Bárdos András: Kern András - Ezt nem lehet leírni
Bookline könyvek, 2012, 288 oldal, 2790 HUF
Fotó: Valuska Gábor
Egyedül maradtam, mondja a bemutató után, majd rám néz, és csalódottan veszi tudomásul, hogy nincs vége, nekem is válaszolgatnia kell. Amint meghallja, hogy internetes portál, már kezd is bele a nagymonológba. Ha kinyitnak egy ilyen oldalt, internetest, az undoksággal van tele, mondja. Kern András már az elején figyelmeztetett, hogy ne vegyem komolyan. Pedig Bárdos András még egy könyvet is írt róla.
Ülünk a Kernnel egy kocsmában, és a második fröccsöt isszuk. Ő sztorizik, én meg tátott szájjal hallgatom. Esetleg ülünk a kandalló előtt, ahol sokat látott nagypapaként nosztalgiázik, csöpögős szentimentalizmus, és az idő mindent megszépítő ereje nélkül. És ez jó vagy rossz? – kérdezte, miután elmeséltem neki, hogy milyen volt olvasni az Ezt nem lehet megírni című portrékötetet. Ez jó. Ez nagyon jó, mondtam, ő meg bólogatott, hogy akkor jól van.
Önéletrajzi könyvet általában a pályájuk végén járó művészemberekről szoktak írni, esetleg őszülő halántékú hollywoodi sztárokról, akik még mindig jó mutatnak az üdítőreklámban. Kern viszont nem hagy abba semmit. Hat előadásban játszik a Vígben, koncertezik, tévében szerepel, sőt, lehet hogy egyszer üdítőreklámba is felkérik majd. Nem lennék most Bárdos András helyében. Hiába áll az ő neve is a borítón, Kern András ellopja a show-t. Halljuk a hangját, ahogy néha rámordul Vinnie-re, a túlbuzgó uszkárra, vagy Jutkára, az általános lassúságban szenvedő feleségre. Hangoskönyv ez, hiába van papíron. Néha mégis Bárdos győz, és hosszú percekre magához ragadja a szót. A fontos mégis az, hogy Kern beszéljen. A Ripacsok szomorú bohóca. A Guváti Vállalat összes dolgozója. A fázós krombikabátos a Lövölde térről. A magyar Woody Allen. Az egyszeri karmester. A leveles csávó a Heti Hetesből. Esetleg Budapest (Mert ismerek olyat, aki szerint a Kern András maga Budapest). Mindegy mit, csak mondja. Pedig nem mesél vicceket, sőt elég gyakran kesereg, de hát mit tegyen az ember, ha épp túl van egy gyomorvérzésen, és kénytelen lemondani az összes káros szenvedélyéről. Megidéződik a nagy színészgeneráció, befurakszik a politika, kiderül, hogy mi lett a sorsa a lámpának, amit a Ki Mit Tud?-ért nyert, Pintér Gáborral közösen, és az is, hogy még egy stégengedély megszerzése is indokolatlanul vicces tud lenni. Ezt nem lehetett leírni, mégis leírták. És milyen jól tették! (Megkérdeztem, a lámpaernyő már nincs meg.)
Egy könyvbemutató előtt is annyira izgul, mint egy koncert előtt?
Nem, mert itt nem kellett annyira szerepelni.
De kellett, szerepelt.
A dalokat elénekelni nehezebb, mint így beszélgetni. Beszélgetni könnyebben tudok.
Sokszor le akarta állítani a könyvírást. Miért jelent meg mégis?
Csak játékból akartam leállítani, hogy az olyan érdekes lesz. Bárdos sem vette komolyan soha. Az egész könyvet nem lehet komolyan venni.
Ezek szerint önt sem lehet komolyan venni?
Áh, engem sem.
Hogy érzi most magát?
Borzalmasan. Igen, hogy valamit válaszoljak.
Egy kicsit én is, hogy nekem meg kérdeznem kell.
Hát nem rémes ez az egész? Különben istenien érzem magam, csak úgy mondom, hogy borzalmasan, hogy valamit mondjak.
Ezt se vegyem komolyan?
Hát, ne. Olyan nagyon ne.
Bárdos szerint az egész életét meg akarja őrizni magánéletnek, most valamennyire mégis kiadta magát egy könyvben. Hogy is van ez a kettősség?
Biztos nem is akarom megőrizni annyira, csak mondom. Minden ilyen kettős bennem. Egyszer azt mondom, hogy zöld, máskor meg azt mondom, piros. Össze-visszabeszélő vagyok, mint mindannyian.
Miért bízta másra a könyvírást, miért nem írta meg ön?
Mert nem tudtam. Odaültem a papír elé, elkezdtem tizennyolcszor, mind a tizennyolcat szarnak találtam, és eldobtam. Nem az volt a bajom, hogy nem tudok írni, csak nem találtam azt a gondolatmenetet, aminek a mentén ez érdekes lett volna. Ekkor keresett meg Bárdos.
A kötetből elég sok minden kiderül az életéről, de nem úgy, mint egy klasszikus életrajzi írásból. Senki ne keresse, hogy Kern András 1948. január huszonnyolcadikán született Budapesten. Se azt, hogy három éves volt, amikor megtanult biciklizni, de ráment a bal felső szemfoga. Sőt, még azt se, hogy tanárai szerint harsány, de jó képességű gyerek volt. Van valami, amit máshogy csinálna?
Az életemben? Persze, biztos van, de nem tudom, hogy mi, és pláne nem mondom el magának. (nevet)
Mi lenne, hogyha nem színész? Például karmester?
Filmrendező, az szeretnék lenni. Mindig is az szerettem volna lenni.
Rendez még filmet?
Van is terv, csak nem biztos, hogy lesz belőle valami. Van egy forgatókönyv, amit beadtunk, hogy adjanak rá pénzt. Nehezen adnak ma pénzt. Az van rá oda írva, hogy Gondolj rám. Az a címe, és egy orvosról szól, aki egy napon megtudja, hogy nagyon beteg. És hogy akkor ő mit csinál. Olyan orvos, aki a halálos betegségeket szokta gyógyítani, most meg ő maga kapott olyat. Aztán vannak még mindenféle fordulatok, de azt még nem szeretném elárulni.
Erről kicsi Vonnegut Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkianja jut eszembe.
Azt nem is ismerem, azt Vonnegut írta? Az, amit az Al Pacino játszott nem? Van egy film. Az nem az az eutanáziás pasas? Arról csináltak egy filmet, és abban a Pacino játszotta.
A betegsége épp egy olyan helyzet volt, ami után az ember számvetést készít az életével. Ön vetett számot?
Nem. Sosem vetek számot.
Csak belehelyezkedett egy új helyzetbe, mert muszáj volt?
Nem kellett belehelyezkedni, abba kellett hagyni dolgokat.
Könnyű volt abbahagyni?
Nem, nehéz volt.
Sok szó esett a könyvben a feleségéről, Jutkáról. Woody Allen mondta egyszer, hogy otthon ő a főnök, a felesége csak döntéshozó. Önöknél is így van?
Kicsit igen. Talán nem döntéshozó, de döntésekbe beleszóló.
Kern Andrásnak nincs szüksége reklámra, de ha ajánlani kéne ezt a könyvet, akkor mit mondana? Miért vegyük meg?
Dehogy nincs szükségem! Nem nekem, a könyvnek van szüksége reklámra. Jó sokat kéne eladni, az a nehéz. Hogyan ajánlanám én? Ez nagyon nehéz kérdés. Elsősorban biztos azoknak érdekes ez, akik kicsit korosztályos társaim, velem nőttek együtt föl. Nem tegnapelőtt születtek, és nem 1904-ben, hanem valahogy úgy a negyvenes évek végén, ötvenesek elején. Azoknak könnyebb és érdekesebb talán, mint a többieknek. Különben meg mindenkinek, aki szeret ilyesmiről olvasni. Hogy egy színész mit gondol a világról, hogy milyen történetei vannak, hogy mikor érezte jól magát, mikor érezte rosszul, hogyan készült egy bizonyos film, színházi előadás, milyen az ő politikai gondolkodása, kicsit arról is szól talán, milyenek a hétköznapjai. Akit ez érdekel, az olvassa. Én például érdeklődő vagyok, jön egy színészéletrajz, főleg amerikai, azt mindig megveszem, és elolvasom. Ezt is megvenném!
Mit olvasott utoljára?
Upor László Tom Stoppardról szóló életrajzi könyvét.
