Rowling: Muszáj volt megírnom ezt a könyvet

J.K. Rowling: Átmeneti üresedés

Gabo Kiadó, 2012, 576 oldal, 3192 HUF

Családi konfliktusok, a szexualitás felfedezése, kamaszkori problémák, a szülői felelősség és a döntések okozta állandó önbizalomhiány, a tökéletlenségek, hiányosságok átmeneti megoldásai - ezekről a problémás kérdésekről szól J. K. Rowling új regénye, az Átmeneti üresedés. A Harry Potter-könyvekkel világhírnevet szerző írónő új, felnőtteknek szóló könyvében nem az elvárásoknak, hanem saját magának akart megfelelni, de azt mondja, bármikor visszatérhet a gyerekirodalomhoz is. J. K. Rowling James Runcie, a BCC riporterének kérdéseire válaszolt. 

Az Átmeneti üresedés gyökeresen eltér a Harry Pottertől. Mi késztette arra, hogy megírja?

Ezúttal nem egy vonaton, hanem egy repülőgépen támadt az ötlet, és rögtön nagyon izgatott lettem tőle. Ez a regény is az erkölcsről és a halandóságról szól, mint a Harry Potter, csak éppen napjainkban játszódik. A színhely egy kis közösség, ami azt jelenti, hogy kamaszoktól kezdve egészen a hatvanas éveikben járó emberekig egy sor szereplőt kell megírni. Imádom a tizenkilencedik századi regényeket, amelyek egy város vagy egy falu életét mesélik el. Én is így próbáltam megírni egy modern változatot.

Miért Átmeneti üresedés a címe? Szóba kerültek más lehetséges címek is?

A munkacíme az volt, hogy „Felelős”, mert az a központi témája, hogy mennyire vagyunk felelősek azért, hogy mire jutunk az életben – a boldogságunkért, az egészségünkért és a jólétünkért –, meg hogy mennyire vagyunk felelősek másokért – a partnerünkért, a gyerekeinkért és a tágabb értelemben vett társadalomért. Ám amikor belebotlottam az „átmeneti üresedés” kifejezésbe, amely hivatalosan azt a helyet jelenti egy testületben, amely a testület valamely tagjának halálával megüresedik, rögtön tudtam, hogy megvan az új könyvcímem. Számomra a cím többféle jelentést hordoz. Először is az én szememben úgy tűnt, hogy a legfőbb átmeneti üresedés maga a halál, amely gyakran nem fanfárok kíséretében érkezik, és betölthetetlen vákuumot okoz. Azzal is tisztában voltam, hogy az összes szereplőm életében vannak olyan hiányosságok és tökéletlenségek, amelyeket egy sor módon próbálnak meg betömni: étellel, itallal, droggal, fantáziaképekkel vagy lázadó magatartással. Ezek is nevezhetők „átmeneti üresedéseknek”: azok a kis ürességek, amelyek talán nem is tudatosulnak bennünk egészen, mégis szükségét érezzük, hogy enyhítsünk rajtuk.

A regényt fekete komédiaként jellemezték. Elmondana még valamit a könyv humorától?

A humora meglehetősen sötét. Én magam nem jellemeztem volna fekete komédiaként. Talán inkább komikus tragédiaként!

Gondolja, hogy kifejezetten brit regényről van szó? Mennyire szól sajátosan a mai Nagy-Britanniáról, és mennyire foglalkozik egyetemes témákkal?

A környezet a szereplőkkel együtt ugyan szerintem tipikusan angol, mégis egyetemes témákkal foglalkozom. Az én társadalmi kérdéseim mindenütt érvényesek: a családi és házastársi konfliktusok, a szülők és gyerekek közötti feszültségek, az önszerveződés és az államilag nyújtott támogatás közti ideológiai konfliktus.

A könyv egy megosztott közösségről szól – és az egyik ilyen törésvonal a felnőttek és a gyerekek közt húzódik: miért?

Ahogy a fejlett nyugati társadalmakban a családok egyre nagyobb időzavarba kerülnek, a gyerekek és a kamaszok másféle neveltetésben részesülnek, mint mi, akik az ötvenes-hatvanas években nőttünk föl. Kommunikációs vonalon is óriási a szakadék a generációk között. A Facebook, a Twitter és az SMS a fiatalok birodalma, és szerintem manapság – még inkább, mint a korábbi generációk esetében – a szülői lét egyik kihívása az, hogy teljes egészében felfogjuk a közösségi médiákkal kapcsolatos kérdéseket, amelyekhez a felnőttek gyakran hozzá sem igen tudnak szagolni.

Miért vonzó a kamaszokról írni?

