"Felborult a nemzeti műveltség, Harry Potter lassan kiszorítja János vitézt"— nyilatkozta Hoffmann Rózsa még 2010-ben. Megítélése szerint az ismeretterjesztést háttérbe szorította a kompetenciák elsajátítása. Hoffman Rózsa és a Harry Potter harca a Nemzeti Alaptantervben.
Dolores Umbrigde, a Harry Potter-sorozat egyik legelvetemültebb, rózsaszín szörnyetege a fennálló rend legodaadóbb szolgálója, akit a miniszter Roxfort főinspektorává nevezett ki, és számos oktatási rendelettel biztosított neki egyre nagyobb hatalmat. Umbridge tanárként a frontális módszer elkötelezett híve volt, és kínosan ügyelt arra, hogy a diákjai semmilyen gyakorlati ismeretre ne tegyenek szert, a tanítás kizárólag a tankönyv elolvasásából állt.
Hoffmann Rózsa egyértelműen az ő nyomdokain indult el pedagógiai reformjaival, melyek szerint 5-12.osztály között mintegy 160 kötelező olvasmányt határoz meg szerzővel, harmadát pedig konkrét címmel, mivel az állam felelőssége abban nyilvánul meg, hogy a tananyag egységes legyen, és a gyermekek ugyanazt a műveltségtartalmat kapják meg kelettől nyugatig. Az időkeret tíz százalékát Hoffmann pedig gálánsan meghagyja a pedagógusoknak a szabad választásra, de a tanagyaggal végezni így is szinte lehetetlen. A NAT meghirdetett célja mindezzel természetesen az, hogy felkeltse a gyerekekben az olvasási kedvet. Az új alaptanterv 1978-ig nyúlik vissza, az érdeklődést Jókai iránt viszont nem lehet megparancsolni a diákoknak, a generációs, kulturális szakadék viszont egyre nő a 30 évvel ezelőtti irodalmi kánonhoz képest.
János vitéz vs. Harry Potter
A János vitéz kiszorulását vizionáló Hoffmann Rózsa nem veszi figyelembe, hogy ez az a valóban kiemelkedő mű, amely minden ötödikes tankönyvében szerepel, kötelező tananyag minden magyar általános iskolában. Ám lehet, hogy a megértésében segítene a 11 éves gyerekeknek a szintén árva kisfiúból hőssé vált Harry Potter története, amely szintén a mágikus világ és a valóság közti átjárhatóságra, a görög és római mitológiára és rengeteg irodalmi toposzra épít. János vitéz óriásokat öl, Iluska gonosz mostohája maga is boszorkány, Jancsi pedig Tündérország királya lesz.
A Harry Potter mágikus világánál viszont felvetődik a sátánizmus gyanúja, amelyet Mészáros György csak hosszas magyarázkodással mos le a regényciklusról a Mester és Tanítvány című konzervatív pedagógiai folyóiratban, amelynek akkori főszerkesztője Hoffmann Rózsa volt. A szerző azt is elmagyarázza, hogy egy kanonikusnak tekintett művel szemben, mint például a Közöny, annak esztétikai értékére hivatkozva általában elnézőbbek „teológiailag” is, szemben a Harry Potterrel. Végül pedagógiai hasznossága, a hithez is szükséges képzelőerő fejlesztésének hangsúlyozása, és számos más érték felmutatása miatt pedagógiai célokra alkalmasnak ítéli a művet, és még Harryék szabályszegő magatartásával is megengedő. „Ha valami teológiailag helytelenként értelmeződik, nem jelenti, hogy pedagógiailag csak a határozott, megkérdőjelezhetetlen elutasítás útja járható”—írja Mészáros.
A Magyartanárok Egyesületének elnöke, Arató László szerint ahhoz, hogy a diákok a Mester és Margaritát olvassák, először a Harry Potterből lenne érdemes megismertetni velük a valóság és fantasztikum közti átmenetet, ha már a kötelezők listájáról lekerült E.T.A. Hoffmann. Fókuszcsoportos interjúnkon pedig kiderült, a HP-generáció pedig szinte követeli a tananyagba kedvenc fantasy-sorozatát.
A 15-16 éves gimnazista baráti társaságból mindenki szeret olvasni, a kötelezők viszont „senkit sem érintenek meg”. Ha változtathatnának a kötelező olvasmányok listáján, Harry Potterrel kezdenék. „Én nem olvastam az összes Harry Pottert” – mondja egyikük – „de a negyedik film nagyon megtetszett, izgalmasnak tűnt. És elkezdtem olvasni a könyvet. És abban volt szfinx, meg pókok, és én nem szeretem a pókokat, nagyon félek tőlük, de akkor rájöttem, hogy a könyv mennyivel izgalmasabb a filmeknél.” A kötelezőktől pedig egyértelműen azt várnák, hogy élvezetesek legyenek: „Szerintem a kötelezőknek valamilyen szinten az is a feladata, hogy megszerettessék velünk az olvasást. Mert amúgy van, aki semmi mást nem olvas a Facebook-posztokon kívül" – fejti ki a társaság másik tagja enyhe kritikai éllel. A fantasy térnyerése viszont nem csak az oktatási reformokon múlik: míg a diákok a zenei szubkultúrákhoz való tartozást nyíltan felvállalják, az irodalmi szubkultúrák csak rejtetten jelennek meg. A magyartanárok egy része nem értékeli, ha a tanulók mást is olvasnak a kötelezőkön kívül, a fantasyról pedig lekicsinylően, megvetően nyilatkozik, a diákok inkább titokban olvassák, nem szívesen beszélnek róla az iskolában.
