Kortárs irodalom újszülötteknek

Burden | 2010. október 30. |

Az ovis tea borzasztóan cukros, tudja ezt mindenki, aki járt óvodába, ahogy azt is, hogy csak annyi citromot adnak hozzá, amennyi feltétlenül szükséges. Ehhez hasonló kollektív tapasztalat kevés van, ezért különösen jó, ha egy friss gyermekkönyv bemutatóján ilyen teával kínálják az érdeklődőket. Érdeklődő pedig van bőven. Varró Dániel új mondókás könyve, az Akinek a lába hatos szintén egy kollektív tapasztalatot szólít meg, nevezetesen, hogy milyen kacagtató helyzetekkel találja szembe magát, aki gyereket vállal. Az újszülött rúgkapál, visít, éjjel nem hagyja aludni anyát és apát, és persze nagyon cuki a pofija, meg az, ahogy ismerkedik a mobiltelefonnal, a tévé-távirányítóval és belegabalyodik az elektromos vezetékekbe.

Varró Dániel és Maros Krisztina illusztrátor beszélgettek a kötetről a bemutatón. Nem komoly költői művekről van szó, mondja a szerző, hanem kifejezetten babáknak szóló mondókákról, amelyek konkrét helyzetekre íródtak. Fürdetéshez, altatáshoz, pelenkázáshoz. Varró Dániel, aki immár maga is egy pár hónapos csöppség édesapja, azt tapasztalta, hogy minden szülőnek óhatatlanul mondogatnia kell valamit hasonló helyzetekben. Ezért készültek a mondókák. Meg azért, mert bár a gyermekirodalomnak reneszánsza van és sok szépíró érzi fontosnak, hogy jó gyermekkönyveket is írjon, az egyévesnél kisebb gyerekek alig lettek megszólítva az utóbbi időben. Ha van is ilyen könyv, az többnyire népi ihletésű rigmusokat tartalmaz: „komámasszony kéreti a szekerét”, a „hátamon a zsákom, zsákomban a mákom”, stb. Amikor ezek a régi mondókák születtek, nyilván a korabeli hétköznapokra reflektáltak, csakhogy Varró szerint a mai kisgyerekeket ilyesmi már aligha érdekli. Nincs komámasszony, szekér is alig, és a hátunkon is ritkán cipelünk mákkal teli zsákot. A szerző ezért olyan mondókákat írt, amelyek talán képesek lesznek megfelelni a mai gyerekek igényeinek.

Maros Krisztina a közös munkáról beszélt. Amikor e-mailben eljutottak hozzá a könyv részletei, nagyon jól szórakozott a verseken, mert háromgyermekes anyukaként maga is többször átélte ezeket a kisbabás helyzeteket. Másrészt, mint mondta, régi álma valósult meg, hogy Varró Dániellel közösen dolgozhattak egy könyvön. Maros Krisztinának egyébként nemrégiben komoly nemzetközi elismerésben volt része. A belga Key colours gyermekkönyv-pályázaton a Tücsök a Holdon című mesekönyv-tervével 323 pályázó közül bekerült a 7 legjobb illusztrátor közé.

Az alig tíz perces beszélgetés és felolvasás után a szerző és illusztrátor dedikálta a kötetet. A hosszan kígyózó sorban fiatal szülők, gyerekek. Elnézést, mondja az előttem álló anyuka, és kilép a sorból. „Vissza kell mennem az asztalunkhoz, a kisfiamnak folyik az orra.” Alig egy perc múlva karon ülő gyerekkel áll vissza a sorba, a kisfiú óvodáskorú lehet. Így ismerkedtem meg végül a kis Mátéval, a kortárs magyar gyermekirodalom egyik lelkes, fiatal olvasójával.