Fotó: Hajas Orsolya
Nagy levegő – Aki megáll, elsüllyed címmel jelent meg novemberben Jakupcsek Gabriella harmadik könyve, amely az első kettőhöz hasonlóan aktuális témákat feszeget és arra buzdítja az olvasót, hogy a sorsfordító döntések előtt álljon meg egy pillanatra levegőt venni. A szerzővel írói fejlődéséről, az útmutatás jelentőségéről beszélgettünk, és arról, miért kell egyedül megvívnunk a harcunkat és ez miként ad bátorságot nekünk.
A Megúszhatatlan – ahogy a gyerekeimnek elmesélem, majd az És te hogy vagy? – Bővebben… című könyve után Jakupcsek Gabriella új kötettel jelentkezett, és ahogy azt megszokhattuk, most sem úszhatjuk meg, hogy az életünkkel kapcsolatos érzékeny kérdésekkel ne nézzünk szembe. A Nagy levegő olyan témákat feszeget, mint a függőség, a trauma, a betegségből való felépülés vagy a barátság, de legyen bármi is az adott helyzet, mindenképpen az intelligens és jól átgondolt megoldást keresi. A témákat a szerző az évek óta folyamatosan bővülő jegyzeteiből meríti, hiszen számtalan történet találja meg szerteágazó munkája során. Ami hatással van rá, érzéseket vált ki belőle, annak szinte biztos, hogy bérelt helye van a mindenki számára olvasmányos, anekdotákkal, és a szerző privát életéből vett pillanatokkal átszőtt kötetben. A műsorvezető nem bízza a véletlenre a levegővételt sem: könyvében közvetlenül biztosítja számunkra a tiszta levegőt, egészen pontosan a tiszta illatot, hiszen a kötet elején és végén aromás fragrance ablakocskán tudunk szippantani egy olyan világ levegőjéből, ahol az ember szembefordul a problémával, nem elfut; ahol beszélünk egymással, nem elfordulunk a problémával küzdő embertársainktól, és ahol alapvető a kölcsönös tisztelet és emberség.
Jakupcsek Gabriell: Nagy levegő - Aki megáll, elsüllyed
Jaffa Kiadó, 2019, 304 oldal, 3999 HUF
A Nagy levegő című új könyvének bemutatója a múlt héten volt, milyen tapasztalatokkal tért haza?
Rengetegen voltak, mindig csodálatos érzés, hogy ennyien eljönnek. Örülök, hogy ilyenkor sokat kérdeznek az olvasók, abszolút interaktív volt ez alkalommal is. Sokat utazom vidékre előadást tartani, olyankor is ez a cél, hiszen fontos, hogy találkozzunk és ne csak én szónokoljak. Mivel az olvasók akkor vették kezükbe a könyvet először, így az első benyomásukat tudják csupán megosztani velem. Aki az első kettőt olvasta, az tudja, hogy ez folytatás bizonyos értelemben. Kérdés az olvasónak például, hogy mi minden folytatódik az előzőkből, miért pont erről írok, és mit tettem bele magamból.
A könyv címe Nagy levegő, amely a nagy döntések előtti józanságra buzdít, az alcím viszont, Aki megáll, elsüllyed, további lépésekre sarkall minket.
Fontos tudni, hogy aki megáll, az süllyed el. Hiszen minden egyes nagy döntés előtt, akár megfutamodunk, akár nekivágunk – ahogy az életben is és ahogy a szóbeszéd mondja –, venni kell egy nagy levegőt, és aztán dönteni. Persze, az is döntés, ha nem döntesz. Sokszor egy pillanat alatt átgondolunk valamit, vagy eljutunk egy olyan érzelmi pontra, amikor valaminek történnie kell, és akkor vennünk kell egy nagy levegőt.
A Megúszhatatlan című könyve megjelenésekor nyilatkozta azt, hogy ódzkodott a könyvírástól. Aztán Rados Richárddal, a Jaffa Kiadó vezetőjével leültek beszélgetni, és kiderült, hogy rengeteg témája van. Azóta ez a harmadik könyve. Mi okozta a változást?
Egyrészről nem volt szükségem arra, hogy könyvet írjak, mert napi műsort vezettem, és tulajdonképpen ma is, amit a közügyeinkről akarok elmondani, azt ventillálom, kibeszélem magamból. Másrészt az írással nagyon csínján kell bánni. Írni talán többen is tudnak, mégis kevesen válnak íróvá. Azt gondolom, nagyon nem mindegy, hogy valaki fikcióra vetemedik-e, vagy pedig a saját gondolatait fogalmazza meg a világról a saját stílusában. Sokan segítséget kérnek a könyvíráshoz, nem önmagukat teszik bele. A könyv egészen más műfaj, mint a televízió. Az első kötetnél ezt meg kellett tanulnom, rá kellett állnom arra, hogy a saját beszélt nyelvemen szólaljak meg, amit tőlem megszoktak, az pedig nem azonos az írott nyelvvel. Sokan adnak ki ma olyan könyvet, aminek semmi köze a személyiségükhöz, csak a nevüket adják hozzá. Ezt nem tudtam volna elképzelni. Emiatt az első könyv megírása volt a legnagyobb feladat. Akkor még ismeretlen terepen voltam, nem tudták, hogy mint író hogyan fogok szerepelni.
