A nagy öregek után érdemes áttekinteni (a teljesség igénye nélkül), kik azok a kortársak, akik a hard-boiled mesterek méltó követőinek tekinthetők, vagy legalábbis igyekeznek többé-kevésbé megmaradni a nagy elődök taposta úton.
A fiatalabb korosztályhoz tartozott, de lényegében Chandlerék kortársa volt Ross Macdonald (eredeti nevén Kenneth Millar), aki egészen a hetvenes évek közepéig ontotta Lew Archer-történeteit. A detektív neve nem véletlen: A máltai sólyomban Sam Spade partnerét Miles Archernek hívják: ő az, akit nyomozás közben hátba lőnek, és az ő gyilkosát akarja mindenáron elkapni Spade. Macdonald ezzel is tisztelgett a műfaj nagy öregje előtt. Lew Archer ugyanakkor egy eléggé empatikus, becsületes férfi, aki gyakran ered családi titkok nyomába („Maga hisz a végzetben? – De mennyire. Hiszek a hely, az idő és a családi környezet végzetében. Legtöbb embernek ezek szabják meg a sorsát.” – A kék pöröly)
Nagyjából amikor Lew Archer végleg szögre akasztotta az automata pisztolyát, akkor lépett színre Matt Scudder. Lawrence Block ex-rendőre Az apák bűnei című 1976-os kötetben debütált, hogy azután tucatnyinál is több regényben üldözze a bűnözőket. Lényeges különbség a nagy elődökhöz képest, hogy míg azok nyomozói nagyjából fix egyéniségek, Scuderről ez korántsem mondható el. Magándetektívek című könyvében Varga Bálint írta azt, hogy Block regényfolyama éppen ezért „a modern irodalom egyik legmarkánsabb és legjobban kidolgozott fejlődésregény-sorozatának” tekinthető: „Scudder ugyanis fejlődik, változik, öregszik, egyvalamihez azonban csökönyösen ragaszkodik: erkölcsi kódrendszeréhez”.
Kik a legkeményebb krimi hősei? Összeállításunk a műfaj klasszikusairól
James Ellroy alig volt tízéves, amikor az anyját meggyilkolták, az elkövetőt soha nem találták meg. A fiatal Ellroy élete eléggé zaklatottan telt (még a kisebb bűncselekmények elkövetésétől – bolti lopás, betörés – sem riadt vissza). Ez idő tájt történt, hogy kezébe akadt egy könyv, amely a Fekete Dália esetét, egy Elizabeth Short nevű hollywoodi csillagocska brutális meggyilkolásának körülményeit taglalta. (Az esetet azután Ellroy 1987-ben meg is írta, a regény alapján Brian De Palma rendezett filmet, az operatőre Zsigmond Vilmos volt.) Ellroy első könyve 1981-ben jelent meg, majd 1984-ben jelent meg az első kötet az úgynevezett Lloyd Hopkins-trilógiából. Hopkins egy Los Angeles-i rendőr, aki ki nem állhatja a zenét, emellett, ha nyomoz, sokszor napokig nem alszik, mindezeken túl pedig, ha a nyomozás érdeke úgy kívánja, akár még a törvényt is megszegi.
A sorban mindenképp meg kell említeni Walter Mosley-t, már csak azért is, mert neki köszönhetően lépett színre az első színes bőrű detektív, Easy Rawlins. Mosley történetei jellemzően az ötvenes-hatvanas évek Los Angelesében játszódnak, ahol az egykori háborús veterán gyilkosságok, csalások ügyében, vagy eltűnt személyek után nyomoz, útját pedig nem egyszer titokzatos, gyönyörű nők keresztezik. A Devil in a Blue Dress című regényből 1995-ben film is készült (Kék ördög), melyben Denzel Washington alakítja Rawlinst.
A fiatalabb generáció képviselője az amerikai Dennis Lehane, aki 1994-ben az Egy pohárral a háború előtt című regényével indította útjára és a hírnév felé a Patrick Kenzie és Angela Gennaro magánnyomozó-párost. A detektívek ezek után még további négy regényben merültek alá a bostoni alvilágba. Magyarul ezek közül a Megszentelt életek, a Sötétség, fogd meg a kezem és a Hideg nyomon jelentek meg, utóbbiból Ben Affleck rendezett filmet 2007-ben.
Ugyancsak a fiatalabb „évjárathoz” tartozik az ír származású John Connolly, akinek Charlie Parker-sorozatában eddig tizenegy regénye jelent meg, a legutóbbi épp tavaly (The Wrath of Angels). Itt már a felütés is eléggé gyomorszorító. az egykori New York-i nyomozó lányát és feleségét ugyanis brutálisan meggyilkolják, Parker később Maine-be költözik, és magánnyomozó lesz. A múlt azonban gyakran kísérti, a valóság és a misztikum közötti határmezsgye sokszor elvékonyodik, Connolly pedig történeteiben ügyesen zsonglőrködik a természetfeletti, a horror- és a krimielemekkel.
