalta ki a rejtekhelyéről, hogy ha egy szál gatyában jön elő, orálisan kielégíti (bocs az eufemizmusért, a helyszínen sokkal szókimondóbban fogalmaztak…).
Az est moderátora Garamvölgyi László volt, aki hozta szokásos formáját. Mindig többet szerepelt egy picivel, mint kellett volna, időnként a közönség általa elmaradottnak vélt nyelvére fordította az előadók magvas mondanivalóját (elismételte a nem túl bonyolultan fogalmazott gondolatokat). A magyar nyelvvel régóta vívott heroikus harcát máig sem sikerült megnyernie, így kaptunk egy szépen hangzó „olvasik” igét, egy „izgalmasan várom” újszerű szintagmát, meg egy olyat, hogy „rapid gyorsan”, és a többire most nem emlékszem, de volt még. A „lebilincselő” melléknév aktuális többletjelentésére sem győzte felhívni a figyelmet: ezzel egyébként nem volt egyedül, csak úgy röpködtek a hasonló poénok. KAP-ot feldühítette az UPC, ezért írt krimit, hogy végre megölhessen valakit: az egyik oknyomozó újságírónő a szervezők gyilkos hajlamaitól rettegett, amennyiben nem fejezi be időre a mondanivalóját: Kutenics pedig közölte, hogy főbe lövi magát, amikor figyelmeztették, hogy már csak 5 perce van hátra (mármint az előadásból).
A tömeg pontban 9-kor krimitől jóllakottan özönlött ki a Gerbeaud Házból, ingyen könyveket szorongatva a hóna alatt, amiket a kijáratnál osztogattak a végsőkig kitartóknak. Jó hangulatú délután volt: ugyan magán viselte az első ízben tető alá hozott rendezvények apróbb gyermekbetegségeit (kisebb szervezési hiányosságok, folyvást az előadók előtt tipródó videókamerás lány, az előadások zsúfoltsága és rövidre méretezett ideje), de a maximális lelkesedés és lendület gyorsan feledtette ezeket. A szervezők bevallott célja volt közös platformra terelni a műfaj rajongóit és művelőit, és elszórakoztatni őket hat órán keresztül: ennél sokkal többet nem tett, de kevesebbet sem.
