A POKOL
ELSŐ FEJEZET
Éjszaka Ignatius Martin Perrish túl sokat ivott, és borzalmas dolgokat művelt. Másnap reggel sajgó fejfájással ébredt, és amikor a halántékához érintette a kezét, kétoldalt egy-egy hegyes végű kinövést tapintott. Könnybe lábadt szemű bágyadtságában először nem is törődött a dologgal, túlságosan másnapos volt, hogy gondolkodjon vagy aggodalmaskodjon.
Amikor azonban a vécékagylónál imbolyogva megpillantotta magát a mosdó fölötti tükörben, és észrevette, hogy álmában szarvakat növesztett, meglepetten hátrahőkölt, és tizenkét órán belül másodszor is lehugyozta a lábát.
MÁSODIK FEJEZET
Visszaveckelődött olajzöld rövidnadrágjába – még mindig előző napi ruhái voltak rajta –, és a mosdó fölé hajolt egy tüzetesebb vizsgálathoz.
Szarvban látott már nagyobbat is, a hossza ránézésre mint a gyűrűsujjáé, a tövénél viszonylag vaskosabb volt, igaz, gyorsan elvékonyult, hogy aztán felfelé meredő, szúrós hegyben érjen véget. Az egészet Ig saját egészségtelenül fehér bőre borította, kivéve a leghegyét, amely gusztustalan vörös volt, mintha a szúrós csontvég éppen áttörni készülne. Amikor megérintette, Ig érzékenynek, enyhén gyulladtnak találta. Ujjával a szarv mentén végigsimítva a csont tömörnek tűnt a feszes bőr alatt.
Ig először arra gondolt, hogy valami módon magának köszönheti a bajt. Az éjjel kiment a régi vashámor mögötti erdőbe, a beteg vadcseresznyefához, ahol egy évvel korábban Merrin Williamset meggyilkolták. A fa felpöndörödő kérge alól kilátszott a fehér fahús; Merrint is így találták meg, lecsupaszított, meztelen testtel. Gondos kezek fényképeket tűztek a halott lányról az ágak közé, és volt egy fűzvesszőből font váza, illetve néhány Hallmark képeslap is, az időjárás viszontagságaitól girbegurbán és pecsétfoltosan. Valaki – talán Merrin anyja – sárga nejlonrózsákkal díszített feszületet hagyott a fa tövében, meg egy műanyagból fröccsöntött, az értelmi fogyatékosok üdvözült bárgyúságával mosolygó Szűz Mária-szobrocskát.
Ig ki nem állhatta azt a negédes mosolyt. A bezúzott koponyával elvérző Merrin halálának pontos helyét jelölő feszületet meg pláne. Sárga nejlonrózsák, feszületen. Beszarás. Kábé mint virágmintás ülőpárna a villamosszékben. Viccnek is rossz. Iget idegesítette, hogy miért kellett odacitálni Krisztust. Krisztus egy teljes évet késett azzal, hogy bármit tegyen Merrinért. Amikor a lánynak szüksége lett volna rá, bezzeg nem volt sehol.
Ig kitépte helyéről a feszületet, és megtaposta. Aztán rájött a pisálhatnék, és részegségében a lábát is végigcsurgatva levizelte Szűz Máriát. Egy ilyen durva szentségtörés előidézhette az átváltozást. De mintha lett volna más is. Csak nem emlékezett, hogy mi. Nem kellett volna annyit innia.
Most a fejét forgatva tanulmányozta magát a tükörben, és a szarvakat tapogatta. Milyen mélyen hatolhatnak a koponyájába a csontok? Van-e gyökerük, és nem nyomják-e majd az agyát? Ettől a gondolattól a fürdőszoba elsötétült, mintha a villany hunyorgott volna a plafonon. Csakhogy a feltörő sötétség oka nem a lámpában, hanem a szeme mögött, a koponyájában volt. A mosdókagylóba kapaszkodva várta, hogy visszatérjen az ereje.
És ekkor megértette. Meg fog halni. Hát persze hogy meg fog halni. Rákos daganat nyomja az agyát. A szarvak igazából nincsenek ott. Metaforikusak csak, a képzelet művei. Rákos daganat zabálja föl az agyát, attól hallucinál. És ha már ott tart, hogy hallucinál, valószínűleg túl késő, hogy segítsenek rajta.
A gondolatra, hogy esetleg hamarosan meg kell halnia, megkönnyebbülés fogta el, fizikális jó érzés, mint amikor túl sokáig voltál a víz alatt, és végre feljöhetsz levegőért. Ig egyszer tényleg majdnem vízbe fulladt, gyerekkorában pedig asztma gyötörte, úgyhogy már annak is örült, ha kapott levegőt.
– Beteg vagyok – hörögte. – Haldoklom.
Mindjárt jobb kedvre derült, hogy kimondta.
Újból szemügyre vette magát a tükörben, a szarvak eltűnésében reménykedve, most, hogy tudta, úgyis csak hallucináció, de nem így működött a dolog. A szarvak maradtak. Ig riadtan a hajába túrt, hátha elrejthetné, legalább amíg az orvoshoz eljut, aztán hagyta a fenébe, mert rájött, hogy micsoda ostobaság olyasmit takargatni, amit úgysem lát senki, csak ő.
