Húsvéthétfői Hangoskönyvünkben Hó Márton, énekes-dalszerző válogatott háttérzenét a beatkorszak bibliájához, az Útonhoz. A Hippikiller gitárosaként ismerté vált zenész 2010-ben alapította saját zenekarát a Jégkorszakokat. Szövegeiben gyakran reflektál társadalmi-aktuálpolitikai kérdésekre, legutóbbi lemeze, a Csodálatok utazások például egy Londonban munkát vállaló magyar fiatalról mesél. Írt Nemzeti álláskereső dalt, és az Education konferencián felszólaló rendpárti iskolaigazgató mondatait is megzenésítette.
(fotó: Facebook)
Sokat gondolkodtam, hogy van-e egyáltalán kedvenc könyvem, ki tudok-e választani egyet, ami a többi kedvenc felett áll, de nyilván nem lehet kiemelni egyet, mert sok nagy kedvenc van, így aztán azt a könyvet jelöltem meg, amelyik talán legnagyobb hatással volt rám, és amit bármikor hajlandó vagyok újraolvasni, és mindig felfedezek benne valami apró, eldugott kis részletet, amit az előző olvasás alatt nem vettem észre; és ez a könyv az lett, amit először 15 évesen olvastam, aztán később is többször elővettem, amikor szükség volt rá, és nekem inkább popkulturálisan fontos, nem is annyira szépirodalmilag. Hát így.
"A nap nyugati rokona volt Dean. Nénikém ugyan figyelmeztetett, hogy bajba fog sodorni, de én új hívást hallottam és új szemhatárt láttam, és hittem benne fiatal fejemmel; és ugyan mit számított egy kis balhé vagy akár az, hogy Dean végül majd el fog hajítani, mint ahogy el is hajított végül, a jó cimboráját, magamra hagyott, mikor éhkoppon jártam a járdákat s akkor is, mikor betegágyamon feküdtem - igen, mit számított? Ifjú író voltam, és az útra vágytam.
Mert tudtam, hogy lesznek az úton lányok, látomások és minden; s hogy valahol útközben igazgyöngyöt lelek."
Pete Townshend - And I Moved
"Leültem a buszváróban, hogy átgondoljam, hogyan tovább. Megettem még egy almás lepényt fagyalttal, gyakorlatilag semmi mást nem ettem, míg utaztam keresztül az országon, tudtam, hogy tápláló meg persze finom is volt. Úgy döntöttem, hogy kockáztatok. Miután fél órán át néztem a pincérnőt a buszváró kávézójában, újból felszálltam egy buszra és elmentem vele a város határáig, de most a benzinkútnál szálltam le. Itt aztán zúgtak el a bazinagy teherautók, és két perc sem telt bele, az egyik csikorogva fékezett. Ujjongó lélekkel szaladtam hozzá. És micsoda sofőrt fogtam ki - nagydarab, kemény fazon volt, gülü szemű, rekedt hangú csak nyomta-taposta, amit kellett, hogy megint beinduljon a masinéria, rám oda se bagózott. Így hát megpihenhetett fáradt lelkem, mert a stoppolásban az a legfárasztóbb, hogy annyi sok emberrel kell beszélgetni, de úgy ám, hogy meg ne bánják, hogy felvettek, jóformán szórakoztatni kell őket, ami igencsak kemény munka, ha végig stoppal megy az ember, és nem szállodában tölti az éjszakáit. De ez a srác csak ordított valamit a motorzajban, én meg csak visszaordítottam, és lazítottunk. Jól megzavarta a járgányát, meg sem álltunk Iowa Cityig, és kiabálva mesélte a mulatságos történeteit arról, hogyan babrál ki a törvénnyel valahány városban, ahol piszok szigorú a sebességkorlátozás, s közben folyton azt ismételgette, <<Én ugyan nem fogom összecsinálni a rohadt zsaruk miatt>>. Épp, amikor gurultunk be Iowa Citybe, látta, hogy egy másik teherautó jön mögöttünk, és mivel neki Iowa Citynél le kellett térnie az útról, villogott a hátsó lámpájával a másik srácnak, és lelassított, hogy kiugorjak, úgyhogy ki is ugrottam tarisznyástul, a másik teherautó meg szépen megállt és felvett, úgyhogy egy szempillantás alatt megint egy magas vezetőfülkében ültem, készen arra, hogy újabb száz mérföldeket menjünk az éjszakán át, és boldog voltam! Az új pilótám ugyanolyan őrült volt, mint az előző, ugyanúgy ordított, így hát szépen hátradőltem és ellazítottam a lelkem: csak hajrá. Szinte már láttam Denvert magam előtt, mint az ígéret földjét, messze a láthatár csillagai alatt, az iowai prérin és a nebraskai síkságokon túl, sőt azon túl ott volt San Francisco még nagyobb látomása, mint tömérdek csillogó ékszer az éjszakában. Jól meghajtotta a járgányt, és történeteket mesélt pár órán át, aztán egy iowai városnál, ahol évekkel később megállítottak minket Deannel, mert azt hitték, loptuk a Cadillacünket, aludt néhány órát az ülésen. Én is aludtam; aztán sétáltam egy kicsit az egyetlen lámpával megvilágított sivár téglafalak mentén, a préri derengett minden kis utca végén, és a kukoricák úgy illatoztak, mint az éjszakai harmat."
