Új rovatunkban írók, színészek, zenészek mesélnek kedvenc könyvükről, méghozzá olyan dalokkal, amelyek a fejükben szólnak olvasás közben. Az első részben Szabó Benedek énekes-dalszerző, a Galaxisok frontembere, az Index dalversenyének, A Számnak döntőse mesél kedvenc könyvéről, A Mester és Margaritáról. Szabó generációjának egyik legeredetibb hangú előadója, akinek dalai átható egyszerűséggel és átélhető szövegekkel hódítanak. A mi kedvencünk a Huszonöt, a többit a Bandcamp-oldalán tudjátok meghallgatni.
fotó: Bradák Soma
A Mester és Margarita nagyregény, de nem abból a molyirtó- és könyvtárszagú fajtából, ami fenyegetően tornyosul fölénk, hogy árnyékában felnőve, a gyomorszorító kötelességtudattól megtöretve végül, ahogy illik, elolvassuk, minekutána mondhatjuk majd: ismerjük. Ez a nagyregény nem ilyen, például azért, mert nem is egy regény, hanem rögtön legalább három, de inkább nyolc-tíz. Azért sem ilyen, mert egy olvasás után semmit sem mondhatunk kevésbé, mint azt: ismerjük. Keresztül-kasul egymásba csúsztatott rétegeit a pillanat dekódolja; életkorunk, jelenkorunk, aktuális földrajzi és politikai (csak tessék!) és anyagi helyzetünk, családi állapotunk, jó- vagy rosszkedvünk, vélt és valós egészségügyi problémáink, szerelmeink beteljesülésének százalékos mértéke, önmagunkkal kapcsolatban felmerülő kétségeink, múltban elkövetett és jövőben elkövetendő hibáink, sikereink, kudarcaink, meg az esti meccs. Ettől még lehetne rossz vagy – ami még fájdalmasabb – egyszerűen fontos könyv, de nem az, hanem minden idők egyik legszebb regénye, tele csodával és varázslattal. Az első oldal közepére úgy lesz a miénk Berlioz és Hontalan végtelen tavaszi estéje a Patriarsije Prudin, ahogy Bébé és Szeredy égnek bele az életünkbe a Lukács fürdő tetőteraszának ezerkilencszázötvenhetes örökkévalóságában – mert minden regény annyira jó, amennyire járható a világ, amit teremt. Ha pedig ez a teremtett világ képes a valódi helyébe lépni – mert Poncius Pilátus kínzó migrénje és az oszlopcsarnokba berepülő fecske történelmi tény, gyerekkorom óta tudom, hogy így volt és kész -, akkor úgynevezett remekműről beszélhetünk, de ez a meghatározás megint túl dohos és ízléstelen. A Mester és Margarita olyan könyv, amit az ember kamaszként kezd el olvasni, de soha többé nem hagyja abba. Nem lehet kiolvasni, csak megöregedni. A Sátán megérkezik Moszkvába, Krisztus megérkezik Jeruzsálembe, Margarita megérkezik a Mesterhez, hogy tizenévesként az egyiket, később a másikat, felnőttként a harmadikat szeressük a legjobban, aztán kezdődik elölről az egész, mi is megérkezünk és elindulunk, megérkezünk és elindulunk, megérkezünk és elindulunk megint.
„Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfiú jelent meg. Az egyik negyvenéves forma, kövérkés, alacsony, kopasz fekete emberke, szürke nyári öltönyt viselt, elegáns kalapját kezében tartotta, gondosan borotvált arcát istentelen nagy méretű, fekete csontkeretes pápaszem ékesítette. Társa jóval fiatalabb s vállasabb volt nála, borzas haján tarkójáig hátratolt kockás sapka; öltözéke kockás sportingből, gyűrött fehér nadrágból, fekete szandálból állt.”
Beirut: Mount Wroclai (Idle Days)
„Az oszlopcsarnokba ekkor berepült egy fecske. Kört írt le az aranyozott mennyezet alatt, majd
leereszkedett, hegyes szárnyával meglegyintette az egyik fülkében álló bronzszobor arcát,
aztán eltűnt az egyik oszlopfő mögött.”
Múm: Don’t Be Afraid, You Have Just Got Your Eyes Closed
„Az elhatározást tett követte, s Ivan belebonyolódott az Arbat melléki kis sikátorok titokzatos hálójába; a fal tövében osont, riadtan sandított erre-arra, minduntalan hátranézett, néha-néha bebújt a kapualjakba, és gondosan elkerülte a kereszteződések lámpafényét meg a követségek előkelő palotáinak bejáratát. És egész hosszú, nehéz útján elmondhatatlanul kínozta a mindenütt jelen levő zenekar, melynek kíséretében egy dörgedelmes basszus hang Tatyána iránti szerelméről énekelt.”