És ha már Parker, akkor meg kell említenünk a 2008-ban elhunyt Donald E. Westlake-et, aki legalább féltucat írói álnév alatt publikált. Egyik leghíresebb karaktere a Richard Stark név alatt megjelenő Parker-regények rablásokra szakosodott főhőse, aki kíméletlenül leszámol mindazokkal, akik az útjába állnak. A regények alapján már több film is készült, például Robert Duvall és – egy másik változat – Mel Gibson főszereplésével. A Flashfire című regény alapján forgatott Parker című filmet várhatóan február végén mutatják be itthon, a címszereplőt Jason Statham alakítja.
A lista természetesen még sokáig bővíthető (írjátok meg kommentben, hogy szerintetek ki az, akinek mindenképpen szerepelnie kellene még rajta), érdemes azonban áttekinteni, hogy itthon vajon vannak-e a hard-boilednak követői.
Sokan az első magyar hard-boiled-regényként emlegetik például Tar Sándor Szürke galamb című regényét, ez azonban egyik kritikusa szerint „nem tisztán kemény krimi, és nem is bűnügyi regény, hanem valamiféle átmenet a kettő között”. Bánki Éva egyik nagyívű esszéjében a magyar hard-boiled hiányát szociológiai-történelmi szempontból azzal magyarázza, hogy Magyarországon a „bűnüldöző hatóságoknak nincs igazi erkölcsi tekintélyük, hiszen a modern bűnüldöző apparátust nem egy republikánus magánember (Pinkerton) vagy egy romantikus hős (Vidocq) szervezte meg, hanem a Habsburg-államapparátus (Metternich). A magyar közgondolkodás talán ezért is a hős betyárt szereti, és nem a hős detektívet”.
Akárhogy is, de tény, hogy a rejtőzködő Kondor Vilmos néhány éve egy olyan műfajban vált roppant sikeressé, amelynek nem nagyon voltak hagyományai itthon. Az Amerikát is megjárt Gordon Zsigmond újságíró méltó utóda a Sam Spade és Philip Marlowe párosnak, igaz, regényben – a dolgok jelenlegi állása szerint – többet nem valószínű, hogy szerepelni fog. Kondor ugyanis úgy döntött, hogy ötkötetes noir-sorozatának végére az 1956-ban játszódó Budapest novemberben című regénnyel tesz pontot.
A szerző a Könyvesblognak korábban adott interjújában ezt a döntését azzal magyarázta, hogy „a Kádár-kor alkalmatlan szín- és háttere a hiteles kriminek, nemcsak a hard-boiled változatnak”. Gordon Vilmos ugyanakkor 1956 őszén, amikor az országban Kondor megfogalmazása szerint tíz napra „felfüggesztették” a szocializmust, még egyszer utoljára nagyszabású nyomozásba kezdett, ezzel azonban lezárulni látszik a Budapest noirral 2008-ban kezdett rendkívül sikeres sorozat.
Igaz, a rajongóknak mégsem kell végleg búcsút inteniük a „keménykötésű” zsurnaliszta-nyomozónak. A nemrég megjelent, Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes című novelláskötet történetei ugyanis a húszas-harmincas évekbe röpítik vissza az olvasót. Az Ifjú Mariska hétköznapi halála című novellában például 1921-ben egy philadelphiai gyilkosság részleteit kutatja Gordon (az amerikai helyszínválasztást tekinthetjük egyben a műfaj előtti főhajtásnak is), a történetek többségében pedig olyan figurákba is botlunk, akik a Budapest-sorozatból már ismerősek lehetnek – közéjük tartozik a boncmester Pazár, vagy akár a meztelen lányokat fényképező Skublics Izsó is. (Kritikánk a kötetről itt.)
A műfaj felélesztésére időről időre történnek kísérletek, néhány évvel ezelőtt például a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Jelenkor Philip Marlowe Magyarországon címmel kriminovella-pályázatot hirdetett. Az első díjat Latzkovits Miklós Tisztelt Szerkesztőség! című írásával nyerte el, amely később a Laboda című kötetben is megjelent.
A következő részből kiderül, hogy Chandler, Hammett és társaik regényei hogyan hatottak Hollywoodra, mint ahogy az is, hogy mely hard-boiled regényből lett azután igazi kasszasiker a mozikban.
Az összeállításhoz a Detnovel.com és a Thrillingdetective.com anyagait használtuk fel.