Sixto Rodriguez - Sugar Man
"A buszpályaudvar zsúfolásig tele volt. Mindenféle emberek vártak a buszukra vagy csak lebzseltek ott; egy csomó indián is, akik meredt tekintettel bámultak meg mindent. A lány otthagyott a szövegemmel együtt és ment a matrózhoz meg a többiekhez. Keszeg egy padon bóbiskolt. Leültem. A buszvárók padlója mindenütt ugyanolyan az országban, mindig csikkek és turhák borítják meg az a szomorúság, ami csak a buszpályaudvarokra jellemző. Egy pillanatra úgy éreztem, akár Newarkban is lehetnék kivéve, hogy odakint a végtelen messzeség nyúlt el, amit annyira szerettem. Bántam, hogy így megrontottam egész utam tisztaságát, hisz a fogamhoz akartam verni a garast, nem inni, nem csatangolni és igazán jól haladni a célom felé, most meg itt szórakozok ezzel a morc leánnyal és minden pénzemet elszórom. A gyomrom is felfordult. Olyan régóta nem aludtam, hogy már a káromkodáshoz és háborgáshoz is fáradt voltam, és elnyomott az álom; összegömbölyödtem az ülésen, a tarisznyámat dugva a fejem alá párnának, és így aludtam egészen reggel nyolcig a pályaudvar meg a jövő-menő sok száz ember álmos mormolása és csoszogása közepette."
PJ Harvey - Stories from the City, Stories from the Sea
"Denveri időm a végéhez közeledett. Ezt éreztem, amikor hazakísértem Ritát, és visszafelé elnyúltam a füvön egy régi templom kertjében egy csapat csavargó között, és ahogy hallgattam őket, visszavágytam az útra. Időnként felkelt valamelyik, és megvágott öt centre valami járókelőt. Az aratásról beszélgettek, hogy egyre északabbra húzódik. Meleg, puha este volt. Szerettem volna visszamenni Ritához, újból együtt lenni vele, még ezernyi dolgot mondani neki és most istenigazából szeretkezni, megértetni vele, hogy nincs mit félnie a férfiaktól. Olyan szomorúan találkoznak a fiúk és lányok Amerikában; az számít modernnek, ha azonnal összebújnak, semmi beszélgetés, bevezetés. Nincs udvarlás - igazi, őszinte beszélgetés a lélek dolgairól, mert az élet szent és minden perc drága. Hallottam, ahogy elzakatol a hegyek felé a Denverből Rio Grandéba tartó vonat. Én pedig menni akartam tovább, követni a csillagomat."
Radiohead - Street Spirit (Fade Out)
"És egyre jobban elfajult a vita; az eső meg bömbölt odakint. Eredetileg Lee Ann élt ebben a házban, úgyhogy közölte Remivel, hogy csomagoljon és húzza el a belét. Remi nekiállt csomagolni. Elképzeltem, ahogy egyedül maradok az esőverte kalyibában ezzel a hárpiával. Próbáltam közbelépni. Remi meglökte Lee Annt. Lee Ann ugrott volna a pisztolyért. Remi a kezembe nyomta a pisztolyt és megkért, hogy dugjam el valahová; nyolctöltényes tár volt benne. Lee Ann sikítozni kezdett, s végül vette az esőkabátját és elindult a sárban, hogy zsarut hozzon és nem is akárkit! - az Alcatrazból szalajtott öreg cimboránkat. Szerencsére nem találta odahaza és csatakosan jött meg. Elbújtam a sarokba, a két térdem közé szorítva a fejem. Mi az istennyilát keresek én itt háromezer mérföldre az otthonomtól? A csudának kellett idejönnöm? Hol a bárka, mellyel Kínába hajózhatom?"