Visszatámolygott a hálószobába. Az ágynemű mindkét oldalon félretúrva, a gyűrött lepedő még magán viselte Glenna Nicholson idomainak lenyomatát. Ignek nem voltak emlékképei arról, ahogy bezuhant barátnője mellé az ágyba, a hazaérkezésre sem emlékezett – a tegnap este újabb hiányzó részlete. Egészen eddig a pillanatig azt hitte, hogy egyedül aludt, és hogy Glenna valahol máshol, valaki mással töltötte az éjszakát.
Este együtt ruccantak ki hazulról, de miután vedelni kezdett, Ig gondolatai természetes módon egyre inkább Merrin körül keringtek. Pár nap volt csak hátra a lány halálának évfordulójáig, és Ig minél többet ivott, annál jobban hiányolta Merrint – és annál inkább tudatosult benne, milyen kevéssé hasonlít rá a mostani barátnője, Glenna. Tetoválásaival és ragasztott körmeivel, Dean Koontz-krimiktől roskadozó könyvespolcával, a cigarettázásával és a priuszával Glenna éppen az ellentéte volt Merrinnek. Iget már az felbőszítette, hogy a lányt látja maga előtt az asztal túloldalán, mintha valamiféle árulás volna, hogy együtt vannak, de hogy Merrint vagy saját magát árulja el ezzel, arról fogalma sem volt. Végül nem bírt tovább az asztalnál maradni – Glenna állandóan átnyúlkált, és gyengédnek szánt gesztussal a térdét cirógatta, de Ig valamiért ezen is csak felhúzta magát. Kiment a férfimosdóba, és húsz percig ott gubbasztott. Amikor visszatért, a bokszukat üresen találta. Még jó egy órán át iszogatott az asztalnál, mielőtt rájött, hogy a lány nem jön vissza. Nem is bánta. Éjszaka mégis ugyanitt kötöttek ki, ugyanebben az ágyban, melyet az utóbbi három hónapban megosztottak egymással.
A szomszéd helyiségből áthallatszott a tévé távoli gagyogása. Vagyis Glenna a lakásban van, még nem indult el a szépségszalonba. Meg fogja kérni, hogy vigye el a kocsijával az orvoshoz. A halál közelsége okozta megkönnyebbülés elmúlt, Ig máris az eljövendő napoktól és hetektől rettegett: az apja, ahogy zokogásával küszködik, vidámságot színlelő anyja, az infúziók, a kezelések, a sugárterápia, a gyötrelmes hányingerrohamok, a kórházi koszt.
Amikor besündörgött a nappaliba, Glenna ujjatlan Guns N' Roses pólóban és kifakult pizsamaalsóban ült a kanapén, és a kisasztalra könyökölve éppen egy fánkot tömött a szájába. Előtte az asztalon ott volt a doboz is a háromnapos szupermarketes fánkokkal, meg egy kétliteres diétás kóla. A műsorban, amit nézett, emberek a magánéletüket teregették ki ország-világ előtt.
Amikor meghallotta Iget, lapos, helytelenítő pillantást küldött feléje, aztán újra a tévéképernyőre szegezte a tekintetét. Az aznapi adás témája: „A legjobb barátom egy szociopata!" Hízásnak indult bumburnyákok készültek székeket hajigálni egymáshoz a stúdióban.
Glenna nem vette észre a szarvakat.
– Azt hiszem, beteg vagyok – szólalt meg Ig.
– Ne rajtam verd el a port. Én is másnapos vagyok.
– Nem. Úgy értem... Nézz rám! Szerinted normális, ahogy kinézek?
Glenna lassan visszafordult feléje, és felsandított rá a szempillái között. Kissé elkenődve, de még rajta volt az előző esti smink. Glennának sima, tetszetősen kerek arca és sima, tetszetősen gömbölyded teste volt. Akár teltkarcsú modellként is dolgozhatott volna. Húsz kilóval nehezebb volt Ignél. Nem mintha abszurd módon kövér lett volna, inkább Ig volt groteszkül sovány. Dugás közben szeretett felül lenni, és amikor rákönyökölt Ig mellkasára, elég lett volna egy kis nemtörődömség, és simán kiszorítja belőle a szuszt. Ig, akinek élete során annyit kellett küzdenie a levegőért, név szerint tudta, ki mindenki fulladt meg fojtogatós szex közben a hírességek közül. Meglepően hétköznapi halálnem volt a zenészek körében. Így halt meg Kevin Gilbert, valószínűleg Hideto Matsumoto, és persze Michael Hutchence, aki a bennünk lakozó gonoszról énekelte azt a számot, és akire Ig momentán gondolni sem akart.
– Még mindig piás vagy? – kérdezte Glenna.
Amikor Ig nem válaszolt, a fejét ingatva visszafordult a tévé felé.
Szóval így állunk, gondolta Ig. A lány visítva talpra pattant volna, ha látja a szarvakat. De nem láthatta, mivel nincsenek is ott. Csak Ig képzeletében léteznek. Ha most megnézné a tükörben, valószínűleg ő sem látná. Ekkor azonban megpillantotta magát az ablaküvegen, és a szarvak továbbra is ott meredeztek. A tükörképe üvegesen áttetsző alak volt, egy démonikus szellem.
Forrás: europakiado.hu