Fotó: Valuska Gábor
Az egyik legszerethetőbb a könyveim közül, vallja A bogyósgyümölcskertész fia című novelláskötetéről Háy János. Még tizenegy évvel az első kiadás után is szívesen olvas fel belőle, pedig szakmai recepciója a megjelenést követően szinte alig volt, az is leginkább fanyalgó. Szerinte ez azért lehet, mert a kritika nem tud mit kezdeni a közvetlen megszólalással – azt hiszi, annak nincs tartalma. Az Európa most újra kiadja a novellákat, amelyek az izzadt tenyerű kamaszkor jobb és rosszabb napairól mesélnek, a ribizliföldön vagy a laktanyában töltött, véget nem érő órákról, és azokról a meseszerű időkről, amikor hazánk és a nagyvilág még köszönő viszonyban volt egymással. Mikor arról kérdeztük, hová helyezné a bogyósgyümölcsöket az életművében, ő csak annyit mondott, „Ez a 2002-ben megjelent könyvem utáni és a 2004-ben megjelent könyvem előtti kötetem.”
Kezdetek
Mikor az Élet és Irodalom tárcaírásra kérte fel Háyt, ő rettenetesen megijedt, mert távol állt tőle az effajta módszeresség, és hogy történjék bármi, a tárcát minden hónapban le kell adnia. Addig kizárólag akkor írt, ha kedve tartotta, a rendszerességet pedig elsőre leginkább erőszakosságnak látta – attól félt, rá fog görcsölni az írásra, és nem lesznek ötletei. „Megkérdeztem egy barátomat, Podmaniczky Szilárdot, aki jártas volt a tárcaírásban, hogy miképpen csökkenthetem a szorongásaimat. Ő tanácsolta, hogy válasszak egy vezérfonalat, amire aztán felfűződik minden történet, ha az megvan, akkor már nem nulláról indulok, szóval le vagyok dobva az őserdőbe, de dobtak utánam túlélőcsomagot is.”A vezérfonal végül a kamaszkor lett, mert Háy úgy gondolta, ez az időszak éppen alkalmas a szakaszolt elbeszélésre. „Ugye a kamaszok olyanok, hogy mindig száz százalékig abban vannak, amiben vannak, és ha egy barátság, szerelem kifullad, akkor megint nekiindulnak valami másnak, megint csak teljes erővel.” Nem utólagos ötlet volt, hogy a novellák könyvvé álljanak össze, hanem már eredetileg is annak íródtak. Az ötlet megszületése után nagyjából sorban születtek a történetek, ám egyvalamit végig különösen fontosnak tartott munka közben. Azt, „hogy ne kerüljön bele fejlődés, mert nem hiszek a fejlődésben, az ilyen felnövekedéstörténetben pedig a fejlődés eleve idegesítő, afféle ideológikum, ami persze önkéntelen is kinyírja a művészi szándékot.”
Könyves magazin 2014/3.
Libri-Shopline, 2014, 104 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Mit találsz a magazinban? 5 exkluzív Gyarmati Fanni-fotó
Tévésorozatok és irodalom, Putyin és a legfontosabb orosz írók
Interjú Vámos Miklóssal, Lionel Shriverrel, Irvine Welsh-sel, Vlagyimir Szorokinnal
Rituálék hiánya
Irtózik a csak ilyen tollal, csak ilyen körülmények között-től, vagyis minden írói rituálétól, ami mitizálja az írást. Mindentől, ami „a tényleg létező titkot, hogy mitől izzik fel egy szöveg, mitől döglik meg, felcseréli pózokkal és álságos műviséggel. Szóval nincs rituálé. Már régen félig fekve ágyon írok, de akkor még nem volt laptopom, szóval a Hollósy Simon utcában egy valaha az IBUSZ-nál kiselejtezett íróasztalon írtam a szövegeket, mindig kedden és pénteken délelőtt, mert az volt az otthon dolgozós napom, a többi napon be kellett mennem a munkahelyemre. Amúgy szeretek reggel vagy hajnalban írni, amíg nem jönnek be a külvilág impulzusai.”
Kékből sárga
A Háy-könyvek borítói mindig célirányosan az adott kötethez készülnek, nem volt ez másként A bogyósgyümölcskertész fiának borítójával sem, ami a szerző Már megint egy kék borító című festményének felhasználásával készült. A képek „rendszerint csomagolópapírra és a könyvvel azonos méretben készülnek. Egy fél nap megfesteni őket, főleg amiatt, mert nem mindig találom el az alapszínt. Ilyenkor addig festem újra, míg azt nem mondhatom, hogy ujjé, épp erre gondoltam. Az új kiadás borítóját Gerhes Gábor készítette, visszahozta az előző kiadás motívumait, de ez teljesen más lett, csak annyiban volt választás a részemről, hogy milyen színű legyen.”
