Ki az a George R.R. MArtin?

.konyvesblog. | 2012. június 10. |

GRRM 1948-ban született New Jersey Bayonne nevű városában, egy kikötőmunkás gyermekeként. Az amerikai Tolkiennek is nevezett szerző R.R-je a Raymond Richard rövidítése; míg Tolkien keresztnevei Ronald Reuel voltak.

Már kiskorában is szeretett rémisztgetni: első írásai rémtörténetek voltak, amelyeket a környékbeli gyerekeknek adott el fillérekért, általában ő maga olvasta fel őket. A 60-as évek klasszikus képregényeinek nagy rajongója volt: első, nyomtatásban megjelent „műve” egy középiskolás korában írt olvasói levél, amit a Fantasztikus Négyes egyik számában jelentettek meg. Ez olyan nagy hatással volt rá, hogy elhatározta: hivatásos író lesz belőle (interjúnkat a szerzővel itt olvashatják).

Huszonegy éves volt, amikor egyik novelláját elfogadta a Galaxy magazin. A pályáját horror- és fantasynovellákkal kezdte, amelyeket különböző újságokban és magazinokban publikált. Első regénye 1977-ben jelent meg, Dying of the light címmel. 1979-től kezdve főállású íróként, forgatókönyvíróként és szerkesztőként dolgozik. Részt vett a legendás Alkonyzóna sorozat elkészítésében, és a kevésbé legendás Szépség és a szörnyeteg megírásában (ahol Linda Hamilton játszotta a szépséget, nem véletlenül felejtettük el olyan gyorsan) és különböző sorozatötleteket adott el stúdióknak. A Tűz és jég dala című fantasysorozatának első, Trónok harca című kötete 1996-ban jelent meg Amerikában. A hét kötetesre tervezett sorozat ötödik része, a Sárkányok tánca angolul tavaly, magyarul pedig a napokban jelent meg.

A sorozat megfilmesítési jogait az HBO szerezte meg, és 2007-ben bejelentették, hogy tévésorozatot forgatnak belőle, a második évad utolsó részét a héten vetítették hazánkban.

2011-ben a Time magazin beválasztotta a világ 100 legbefolyásosabb embere közé, a Tűz és Jég dalának nálunk a napokban megjelenő ötödik kötetét, a Sárkányok táncát pedig 2011 10 legjobb dolga közé sorolta a magazin.

Apró Annamária

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.