„Egy olyan nőt akartam ábrázolni, aki képes volt élni és fennmaradni egy olyan nehéz korban, melyben a nőket gyakran tárgyként kezelték – és aki ennek ellenére mégis befolyással bírt a történelemre” – hangsúlyozta Phyllis T. Smith, aki Én, Livia című történelmi regényében teljesen új szemszögből mutatja be Augustus császár feleségét, Livia Drusillát. Smith szerint az Én, Claudiust jegyző Robert Graves nyomán más történelmi szerzők Liviát vérengzőnek és gonosznak ábrázolják, ám az a tény, hogy az ókor nagyhatalmú asszonyát sokan szörnyetegként tartották számon, szerzőként még ösztönzőleg is hatott rá. 

Miért választotta éppen Livia Drusillát a regény főszereplőjének?

Nagyon régóta készültem már regényt írni az ókori világról. Miközben a megfelelő témát kerestem első regényemhez, felmerült bennem, hogy Livia Drusilla történetében vannak olyan izgalmas elemek, melyek érdekelhetik az olvasókat. Olvastam már Robert Gravestől az Én, Claudiust, és szerettem is, de tudtam, hogy a legtöbb történész nem gondolja, hogy Livia valóban olyan lett volna, mint az ő könyvében; olyan, aki több gyilkosságot is elkövetett. Amikor Livia életét kutattam, nem kevesebb, mint három olyan modern életrajzírót is találtam, akik megvizsgálva a bizonyítékokat arra jutottak, hogy soha nem ölt meg senkit. Ahogy mélyebbre ástam az életében, kezdtem együtt érezni vele. Az, hogy szörnyetegként volt számon tartva, ösztönzőleg hatott rám. Egy új szemszögből akartam megmutatni Liviát az olvasóknak.

Phyllis T. Smith: Én, Livia

Fordította: Ballai Mária, Agave Könyvek, 2016, 384 oldal, 3680 HUF

 

Mi volt a célja Livia karakterével? Mit akart bemutatni, megmutatni nekünk róla és általa?

Egy olyan nőt akartam ábrázolni, aki képes volt élni és fennmaradni egy olyan nehéz korban, melyben a nőket gyakran tárgyként kezelték – és aki ennek ellenére mégis befolyással bírt a történelemre. Valamint azt is szerettem volna megmutatni, hogy a fájdalom és a nélkülözés, amin fiatalkorában keresztülment, hogyan formálta őt bölcs és erős nővé.

Mennyire volt nehéz az írást megelőző kutatómunka? Mennyi információt tudott összegyűjteni az adott korról és Liviáról?

Nagyon sok hézag, lyuk van a történelmi feljegyzésekben. Elég sokat tudunk Livia politikailag befolyásos apjáról, de szinte semmit az anyjáról és a gyerekkoráról. A római történetírókat nem nagyon érdekelték a nők és a gyerekek. Ráadásul politikailag elfogultak, előítéletesek voltak, és gyakran mélyen gyanakvók az olyan nőkkel szemben, akik felülemelkedhettek a normákon. Úgyhogy mérlegelnem kellett a bizonyítékokat, és eldöntenem, mennyire lehetnek hitelesek a történelmi feljegyzések. A források utalnak ugyan Livia nagy hatalmára, de sok jellegzetes részlet hiányzik. Fennmaradt egy levél Augustustól, melyben megemlíti, hogy a felesége arra kérte, fogadjon el egy kérvényt a tartományfőnököktől. Azt írja, szeretné a kérést teljesíteni, de úgy érzi, nem jó ötlet. Később viszont mégis beleegyezik. Többet szeretnék tudni azokról az alkalmakról, mikor Livia használta befolyását, de a legtöbbről nem készült feljegyzés.

Sokszor tudjuk, hogy mi történt, de ki kell találnunk az emberek motivációját. A római történészek leírják, hogy amikor Livia hozzáment Augustushoz, Livia első férje atyai szerepben részt vett az esküvői ceremónián, és ő adta ki Augustusnak a lányt. Mint oly sok esetben, most sem áll rendelkezésünkre túl sok részlet arról, hogy ez miért és hogyan alakult így. A könyv írásakor a képzeletemre kellett támaszkodnom, ami nem rossz dolog egy író számára.

Milyen volt az élet egy nő számára az ókori Rómában? Van valami különbség Livia és egy átlagos nő között?

Akkoriban nagyjából az emberek egyharmada rabszolga volt. Sokan mások szegények. A nők gyakran haltak meg fiatalon, sokszor szülés közben. Ezzel szemben Livia egy gazdag, arisztokrata családba született, és több mint nyolcvan évig élt. Sok nehézségen ment át – főleg fiatal korában, a politikai zűrzavarnak köszönhetően –, de összességében szerencsés volt.

