Jelenet A Bin Láden-hajsza (Zero Dark Thirty) című filmből
Az Argo-akció és A Bin Láden hajsza csak kettő az utóbbi időszak filmjei közül, melyeken a CIA alaposan rajta hagyta kézjegyét. Nemrég megjelent könyvében (The CIA in Hollywood: How the Agency Shapes Film and Television) Tricia Jenkins éppen ezt a témát, nevezetesen a CIA és Hollywood évekre visszamenő kapcsolatát kutatja.
Hollywood az egyetlen, melyen keresztül a nagyközönség tudomást szerezhet az Ügynökségről – nyilatkozta Paul Barry, a CIA összekötő ügynöke Jenkinsnek. Ami annyira nem is csoda, hiszen a szórakoztató-, és különösen a filmiparnál nem is kell jobb arra, hogy az Ügynökség pozitív képet közvetítsen magáról, vagy – rosszabb esetben – javítson a róla kialakult negatív imázson.
Itt van rögtön az Argo-akció (bővebben itt és itt), amely éppen arról szól, hogyan szabadított ki a CIA hat amerikai diplomatát Iránból, a túszdráma idején. A film egy rövid történelmi áttekintéssel kezdődik, amelyből megtudjuk, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia 1953-ban államcsínnyel eltávolította a demokratikusan megválasztott akkori iráni elnököt, lehetővé téve ezzel, hogy a sah visszatérjen a hatalomba.
Ben Affleck az Argo-akció című Oscar-díjas film egyik jelenetében
Az Affleck-film ugyanakkor arról már elegánsan megfeledkezik, hogy éppen a puccs volt az, amely elhintette az Egyesült Államokkal szembeni gyűlölet magvait, és végső soron a túszdrámához vezetett. Ehelyett nézőként éppen annak drukkolhatunk, hogyan menti ki a CIA szimpatikus, jóképű, fiatal ügynöke, a Ben Affleck alakította Tony Mendez az amerikai diplomatákat a forrongó Teheránból.
A film végén, a stáblistát követő feliratok mindenesetre leszögezik, hogy a CIA nem hagyta jóvá és nem támogatta a film előállítását, utalva arra, hogy a produkció teljesen független a Központi Hírszerző Ügynökségtől. Jenkins megállapítása szerint azonban az üzenet mégis egyértelmű. Azaz: a CIA akciók sorozatát hajtja végre a legnagyobb titokban, ezek célja pedig nem más, mint hogy a nemzet biztonságát garantálják.
A számottevő befolyással bíró amerikai kormányzati ügynökségek közül mindazonáltal a CIA volt az utolsó, amely formális kapcsolatokat alakított ki a moziiparral, valamikor a kilencvenes években. Az Ügynökség ugyanakkor már több produkción is otthagyta a kézjegyét (a könyv ezek közé sorolja a J.A.G. – Becsületbeli ügyek, Az Ügynökség, az Alias, a 24 és a Kettős ügynök című sorozatokat, valamint A közellenség, a Rossz társaság, A rettegés arénája, a Beavatás, a Sziriana, a Kiadatás és a Charlie Wilson háborúja című filmeket).
Jenkins szerint a CIA-val szembeni egyik legnagyobb tévedés, hogy az Ügynökség szánt szándékkal távol tartja magát a nyilvánosságtól. A valóság ezzel szemben az, hogy a CIA emberei nagyon is tisztában vannak azzal, mekkora adu a kezükben, ha ők maguk alakíthatják a közvéleményben a szervezetről kialakult vagy kialakítandó képet.
Ezek után azonban nem kell meglepődni, hogy az a kép, amely a moziba járók vagy a tévénézők fejében kialakulhatott a CIA-ról vagy akcióiról, esetleg a szervezet belső működéséről, az pontosan az az imázs, amelynek formálására, kialakítására az Ügynökség már jó pár éve törekszik. A Jenkins-könyvhöz hasonló kezdeményezések ugyanakkor arra bátoríthatják a nézőket, hogy a jövőben kritikusabb szemmel nézzék a fentiekhez hasonló produkciókat. Ami nem jelenti azt, hogy ne szórakozhatnának nagyon jól (a szó pozitív értelmében) ezeken a filmeken.
Az összeállításhoz a salon.com és a Jenkins-könyv interneten is elérhető egyes részeit használtuk fel.