Pink Floyd: Interstellar Overdive
„És pontosan éjfélkor az elülső teremben valami dörrent, valami csörrent, és zakatolva-csilingelve rázendített...”
Clinic: Tomorrow
„A Varietészínház színpadára lyukas sárga kalapos, vörös körteorrú, kockás nadrágos, lakkcipős emberke karikázott ki közönséges kétkerekű biciklin. Egy foxtrott hangjára kört írt le, majd diadalmas kurjantást hallatott, amitől a kerékpár felágaskodott. Most a hátsó keréken ment körbe, majd megfordult, hogy lába a levegőben kalimpált, menet közben nagy ügyesen lecsavarta az első kereket, és begurította a színfalak mögé; attól fogva vidáman járt körbe a hátsó keréken, kezével forgatta a pedált.”
Einstürzende Neubauten: Blume
„A nő sárga virágot vitt a kezében. Valami ronda, fertelmes sárga virágot, fene tudja, minek hívják, de tavasszal mindig az jelenik meg elsőnek Moszkvában. És a sárga virág élesen elütött fekete tavaszikabátjától. Igen, sárga virágot vitt! Baljós szín! A Tverszkajáról befordult egy mellékutcába, és ott visszanézett. Ismeri a Tverszkaját, ugye? Nohát, ezer meg ezer ember sétált a Tverszkaján, de ő csak engem látott, esküszöm, csak énrám nézett riadtan, szinte talán fájdalmasan. Megdöbbentett... nem is annyira a szépsége, inkább a szeméből áradó rendkívüli magányosság, amit senki sem vett észre! A sárga jelnek engedelmeskedve én is befordultam a mellékutcába; követtem. Némán haladtunk a girbegurba, sivár kis utcán, én az egyik oldalon, ő a másikon. Rajtunk kívül teremtett lélek sem volt abban az utcában. Gyötrődtem, mert úgy éreztem, okvetlenül meg kell szólítanom, és attól féltem, nem tudok kinyögni egyetlen szót sem, ő pedig elmegy, eltűnik, soha többé nem
látom.”
Donovan: Colours
„A föld felemelkedett hozzá, és addig alaktalan, fekete sűrűjéből kitárultak a holdas éjben sütkérező erdők bűvös-bájos titkai. A föld közeledett, és Margarita orrát megcsapta a zöld erdő illata. Azután harmatban fürdő, párálló rét felett repült el, majd kicsiny tó felett. Alatta kórusban zengedeztek a békák, valahol messze vonat zakatolt - és ettől, miért, miért sem, elszorult a szíve. Hamarosan meglátta: lassan kúszott, akár a hernyó, és szikraesőt lövellt a levegőbe. Margarita utolérte és elhagyta; azután újabb víztükör fölött szállt el, amelyben második hold úszott a lába alatt, majd még lejjebb ereszkedett, és úgy szállt tovább, hogy lába szinte-szinte súrolta a hatalmas fenyőfák csúcsát.”
Black Moth Super Rainbow: Lost, Picking Flowers In The Woods
„Az oldalkijáratnál pedig ott állt Arcsibald Arcsibaldovics higgadtan és előkelően, selyembéléses nyári felöltőben, hóna alatt a két merevre fagyott tokhal. Nem sietett, nem rohant sehová, nyugodtan várakozott, miként a kapitány, kinek kötelessége utolsónak elhagyni az égő hajót.”
Coma Cinema: White Trash VHS
„Elhallgattak mindketten, s a tetőteraszról elnézték, amint a bérházak felső emeletein a nyugatra néző ablakokban vakító napfényszilánkok gyúltak ki. Woland szeme ugyanúgy égett, mint azok az ablakok, pedig háttal ült a leáldozó napnak.”
Boards of Canada: Dayvan Cowboy
„- Hallgasd a csendet - szólt Margarita, és a föveny surrogott meztelen talpa alatt. - Hallgasd és élvezd, ami életedben sosem adatott meg neked: a csendet. Nézd, ott van előttünk örök hajlékod, amelyet jutalmul kaptál. Már látom a földig érő ablakot, a felfutó vadszőlőt, felkúszik egészen a tetőig. Ott a házad, a te örök lakod. Esténként, tudom, majd eljönnek hozzád azok, akiket szeretsz, akik érdekelnek, és nem bosszantanak. Játszanak, énekelnek neked, és meglátod, milyen andalító a szoba a gyertyafényben. Fölteszed elmaradhatatlan ócska kis sapkádat, és elalszol, elalszol mosolyogva. Az álom erősít, gondolataid feltisztulnak. Engem pedig soha többé el nem kergetsz magad mellől. Én fogom őrizni álmodat...”
John Cage: 4’33
Ha egyben szeretnéd meghallgatni az egészet, akkor:
