Lehet-e túl termékeny a szerző, aki egy téli délutánon moziba megy, hogy megtekintse a csillagok óráját? Valami ilyesmiről szól a héten a Hosszú. Főszerepben: Italo Calvino, Clarice Lispector és Stephen King.
Calvino <3 Hollywood
A második világháborút megelőző években az olasz mozik minden nap, de volt, hogy egy nap többször is vendégül láttak egy fiatalembert. A fiatalember titokban surrant ki a szigorú szülői házból, vagy bedobta a kisiskolások legszilárdabb alibijét: átkéredzkedett tanulni az egyik osztálytársához, ahová persze sosem jutott el. Az unalmas délutáni magolás helyett már a nyitás után pár perccel ott ült az elsötétített moziteremben, és várta, hogy a hollywoodi csillogás kiszakítsa őt térből, időből, iskolaévből.
The darkness reduced the discontinuity between the two worlds a little and intensified it some, because it marked the passing of those two hours that I hadn’t lived, swallowed in a stoppage of time, or in the duration of an imaginary life, or in the leap backward across centuries. Discovering in that moment that the days had shortened or lengthened was a special thrill: the sense of the passing of seasons (always mild in the temperate locale where I lived) reached me upon leaving the cinema. When it rained in the film, I pricked up my ears to hear if it had started raining outside too, if a downpour had caught me off guard after escaping from home without an umbrella: it was the only moment in which, still immersed in that other world, I remembered the world outside; and it had a distressing effect. Rain in movies reawakens that feeling in me, a sense of anxiety, to this day
A fiatalembert Italo Calvinónak hívták, és Clark Gable-től Myrna Loy-ig, Fred Astaire-től Boris Karloffig, Katherine Hepburntől Joan Crawfordig, megszállottan rajongott a filmsztárokért.
Filmélményeit a The New York Review of Books-on találjátok >>
A legfontosabb zsidó író Kafka óta
„I am so mysterious that I don’t even understand myself” - állította magáról a brazilok ukrán születésű kultszerzője, Clarice Lispector. Lispector diplomatafeleség volt, divatújságíró, kilenc regény és több mint 80 novella szerzője. Úgy nézett ki, mint egy nőstényfarkas, ami Marlene Dietrich-re hasonlított, és úgy írt, mint Virginia Woolf (meg Borges, meg Nabokov meg James Joyce). Arcát nyomták már bélyegre, és tetoválták híres brazil rapper bal bicepszére. Elbeszéléseit magyarul például a brazil szerzők novelláit egybegyűjtő Boszorkányszombatban (Európa, 1986), és A modern brazil elbeszélés (PREAE.HU, 2008) című antológiában, valamint Uri Asaf jóvoltából a Literán lehet olvasni.
Clarice Lispectorról bővebben a Quartzon >>
Lehet-e túl termékeny egy író?
Sokan feltették már ezt a kérdést, legutóbb például a több mint 55 könyvet megjelentető Stephen King, aki többek közt a csodálatos Joyce Carol Oates-ot, több mint 50 könyv szerzőjét hozta fel példaként (hogy mi köze a két írónak egymáshoz, az az Európa Kiadó jóvoltából hamarosan kiderül), de említhette volna akár Nemere Istvánt is, ha tudná, hogy ő kicsoda. King tudja, hogy a termékeny író legtöbbször rossz írót jelent, bár szerinte ezzel a párhuzammal óvatosan kell bánni, és különbséget kell tenni írás és gépelés között. Vegyük például a 91 regényt publikáló Agatha Christie-t, akinek irodalma ugyan se nem szép, se nem magas, néhány kötete mégis „feltűnően jó”. King a spektrum másik végét is megvizsgálja: az eddig mindössze három regényt publikáló Donna Tartt-ot az utóbbi ötven év egyik legjobb amerikai regényírójának nevezi, és nem felejtkezik el Jonathan Franzenről sem.
I’m a recovering alcoholic, haven’t had a drink in almost 27 years, and these days the thought of drinking rarely crosses my mind. Yet when I think about those eight novels by Ms. Tartt and Mr. Franzen — not enough to fill even a quarter of a library bookshelf — I’m reminded of a lunch I had with my wife not too long after I sobered up.
There were two older ladies at a nearby table. They were conversing with great animation over their meals, while their half-finished glasses of white wine stood forgotten in the middle of the table. I felt a strong urge to rise from my place and speak to them. Only that’s not right. I felt an urge to actually hector them. To say, “Why don’t you drink your wine? It’s sitting right there, for Christ’s sake. Some of us can’t drink wine, we don’t have that privilege, but you can, so why the heck don’t you do it?”
King azt is tudja, hogy Tartt és Franzen nem lustaságból jelentetett meg mindössze néhány könyvet, de az élet rövid, és a végén egyetlen szerző sem termékeny.
„The creative spark dims, and then death puts it out. William Shakespeare, for instance, hasn’t produced a new play for 400 years. That, my friends, is a long dry spell.”