Johnny Cash - Hurt
"Másfél dollárnál nem kerestem többet egy nap. Épp csak arra volt elég, hogy este megfordulhassak biciklivel a fűszeresnél. Teltek-múltak a napok. Már el is felejtettem a keleti partot, Deant és Carlót meg a nyavalyás út csábítását. Sokat játszottam Johnnyval; szerette, ha felhajítom jó magasra, vagy le az ágyra. Terry ült, varrogatott. A föld gyermeke lettem, épp olyan, amilyennek Patersonban megálmodtam magam".
Leonard Cohen - I'm Your Man
"A vágányok mentén sétáltam a völgy hosszú, szomorú októberi fényében, és reméltem, hogy jön majd egy tehervonat, és felszállhatok a szőlőt eszegető csavargók közé és olvasgathatom velük együtt a vicclapokat. De csak nem jött. Kiálltam az országútra, és azonnal fel is vett egy kocsi. Ez volt életem leggyorsabb, legrepesztőbb stopja. A sofőr egy híres kalifornia cowboyzenekar hegedűse volt. Nyolcvannal tépett a vadonatúj kocsiján. - Vezetés közben én nem iszok - mondta és a kezembe nyomta az üveget. Meghúztam és visszaadtam neki. - Egye fene - mondta és ivott. Alig négy óra alatt tettük meg a kétszázötven mérföldes utat Sabinalból LA-be. Éppen a Columbia Pictures előtt tett le Hollywoodban, így aztán beugorhattam, hogy magamhoz vegyem az elutasított filmnovellámat. Aztán megvettem a Pittsburghig szóló buszjegyemet. Annyi pénzem nem volt, hogy egyenesen New Yorkba menjek. Úgy gondolkodtam, ezen ráérek majd Pittsburghben aggodalmaskodni.
Tízkor indult a busz, így volt még négy órám, hogy körülnézzek Hollywoodban. Először is vettem egy cipót meg szalámit, és készítettem magamnak tíz szendvicset a hosszú útra. Maradt egy dollárom. Egy hollywoodi parkoló alacsony betonfalán ültem, és készítettem a szendvicseimet. Amíg így vesződtem, egy filmbemutató jupiterfényei fúródtak a nyugati part zúgó egébe. Körülzsongtak az őrült aranyváros hangjai. Hát ennyi volt az én hollywoodi karrierem - ez volt az utolsó estém Hollywoodban, a parkoló klotyója mögött ültem, és kentem a mustárt a szendvicseimre.
Kyuss - The Circus Leaves Town
"- Visszamész ugyanazon az úton? - kiáltottam fel.
- Vissza én, pajtikám. Muszáj, hogy visszatérjek az életembe. Pedig szeretnék itt maradni veled. Imádkozom, hogy vissza tudjak jönni. - Görcsölt a hasam, és nyögdécselve szorítottam. Mire újból felnéztem, Dean már az öreg, ütött-kopott bőröndjével állt és nézett le rám. Csak már nem tudtam, hogy ki az, és ő is tudta, hogy nem tudom, s ezért csak könyörületesen felhúzta a vállamra a takarót. - Igen, igen, igen, most mennem kell. Isten veled, öreg, lázas barátom - És elment. Tizenkét órával később lázas szenvedésemben eszméltem rá, hogy tényleg elment. Addigra ő már egyedül repesztett azokon a a banános hegyeken át, csak most éjjel.
Amikor jobban lettem, megértettem, milyen patkány módra viselkedett, de addigra meg kellett értenem életének lehetetlen szövevényességét is, ami miatt itt kellett hagynia betegen, hogy intézhesse a feleségeit és egyéb keserveit. - Hát jól van, Dean, nem szólok egy szót se."
Nick Cave and the Bad Seeds: As I Sat Sadly By Her Side
"Elment hát az öreg Dean, gondoltam magamban, hangosan pedig azt mondtam: - Nem lesz semmi baja. - Azzal mentünk arra a bánatos koncertre, amihez semmi kedvem nem volt, testem-lelkem nem kívánta, és egész idő alatt Deanre gondoltam, hogy vajon hogy jutott fel a vonatra, és hogy most megint meg kell tennie több mint háromezer mérföldet ezen a szörnyű országon át, és közben azt sem tudja, hogy miért jött egyáltalán, azon kívül, hogy lásson engem. Így hát most Amerikában, amikor megy le a nap és a folyó rozzant, vén rakodópartján ülök és nézem a hosszú, hosszú eget New Jersey fölött és érzem azt a tömérdek nyers földet, mely egyetlen irdatlan, képtelen sávban görög a nyugati partig, azt a sok utat benne, azt a sok embert, aki mind álmodik ebben az irdatlanságban, és Iowában, most már tudom, sírnak a gyerekek, mert ott hagyják, hogy sírjanak, és ma este feljönnek mind a csillagok, és tudod-e, hogy az Isten Micimackó? és épp hanyatlik a földre az esthajnalcsillag és a prérire szórja halovány szikráit, épp mielőtt beköszönt az igazi éjszaka, mely megáldja a földet, sötétre festi a folyókat, bebugyolálja a a csúcsokat és betakarja az utolsó és legvégső partot, és senki de senki a világon nem tudja, hogy mi fog történni bárkivel is, az öregedés bánatos rongyain kívül, Dean Moriartyra gondolok, meg az öreg Dean Moriartyra is, az apjára, akit soha nem találtunk meg, Dean Moriartyra gondolok.”
