„A délutánban van egy szabad sáv, valamit muszáj lesz tenni, hogy túléljem, kimegyek hát a közeli koncentrációs táborba, a Majdanek van ott.” Napok óta nem tudom kiverni a fejemből Tompa Andrea A perfect woman című tárcájának ezt a sorát. A hűvös szél tehet róla, meg a koránsötét, a napsütötte sávok kényszerű minimalizálódása, a közeledő tél vagy csak az, hogy mindig olyasmit jegyzek meg, amitől nem lesz jó kedvem, például azt, hogy „(…) a születésnapomra csak a születésnapom jött el.”
A héten elolvastam, hogy miért nem akar Michelin-csillagot a világ néhány leghíresebb séfje, hogyan emlékeznek vissza az első legális amerikai abortuszokra azok, akik részt vettek bennük, miről beszélgetett egymással Bret Easton Ellis és Quentin Tarantino, és hogy miről nem beszélünk, amikor a női hajról beszélünk, elfelejtettem élőben nézni Ta-Nehisi Coates-t a New York Public Library-ben, és majdnem lefotóztam a Szív utca nyolcat. A Hosszúba Obama, Rihanna és a Szovjetunió került.
Robinson & Obama
Barack Obama szeptember megunta az elnökösködést, kulturális újságírónak állt, és nagy kedvencével, Marilynne Robinsonnal (magyarul: Gilead, Magvető, 2012) beszélgetett kereszténységről, demokráciáról, elnyomásról.
Robinson: Well, I believe that people are images of God. There’s no alternative that is theologically respectable to treating people in terms of that understanding. What can I say? It seems to me as if democracy is the logical, the inevitable consequence of this kind of religious humanism at its highest level. And it [applies] to everyone. It’s the human image. It’s not any loyalty or tradition or anything else; it’s being human that enlists the respect, the love of God being implied in it.
Elég nagy potenciált érzek az elnök/politikus kérdez írót műfajban, lenne is néhány tippem, hogy kinek kivel kéne leülnie hazai terepen, de erről majd máskor.
A beszélgetés második része hamarosan érkezik.
Brownstein & Brownstein
Hunger Makes Me a Modern Girl címmel írt memoárt Carrie Brownstein, a csodálatos Sleater-Kinney egyik dalszerző-énekesnője, a Portlandia című, legyen mondjuk szatírasorozat egyik írója és főszereplője. A The New Yorkerben közölt részletben Brownstein arról mesél, hogyan tudta meg, hogy az édesapja meleg. A részletből nem derül ki, de két évvel azután, hogy a Sleater-Kinney megalakult (Ausztráliában, egy hátizsákos túra során), a tagok adtak egy interjút az azóta már csak online működő Spin magazinnak. Az akkor huszonegynéhány éves Brownstein, és a zenekar másik énekes-dalszerzője, Corin Tucker elmesélték az újságírónak, hogy korábban randiztak egymással (Ausztrália, hátizsákos túra), és mivel nem voltak még elég tapasztaltak, hogy tudják, a megjelenés előtt nem árt átnézni az interjút, ez az aprócska pluszinfó benne is maradt a szövegbe. A cikk Brownstein apjához is eljutott, aki felhívta a lányát, és kérdőre vonta a románc miatt. Brownstein akkor még nem tudta, hogy alig néhány hónap múlva, 1998 nyarán ott ül majd az apja mellett a seattle-i lakásban, és hallgatja a férfi coming outját.
We want our parents to be the norm from which we deviate. So when my dad came out, my instinct was that I needed to husband-up and get married. As if my family wasn’t freaky enough. Me: adrift. My sister: unmarried. My mom: ? And now my dad. Who would fly the flag of normality? My sister bore this burden more heavily than I did. But I immediately felt like I should be popping out kids within a few years of my dad realizing he was gay. Let our parents be anorexic and gay! That shit is for teenagers. My sister and I would be the adults. We would be conventional, conservative even. Guns, God, country, and my contrarian, reactionary self. (This phase lasted about ten minutes.)
Alekszijevics & Synder
Timothy Snyder nagyjából bármiről ír, azt megéri elolvasni. Most 2015 irodalmi Nobel-díjasáról írt, és a cikkének utolsó bekezdését sajnos el is spoilerezem, mert ennél jobban nem nagyon lehet összefoglalni Szvetlana Alekszijevics zsenialitását. Életben tart valamit, ami már nincs (vagy nem úgy van), de épp olyan kiszellőztethetetlen, mint az évtizedes dohányfüst.
Indeed, her Nobel Prize will expand the Russian world of letters, since her prose is accessible not only to those who share her background and concerns but to younger people who can learn from her what the Soviet Union was and what its legacy means. As a Ukrainian university instructor in Texas put it, reacting to the news about the Nobel: “my students do not weep when they read Solzhenitsyn’s Gulag Archipelago, but when they read Alexievich’s Voices from Chernobyl—then they do.”
(Alekszijevics öt nappal a Nobel-bejelentés előtt küldte vissza a válaszait a kérdéseimre. Utoljára harmadikos koromban éreztem magam ennyire szerencsésnek, amikor a sulifarsangon nemcsak a legjobb jelmez, de a tombola első díját is megnyertem. Az Elhordott múltjaink hamarosan megjelenik az Európánál, nagyon sokat lehet belőle tanulni a szovjet lélekről. )
Synder cikkéért ide kell kattintani >>
July & Rihanna
„Before stepping inside my house, I lifted my blouse to my face; her perfume was still there. The problem with this kind of romance is that it all falls apart in the retelling” – írja Miranda July a New York Timesban megjelent Rihanna interjújának végén. Ide jöhetne a kérdés, hogy mégis mi a bánatért („Várni valakit ki nem jön el többé”) foglalkozunk Rihannával a Hosszúban, de igazából Miranda July-jal foglalkozunk, akinek első regénye, a The First Bad Man hamarosan magyarul is megjelenik. July már az Uber-sofőr ún. emberi történetével megvett a cikk elején, onnantól az sem érdekelt, megtudok-e valamit izgalmasat Rihannáról, akiről eddig nagyjából annyit tudtam, hogy „Ella ella eh eh eh”.
‘Do you search the Internet?’’ I asked, ‘‘And if so, what do you look up?’’
‘‘Oh, random things. Like I will be sitting around Googling childbirth.’’
‘‘Could be more random than childbirth.’’
‘‘Childbirth is putting it the not-gross way. I was searching the size of certain things, and how much they expand, and then what happens after. ...’’
‘‘It’s gonna be fine,’’ I said from experience. Also, I wanted to add, ‘‘You have a special body. Nothing you can Google applies to you.’