A könyvében számos jelenséget kiveséz, például a barátságról, a túlélésről vagy az alkoholizmusról is beszél. Mi alapján válogatta a témákat és hány évet ölelnek fel a történetei? Van olyan téma, amelynek nagyobb jelentőséget tulajdonít?
A témához keresem a történeteket, a téma pedig mindig valami olyasmi, ami a levegőben van abban az évben, amikor írom a könyvet. Tehát amikor a közbeszéd témája a metoo vagy a szenvedélybetegségek, ami sok embert érint és ragad meg, és frissen, a hírekből rá lehet csatlakozni, akkor azzal foglalkozni kell. Itt van például a metoo. Amikor megjelent a könyv, már ahhoz képest is teljesen más árnyalatot kapott ez a téma azzal, hogy beleszállt a politika. Már jegyzetelem is, ez már egy következő könyv. Hogyha a szabadság hiányáról beszélünk és abban az évben rekedtek a thaiföldi gyerekek a barlangban, akkor az egy aktuális téma és összefüggésbe lehet hozni a mondanivalómmal. Így egyszer csak megvan a témához a történet. Mindenről kell és lehet beszélni, csak arra kell vigyázni, hogy kiről ír az ember és mennyire érzékenyen nyúl egy témához. A könyvben prioritásként kezeltem a szenvedélybetegségeket vagy a hiányfeldolgozást, amikor elvesztünk valamit, szerelmet, gyereket, anyát, egészséget, vagyont, tehát a veszteségfeldolgozást. A szenvedélybetegséggel kapcsolatosan mi magyarok nagyon álságosak és elutasítók vagyunk, mindenki titkolózik. A többség egyedül vívja meg a harcát, és a környezet hol cinikusan, hol lemondóan, de nem feltétlenül támogatóan működik. Itt is őszintébb társadalmi beszélgetésre lenne szükség. Ma Magyarországon olyan nagy számban érinti a kapcsolatokat a családon belüli erőszak és a szenvedélybetegség, hogy ha ezeket összeadnánk, alig maradna a populáció fele, akik ettől nem szenvednek. Hiszen ezek a gondok nem egy embert, hanem egy család átlagosan minimum négy tagját érintik. Például egy válás is ugyanennyi emberre lehet hatással, és sajnos, rendkívül kulturálatlanul oldjuk meg a dolgainkat.
Szűk keretek vannak a műsorban, nincs határtalan idő az emberi sorsok kielemzésére. Kimondható, hogy a könyvben tág értelemben ezeket a beszélgetéseket folytatja terjedelmi korlátok nélkül, illetve a megismert sorsokkal hívja fel a figyelmet problémákra?
Az az érdekes, hogy nincs új a nap alatt. Mindig lehet mindent más aspektusból nézni. Ráadásul, ugyanazzal a sorssal én többször kerülök szembe. A tévéműsoraimban, a tréningjeimen, a talkshow-kban. Ezekre felkészülök, majd lejegyzetelem, és mikor leírom a könyvemben, még egyszer utánanézek. Az viszont tény, hogy a könyvben bővebben lehet kifejteni témákat.
A könyvet olvasva szinte hallani önt, a megfogalmazása egészen a beszélt nyelvére hajaz. Ahogy említette, ez tudatos volt.
Igen, a cél az volt, hogy olyan legyen a könyv, amelyben az embernek az az érzése támad, mintha folytatódna velem a beszélgetés. Azt szerettem volna elérni, hogy továbbra is legyünk együtt, amikor a könyvet olvassák. Hiszen engem látnak beszélni, velem folyik a kommunikáció, egyáltalán nem mindegy, hogy én azt hogyan folytatom. Azonkívül nagyon fontos a ritmus. Úgy gondolom, hogy a beszélgetés ritmusával kell haladni. Abba lehet hagyni, el lehet gondolkozni, vissza lehet rá térni. Olyan, mint egy műsor, amit vissza lehet tekerni.
A könyv egyik témája a válás, valamint, hogy ezek hátterében leggyakrabban az emberek változása áll. Ezt a házastársak olykor nem hajlandók tudomásul venni, és ez sok esetben váláshoz vezet. Ön is változik?