Azt hiszem a kamaszkor törékenysége vonzó, még ha a tinédzsereket gyakran bélyegzik is veszélyesnek és destruktívnak. Ez egy nagyon sérülékeny életkor. Ahogy az ember kinő a gyerekkorból, rájön, hogy ezt az életet kell élnie, mindazzal, ami vele együtt jár. Tudatosul benne az, hogy él, hogy múlik az idő, míg ez egy gyermekben nem annyira tudatosul.

A tinédzserek gyakran a középkorú szüleikkel élnek együtt, úgyhogy kialakul egyfajta illékony szimbiózis a kamaszok között, akik egyszeriben rájönnek, hogy döntéseket kell hozniuk az életben, és felelősséget kell vállalniuk az életük alakulásáért, és a velük együtt lakó emberek között, akik talán már megbánták a saját döntéseiket, ugyanakkor egyre inkább tudatában vannak a saját halandóságuknak. Ez pedig igencsak robbanásveszélyes kombináció tud lenni. Természetesen ez is benne van ebben a regényben.

Komoly témákat pedzeget a könyvben, többek közt az önbántalmazást, a szexuális kísérletezést, a kábítószerrel való visszaélést és a nemi erőszakot. Hogyan végezte a kutatómunkát?

Abban az értelemben nem végeztem kutatómunkát, hogy a semmiből elindulva kellett volna utánajárnom a dolgoknak. Habár a könyv fikció (egyik szereplője sem valós személyen alapul), némileg szokatlan életem során volt már dolgom hozzájuk hasonló karakterekkel. Valamikor nagyon, de nagyon szegény voltam. Az világos, hogy azóta hatalmasat fordult velem a világ, és én ezért nagyon hálás is vagyok. De ismertem a könyv minden egyes szereplőjéhez hasonló embereket.

Mennyire támaszkodott tanárként szerzett korábbi tapasztalataira?

Hasznosak voltak. Az állami rendszerben dolgoztam, ami annyit jelent, hogy olyan iskolákban tanítottam, amelyekben nem volt szelekció. Minden egyes osztályba rendkívül sokféle tanuló járt. Természetesen ez is segített a tinédzserek ábrázolásában, habár sokkal inkább azokra a tapasztalatokra hagyatkoztam, amelyeket úgy szereztem, hogy én magam is ilyen iskolába jártam, meg a saját kamaszkori emlékeimre.

Mennyire segítik az írást az anyaként szerzett tapasztalatok?

Ebben a regényben rengetegféle anya szerepel. Hárman véletlenül estek teherbe, és ez az én témám, a felelősség kontextusában lehetőséget nyújtott annak vizsgálatára, hogy egy nő biológiája mennyire befolyásolja az életét, még a mi fogamzásgátlós korunkban is. Vannak a könyvben jóakaratú szülők, de nagy vonalakban azt kell mondanom, hogy kisebb-nagyobb mértékben mind az öt kamasz szereplőm megszenvedte a nevelése közben elkövetett hibákat. Megalkottam például egy olyan családot, amelyben mindkét szülő orvos, és ahol a siker kényszere generációról generációra öröklődik: a gyerekeknek is sikeresnek kell lenniük. Nagyon is középosztálybeli kényszer! A társadalmi spektrum másik végén egy olyan tinédzser van, aki rendkívül hátrányos helyzetű családban él, és a saját anyját kénytelen nevelni. Csakhogy a nevelés a világ legnehezebb dolga, és szerintem mindenkinek sokat segítene, ha ezt beismernénk!

Ebből ered a könyv központi feszültsége?

Ez hatalmas feszültségforrás, de azért vannak más konfliktusok is; például a családi és a munkahelyi élet követelményeinek konfliktusa. A központi konfliktusforrás azonban mégiscsak az értékek hosszú idő óta zajló összecsapása magában Pagfordban, amely egy szép kis vidéki város, de egy olyan lakótelepért tartozik felelősséggel, ahol túlteng a munkanélküliség és a mindenféle függőség.

Mit tud mondani azoknak, akik valami Harry Potterhez közelebb álló műben reménykedtek?

Íróként az embernek arról kell írnia, amiről írni akar; vagy inkább, amiről muszáj írnia. Nekem muszáj volt megírnom ezt a könyvet. Úgyhogy remélem, lesznek, akiknek tetszeni fog. Azzal sincs semmi bajom, ha egyeseknek nem fog tetszeni, az meg egyáltalán nem zaklat fel, ha bárki még több Harry Pottert szeretne; bóknak veszem! Az biztos, hogy fogok még gyerekeknek írni, mert azt imádom, és nem hinném, hogy valaha is abbahagyom.

Mit fog írni legközelebb?

Nem akarom, hogy számon kérjék rajtam (mert annyira élvezem, ha nincsenek határidők), de szerintem a következő könyvem gyerekeknek fog szólni. Van valami a laptopomon, ami közel jár a befejezéshez. De azért fenntartom a jogot, hogy meggondoljam magam!

Köszönjük a kiadónak az interjút.