Bizonyítható, hogy sok római nő befolyással bírt a családjában, de jogilag a férfiaknak voltak alárendelve – először az apjuknak, azután a férjüknek. Nem lehetett nyilvánosan politikai szerepük, és nem tudtak függetlenül, önállóan üzleti szerződéseket kötni, vagyonukról rendelkezni. A Vesta-szüzeket viszont, akiknek különleges vallási szerepük volt, nem érintette ez a jogi hátrány. Augustus a Vesta-szüzeket megillető kiváltságokat adta Liviának (valamint saját nővérének is). Livia egyedülálló módon, független üzleti birodalmat építhetett. Emellett politikai hatalma is volt, a férjével való kapcsolatán keresztül. Úgyhogy egyértelműen kiemelkedett az átlagból, és kiváltságos volt.

A könyvből kiindulva mondhatjuk akkor, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll?

A regény teljes mértékben alátámasztja ezt a következtetést! A történészek találgatják, hogyan válhatott a fiatal, vérszomjas Caesar Octavianusból Augustus, a kiváló és megfontolt vezető. Azt gondolom, Liviának ebben nagy szerepe volt. Az első alkalom, amikor feljegyezték róla, hogy kegyelmet gyakorolt egy ellenségével szemben, nem sokkal az esküvőjük után történt. Livia intelligens és a politikában ravasz volt. Érdekes, hogy egyben Augustus egy legyőzött ellenségének lánya is. Azt hiszem, hogy kapcsolatuknak köszönhetően a férfi megfontoltabb és emberségesebb lett.

Egyszerűbb célba érni, ha nem vagy egyedül. Ahogy a nők egyre inkább sikereket érnek el a politikában és más területeken, remélem, hogy egyre többször láthatunk majd erős férfiakat a sikeres nők mögött.

Kapcsolódó cikk:

Rómát elborzasztja, ha egy nőnek hatalma van

Milyen szempontból más ez a regénye, mint a történelmi regények? Tudunk meg olyat a kor ismert történelmi személyiségeiről, amit eddig nem tudhattunk?

A regény Livia szemszögéből, az ő hangján mondja el a történetet. Más történelmi szerzők Robert Graves nyomán járva Liviát vérengzőnek és gonosznak ábrázolják, annak ellenére, hogy a modern történészek és életrajzírók már egész másképp tekintenek rá. Úgyhogy én egy újfajta szempontból mutatom be őt, és Augustust is az ő szemén keresztül láttatom. Néhány regény ridegnek és egysíkúnak állítja be az uralkodót. Én próbáltam komplex, hús-vér embernek, kora emberének ábrázolni őt. A Római Köztársaság elpusztítójaként emlékeznek rá. Nem akarom mentegetni, de ő már egy olyan korban élt, amikor a demokrácia megreformálására irányuló remények rég összetörtek, amikor Rómát már generációk óta orgyilkosságok és polgárháborúk tépázták. Augustus és Livia veszedelmes környezetét akartam érzékeltetni, és hogy ez a miliő hogyan hatott rájuk emberként.

Mikor és hogyan esett szerelembe a történelemmel?

Azt hiszem, nagyon fiatal voltam még akkor. Apám nem volt tanár vagy történész, de nagyon érdekelte a politika és a történelem, és sokat beszélt nekem ezekről. A Brooklyni Művészeti Múzeum sétatávolságon belül volt az otthonunktól, és nagyon sokszor vitt oda, amikor kicsi voltam. Elbűvölt az ókori művészet, és izgatottan néztem azokat a tárgyakat, melyeket az emberek nagyon régen használtak, a mindennapi életük során.

Ki vagy mi volt nagy hatással a munkájára?

Például az a rengeteg, római történelemről szóló könyv, amit akkor olvastam, mikor az Én, Livián dolgoztam. Az ókori források közül Cassius Dio, Suetonius és Velleius Paterculus feljegyzései rendkívül hasznosnak bizonyultak, bár nagyon különböző beszámolókat adtak Livia karakteréről. Ezenkívül szeretnék megemlíteni két modern biográfiát, melyek erősen meghatározták a gondolkodásomat: Anthony A. Barrett Livia: A császárkori Róma első asszonya, és Anthony Everitt Augustus: Róma első császárának élete című könyve. Amúgy egy csodálatos írói-kritikusi csoport tagja vagyok. Számos csoporttársam saját történelmi regényeket ír; ők megosztották velem gondolataikat a történelemről, és visszajelzéseket, észrevételeket és bátorítást adtak, amíg az Én, Livián dolgoztam.

Az interjút köszönjük az Agave Kiadónak.