Fotó: Neményi Márton
A menekültválság áldozatainak állít emléket legújabb könyvében a világ egyik legnépszerűbb írója, Khaled Hosseini, aki gyerekként maga is megtapasztalta, milyen menekültként új életet kezdeni egy teljesen más kultúrában. Az Ima a tengeren gyönyörűen illusztrált könyv, melyben Hosseini együttérzéssel és méltóságteljesen beszél arról, mit jelent egyik napról a másikra menekültté válni, prózaversbe sűrítve a teljes kiszolgáltatottságot és végső kétségbeesést. Ez az a hangvétel, ami nagyon hiányzik a menekültválságról szóló közbeszédből.
Khaled Hosseini: Ima a tengeren
Libri Könyvkiadó, 2018, 48 oldal, 2299 HUF
Hosseini évek óta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagykövete, és az Ima a tengerent is részben ez a munkája inspirálta ‒ tavaly felkérték, hogy egy adománygyűjtő gálaesten olvasson fel az egyik regényéből, ő azonban hatásosabbnak érezte, ha arról beszél a jelenlévőknek, mit érezhetnek a Földközi-tengeren átkelő menekültek, mert mélyen megrázta a 2015 szeptemberében vízbe fulladt szír kisfiú, Alan Kurdi tragédiája. A szöveghez először a Guardian készített animációs VR filmet a Google-lel közösen, most pedig könyvben is megjelent. A Könyvesblog részt vehetett az Ima a tengeren exkluzív bemutatóján Londonban, majd a nemzetközi sajtó meghívott képviselői számára tartott, nagyon szűkkörű sajtóbeszélgetésen. Itt készült interjúnkat a Könyves Magazin legújabb számában olvashatjátok. Az Ima a tengeren megvásárlásával ráadásul egy igazán jó ügyet szolgálunk, mivel a szerző a könyv minden bevételével az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát és a Khaled Hosseini Alapítványt támogatja, hogy e szervezetek világszerte életmentő segítséget nyújthassanak a menekülteknek.
Hosseini, aki hosszú időn át orvosként dolgozott, annak idején egy olyan történettel robbant be az irodalmi életbe, amit részben saját élete inspirált. A világszerte több tízmillió példányban elkelt Papírsárkányok főszereplője ugyanis egy olyan fiú, aki kiváltságos körülmények között nő fel Afganisztánban, majd a szovjetek bevonulásakor apjával együtt menekülni kényszerülnek, és végül Amerikába emigrálnak, ahol a nulláról kell kezdeniük.
Az Ima a tengerenben nincs boldog befejezés, a kötet azt az elképzelt pillanatot örökíti meg egy prózaversszerű szöveg formájában, ahogy apa és fia a tengerparton állva fohászkodnak az indulás előtti éjszakán, azzal a sok-sok idegennel együtt, akikkel csak egyvalami közös bennük: menekülniük kell a hazájukból. A kötet elején az apa felidézi a boldog békeidőket Szíriában, amit a kisfia már nem ismerhetett, majd a derűs, színes életképeket egyre komorabb, szürkébb jelenetek váltják fel, és a háború pusztításával, a reménytelenséggel a szöveg is egyre szikárabbá és sötétebbé válik. Hosseini lírai sorait tökéletesen kiegészítik Dan Williams illusztrációi, és bár műfajilag nehezen lehetne besorolni a kötetet, a legjobban talán gyerekeknek szóló képeskönyvként működik (bár néhány politikus is jó hasznát venné), és nagy segítségünkre lehet, ha olyan kérdéseket kell megválaszolnunk a gyerekeinknek, hogyan lesz valakiből menekült, mi elől menekülnek a tévében látott emberek, és miért teszik kockára az életüket.
Ezzel kapcsolatban Hosseini a kötet bemutatóján elmondta, hogy bár tisztában van vele, hogy az egész világon egyre erősödnek a menekültellenes hangok, ez szerinte leginkább a meg nem értésből fakad. Azok, akik ellenségesek a menekültekkel szemben, nehezen értik meg, hogy az emberek nem a szabad akaratukból válnak menekültté, és a döntő többségük nem jön Európába. Hosseini tragikusnak tartja, hogy generációk nőttek fel úgy, nemcsak Szíriában, hanem a saját szülőföldjén, Afganisztánban is, hogy csak a háborút ismerik, soha más arcát nem látták a hazájuknak. A menekültek végső elkeseredésükben hagyják el a hazájukat, és azért hagynak hátra mindent, az otthonukat, a gyökereiket, a barátaikat, a családjukat, mert nem élhetnek biztonságban. Ezért is van fontos szerepük az olyan könyveknek, mint az Ima a tengeren vagy Mohsin Hamidtől a Nyugati kijárat, illetve Dave Eggers regénye, Az elveszett fiú, mert megmutatják a menekültlét emberi oldalát, a számok mögött az egyéni sorsokat, veszteségeket, tragédiákat, melyekhez sokkal könnyebben tudunk kötődni.
Hosseini úgy véli, neki íróként az a feladata, hogy elmesélje azoknak a történeteit, akik nem tudják hallatni a hangjukat. Szerinte az emberek a közhiedelemmel ellentétben nem lettek apatikusabbak, mint régen, de a számok, az, hogy egy adott napon hányan vesztek a tengerbe, egy idő után már nem mondanak semmit, nincs semmiféle viszonyítási alapjuk. Megnézzük, elolvassuk, és éljük tovább az életünket. Hosseininek meggyőződése, hogy akkor válhatunk empatikusabbá, ha megismerjük egy másik, számunkra idegen ember tapasztalatait, megértjük, hogyan kapcsolódik hozzánk az, amit megélt, ha érzéseket vált ki belőlünk a története, megindít, feldühít. A számok csak akkor hatnak ránk, ha megszemélyesítjük azokat, és ebben rejlik a történetmesélés ereje.
Szerző: Orosz Anna
