Hetven éve halt meg Radnóti Miklós

.konyvesblog. | 2014. november 09. |

Radnoti_003.jpg

Hetven éve, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja.

Radnóti Miklós Budapesten született 1909. május 5-én. Születése anyja és ikertestvére életébe került, e súlyos örökség későbbi költészetére is hatással volt. Tizenegy évesen teljes árvaságra jutott, ettől kezdve anyai nagybátyja, Grosz Dezső nevelte, aki kereskedelmi pályára szánta. A csehországi Reichenberg (Liberec) textilipari szakiskolájában tanult, majd 1928 és 1930 között nagybátyja cégénél dolgozott. Az irodalom azonban sokkal inkább vonzotta, már kamaszkorától verselt. 1929-ben és 1930-ban részt vett a Kortárs folyóirat szerkesztésében, 1930-ban megjelent első kötete, a Pogány köszöntő.

Radnoti_001.jpg

A kis Miklós 1914-ben

Beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára, ahol a katolikus tudós-költő Sík Sándor egyik legkedvesebb tanítványa lett. Bekapcsolódott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tevékenységébe, falukutató utakon, a munkásotthon kulturális életében vett részt, kapcsolatba került az illegális kommunista párttal is. 1931-es kötetét elkobozták, izgatással, vallásgyalázással vádolták. 1934-ben doktorált, Kaffka Margitról írta disszertációját. Feleségül vette Gyarmati Fannit, aki ihletője volt a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak.

Radnoti_002.jpg

Radnóti 1940 februárjában

Radnóti Miklós zsidó származása miatt nem jutott tanári katedrához, magánórákból, szerény tiszteletdíjakból élt. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott, anyagi helyzetének javulásával, a harmincas évek derekán többször járt Párizsban. Egymást követően több kötete is megjelent, 1936-ban a pályája fordulópontjának tartott Járkálj csak, halálraítélt, majd a Meredek út, az Ikrek hava, gyermekkorának prózai összegzése. Közben műfordításain is dolgozott, Vas Istvánnal közösen Apollinaire válogatott verseit jelentette meg, majd La Fontaine meséit fordította. 1940-ben még napvilágot látott Válogatott verseinek kötete, de ettől kezdve élete folyamatos rettegés lett. A Tajtékos ég kötetet Radnóti még maga állította össze, de az csak halála után, 1946-ban jelent meg, kiegészítve utolsó verseivel.

Radnoti_004.jpg

A költőt származása miatt többször behívták munkaszolgálatra, szolgált Szamosveresmarton, Margittán, Királyhágón, Élesden, közben hosszabb-rövidebb időt otthon tölthetett. 1944 májusában a szerbiai Bor melletti lágerbe került, innen indították utolsó útjára 1944 szeptemberében. Társaival együtt gyalogmenetben hajtották nyugat felé, a már járásképtelen költőt a Győr melletti Abdánál november 9-én a keretlegények agyonlőtték. Utolsó verseit tartalmazó noteszát, a Bori noteszt exhumálásakor kabátjának zsebében találták meg.

Radnótit 1946 augusztusában Budapesten, a Kerepesi úti temetőben temették el. 2009-ben Pesten a nevét viselő színház előtt felavatták szobrát, Varga Imre szobrászművész munkáját. Egy irodalmi és egy antirasszista díjat is elneveztek róla. Felesége, Gyarmati Fanni 2014 februárjában hunyt el, 1935-től 1946-ig írott naplója 2014 decemberében jelenik meg (erről bővebben itt és itt írtunk).

Radnoti_005.jpg

Radnóti korai költészetét a szabadvers forma, a lázadó expresszionista hang jellemzi, az egyre fenyegetőbb létben megszülető művei azonban már kiérlelt, klasszikus formát mutatnak. Prózai írásaiból kiemelkednek kortársairól írott tanulmányai, valamint az 1937-től 1943-ig vezetett Naplója, amely értékes alkotás-lélektani dokumentum is.

Ahogy Hegedűs Géza rámutatott: nála "a forma fegyelme esztétikai és művészi válasz egy kaotikus világra, melyből hiányzik az emberség". Hagyományos műfajokat elevenített fel: az episztolát (Levél a hitveshez), a himnuszt (Himnusz a békéről), az ódát (Nem tudhatom...), az eklogát. Lírai képeslapjai, a Razglednicák megrendítő erejű beszámolók életének utolsó hónapjairól, a teljes fizikai és lelki kiszolgáltatottságról és nyomorúságról.

(Forrás: MTI, fotók: PIM)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!