Elbeszélői hang
Fogalma sincs, hogyan talált rá a kötet hangjára, de abban biztos, hogy nem úgy, mint Schliemann Trójára. „A közvetlenség nekem alapvetés íráskor. A teátrumot eleve utálom. Ez a hozzáállás jól passzol az efféle kamasztörténetekhez, de hogy miképpen alakult ez a beszédmód, őszintén szólva nem tudom. Nem lehet előre kikeverni a nyelvet, mint egy festéket, és azzal bemázolni a lapokat. Az ilyesfajta direkció biztos megöli az invenciót. Annyira emlékszem, hogy sokat törtem a fejem, hogy milyen zenészek lesznek megemlítve benne, milyen számok, s amennyire az anyag engedi, kerülöm a korspecifikus reáliákat és a csak a korra jellemző zsargont.”
Hasonlóság
Háy pontatlanul emlékszik kamaszkori önmagára, bár a kötetbe került történetek nagy részéhez személyes köze van. „Mikor ezek történtek, korántsem voltak érzelmileg ennyire flottak, nem lehetett tudni, hogy lesz-e még történés, és ez óriási különbség. Mindenesetre örülök, hogy nem úgy végeztem, ahogy a körülöttem lévő felnőtt társadalom szerette volna, diliházban vagy hajléktalanszállón.”
Állandóság
A kötet az elmúlt évtizedben többször is megjelent, általában változatlan utánnyomásban. Háy még az ortográfiát is úgy hagyta, ahogy akkor kigondolta, de talán néhány helyesírási hibát most kijavított a szövegben. „Amúgy sem érzem jogosnak felülbírálni a tizenévvel ezelőtti önmagamat. Egy novella még annak idején véletlenül kimaradt, azt bele akartam tenni, de sajnos nem találtam meg. Szóval ez lett volna egy jelentékenyebb változás, ami végül nem történt meg.”
A bogyósgyömölcskertész fia OST
Ha össze kellene állítani egy dallistát a kötethez, könnyen lehet, hogy a novellákban rongyosra hallgatott Jimi Hendrix-felvétel, a Voodoo Chile lemaradna róla. A könyv alaplemeze persze mindenképpen Hendrix White-szigeti koncertje, aminek dalai címmel is szerepelnek a szövegekben. „Ez volt az első igazán jó lemez, amit életemben hallottam, talán tizenhárom éves voltam, és lenyűgözött a vadsága, a különleges hangképzés. Amúgy az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor a punk megjelenéséig az egész világon elég szar volt a rock. Én is inkább kortárs zenei koncerteken lebzseltem, s csak nosztalgiából mentem el egy-egy rockkoncertre, ahonnét rendszerint elkent szájjal kotródtam el.”
Háy János nem tudott öt kedvenc novellát választani a kötetből, mert a kedvencei folyamatosan változnak. Kedvenc bogyósgyümölcse viszont van, méghozzá a paprika. Novellából sokáig A kéz című volt a befutó, melyben bebizonyosodik, hogy már egy Skorpió-sláger is tökéletesen megfelel a csajozáshoz. Ahogy kiderült, hogy bogyósgyümölcskertésznek lenni legalább olyan egyedi, mint például hóhérnak, a Kennedy halála lett a kedvenc, majd az Originál láger, amiből Simonyi Balázs forgatott bítben gazdag, nosztalgikus kisfilmet 2006-ban. Mi ezt az öt novellát szeretjük a legjobban a kötetből.
Vizsgakoncert a kultúrotthonban
Ha Jimi Hendrixszé akarunk lényegülni, nagyon fontos, hogy a megfelelő pillanatban érkezzünk a fellépésre, mert a közönséget nem illik megváratni. Hát még a csehszlovák rokonokat.
A Pityu bácsi fia
Ha pesti fiúk vagyunk, ne ugráljunk szénakazalba, mert könnyen lehet, hogy a következő reggel már egészen más szemmel tekintünk a világra. Ha pedig vidéki rokonok, akkor lehetőleg mindig igyekezzünk eltalálni a fajanszot.
ÉS
Az Élet és Irodalom következő számának képanyaga legalább olyan jól mutat a Dunán, mint a dinnyehéj, bár az újságban valószínűleg még jobban mutatott volna.
Az ablak
Szerelmi bánat esetén tartsuk távol magunk a nyitott ablaktól, Jézus helyett pedig válasszuk inkább Hendrixet.
A faterom
Bármilyen szar is néha egy bogyósgyümölcskertész kisebbik fiának lenni, sokkal jobb, mint minden este a haverunk apját bámulni a vacsoraasztalnál. Köpni kell.
(A cikk eredetileg a Könyves Magazin téli számában jelent meg.)
