Joanna Bator: Homokfelhő, fordította: Hermann Péter
Magvető, 2014, 452 oldal, 3990 HUF
Mágikus utazás múltból jelenbe, a lengyel télből a New York-i őszön át a görög nyárba Egy ismerős család vakugrása az ismeretlenbe: a Homokhegyben megkedvelt Bator-hősnők tovább sodródnak a hol barátságos, hol pedig ellenséges világban, új országokat és kontinenseket járnak be, ám egy tragikus baleset miatt arra kényszerülnek, hogy átgondolják és megváltoztassák életüket. A makacs anya, az érzékeny lány és a mindent túlélő nagymama újra- és újraszövik kapcsolataikat, egymáshoz és az idegen emberekhez fűződő bonyolult viszonyaikat, közben teljesen az olvasó szívéhez nőnek, minden gyarlóságuk ellenére. A múlt és jelen, a lehetséges és lehetetlen titokzatos szálakkal vannak összekötve, a hétköznapi valóság mellett, vagy inkább mögötte ott tevékenykednek az elhunytak lelkei, vagy éppenséggel jövőbeli eseményeket képesek megjósolni egyes szereplők. Eközben megismerjük Lengyelország 20. századi történelmét, elsősorban a periférián elhelyezkedők, vagyis a különcök, az elesettek és az üldözöttek szemüvegén keresztül és ez a világ egészen varázslatos. A regény folytatása az írónő előző könyvének, de annak ismerete nélkül is kerek egész.
Olvass bele a könyvbe!