Rengeteget változtam természetesen, hiszen mindenki változik. Az a legnagyobb baj, ha valaki ezt nem látja be. Az az ember, aki azt mondja, ő nem változik, az hazudik, vagy nem veszi észre magán. Az egy másik kérdés, hogy szeretik az emberen számonkérni, hogy olyan legyen, amilyen „régen” volt. De hát ilyen nincs. Egyszerűen szembe kell nézni a változással. A munkánk is megváltoztat minket. Az életkorunk, a kapcsolataink, és az, amivel a nap legnagyobb részében foglalkozunk, mind alakít rajtunk. Baj akkor van, ha az emberrel nem történnek ilyen változások, mert azok az emberek mindig kívülről várnak valami változást. Ők azok, akik gyorsan cserélik a párjukat, akik tárgyaktól függenek. Ha nincs olyan feladatuk, ami őket alakítaná, akkor mindent kívülről akarnak bevinni.
Jakupcsek Gabriella: El kell dönteni, hogy valaki megéli vagy megússza az életét
Fotó: Hajas Orsolya/Jaffa Kiadó Megúszhatatlan címmel november elején jelenik meg Jakupcsek Gabriella könyve, melynek megírását lánya inspirálta. A műsorvezető, akinek tavaly decemberben egyik napról a másikra mondtak fel a Magyar Televízióban, azt mondja, tulajdonképpen ugyanazt folytatja a könyvben, mint amit a műsoraiban csinált - beszélget, kérdéseket vet fel.
Aki ekkora tapasztalattal bír és annyi mindent látott, hallott már, annak nyilván mindenre van válasza. A könyv segít az olvasóknak döntést hozni, de nem dönt helyettük. Az életben sem ad tanácsot?
Tanácsot nem adok, de szoktam beszélgetni, ha olyan a helyzet, hogy tudok mondani két-három olyan dolgot, ami rajtam segített. A könyveimbe is mindig beleteszem magam, elmondom, mit gondolok az adott dologról vagy felvetek egy lehetőséget, hogy én merre indulnék el. De azt nem tudhatom, hogy valaki ott tart-e, ahol én már tartottam. Utakat kell mutatni. Aztán onnantól el kell engedni, hogy induljon el magától az illető. Mert ahhoz a bizonyos nagy levegőhöz meg kell érkezni: ahhoz, hogy valaki már ezt meg tudja csinálni, és felmérje, hogy neki már kell vennie egy nagy levegőt. De az, hogy elkezdünk beszélgetni a problémájáról, szerintem nagyon nagy dolog. Sokan fordulnak hozzám, de nem mindenkinek tudok segíteni, ismeretlenül meg végképp nem. Inkább bátorságot akarok adni. Szeretek része lenni a közéletnek. A témákba beleállok. Nagyon fontos dolog, hogy az embereknek számtalan esetben egy kis biztatásra van szükségük. Egy jó mondatra, jó tanácsra, aztán járják be ők a saját útjukat. Ha tudok így katalizálni, akkor elértem a műsorral, a tréninggel vagy a könyvvel, amit akarok.
Amikor problémával találja szemben magát és tanácstalan, hova fordul tanácsért, útmutatásért?
Szoktam tanácstalan lenni, nekem is vannak megoldandó problémáim, amiken rágódom. Ilyenkor kérek olyan baráti vagy mentori segítséget, ami behoz egy új aspektust, ami felráz, ha egy helyben totyogok. Van olyan szakember is, aki módszerben tud segítséget adni. Nagyon sok minden létezik, amit igenis igénybe kell venni. Ha fáj a fejem, beveszem a fejfájás-csillapítót. Egy darabig nyomkodom az akupunktúrás pontokat, és ha nem javul, akkor beveszem a gyógyszert. Ugyanígy minden más problémával úgy van, hogy ha belülről nem megoldható, akkor kell egy külső input-output, ami kimozdít arról a pontról. Ad egy olyan szemszöget, kibillent egy olyan holtpontról, amivel egy új gondolkodási mezsgyén tudok elindulni.
Rendszeresen forgat, előadásokat tart, közben anyuka és feleség. Mikor ér rá írni?
Most is írok. Van egy noteszem, amibe folyamatosan jegyzetelek és figyelem a világot. A könyv lezárásával történetek, kérdések még maradtak, amelyek szerkesztési okokból talán másik könyvbe kerülnek. De miután én sokat dolgozom, nagyon sok történet megmarad bennem, számos történetről gondolom úgy, hogy van még továbbgondolási alapja. Ezeket, ha tehetem, feljegyzem, és amikor írni kezdek, akkor már tudom, hogy minek nézzek utána vagy mit keressek vissza. Nyáron nincs műsor, így van néhány hónapom, amikor a jegyzeteimmel el tudok vonulni. A jövő év megint a gyűjtögetés ideje lesz. A könyvet a tavalyi évben nem tudtam megírni, mert úgy éreztem, hogy még történeteket kell gyűjtenem, és mindennek megvan a maga ideje. Minden könyvemmel szeretnék ébresztőt fújni. A gondolkodást pedig tovább folytatom.
Szerző: Rátkai Zsófia