Sun Kil Moon - UK Blues
Bónusztrack:
“Kivel játszol te egy zenekarban. Először a barátaiddal, aztán nem, a folyamat elkerülhetetlen: barátokból zenekari tagok lesztek. Ez kevesebb, ez több. A barátságot először aláássa a zenekarozás; ha siker van, azért, ha nincs, azért, valakinek ezt is, azt is el kell vinni. Ez mindenképpen szar, az viszont nem biztos, hogy szar, hogy a zenekarozás végül is aláássa a barátságot. Mint a házasság a szerelmet. Nem baj, ha nem a legjobb barátaiddal tudsza a legjobban zenélni. A kivétel erősíti a szabályt. Az erősítő erősíti a folyamatokat. A többieket nem lehet elviselni. Nagyon mások. Nagyon hülyék. Ösztönlények. A többieket muszáj elviselni, egyedül ugyanis - bármennyire kézenfekvő volna - nem lehet zenekarozni. Vagyis lehet, de nem túl érdekes. Hogy én legyek a zenekar maga, kitaláljak valamit, aztán megkeressem hozzá az embereket, megfizessem őket, együtt legyünk a projekt erejéig? Ez nem valami izgalmas. Inkább akkor az elviselés, az együttélés. Én például elkönyveltem magamban, hogy a gitárosunkra gyakorlatilag semmivel semmilyen hatást nem tudok tenni. Mármint a gondolkodására. Semmilyen érvem nem hat rá. Ez van. Mint ahogy el kell könyvelni azt is, az ember nem biztos, hogy azzal tud jól zenélni, akivel a világról is azonosan gondolkozik. A kulturális különbségek olykor riasztóak. A zeneiek nem, azok izgalmasak. A próbaterem összecsapások színtere, a stúdió is, de aztán lennie kell egy vezérbikának. Ürünek. Ez általában az énekes, vagy a gitáros. Valakinek döntenie kell, hogy mi legyen. Valakinek tudnia kell, hogy mi lehet. Együtt nem lehet tudni, csak külön-külön lehet. Valakinek pedig össze kell tartania a dolgokat és az embereket. El kell viselni a többieket. Kollégák, barátok. Végig kell hallgatni, amint valaki, akit jól ismersz, szidja a zenekarod valamelyik tagját. Hogy, mondjuk szar, amit csinál. Teljesen őszintén, mert neki az a véleménye. Bólogatsz, lehet, hogy kicsit egyet is értesz. Végig kell hallgatnod nagyon ostoba történeteket, amelyek rólatok szólnak. Te nem voltál ott, vagy ott voltál, de nem emlékszel, vagy emlékszel, de letagadod. El kell viselni a többieket, akkor is, ha nincsenek jelen. Mondjuk, siker van, mindenki örül, te is. Mi együtt sikeresek vagyunk! Ő is, én is, ebből senkit nem lehet kihagyni. Nincs baj. De aztán, mondjuk, belebuktok valamibe, vagy éppen belebuktok az egészbe. Sikerületlen, rossz. Akkor azt nem <<ők>> csinálták, hanem bizony <<ti>>, együtt. Mindenki felelős, és mindenki azt érzi, hogy a legkevésbé ő felelős, és közben azt is, hogy ő szív a legnagyobbat. Sértettségek, a telefon fel nem emelése. Csoportlélelektan? Több annál. Egymásrautaltság. Valójában mindenki a legnagyobbat szívja. Kibogozhatatlan szálak, kibogozhatatlan és megalázóan kicsi összegek. Filléres, röhejes, vérre menő. Ki, mikor, mit, miért mondott. Adósságok. Egy csomó pénz, amit együtt szúrtatok el, egy csomó, amit nem kaptatok meg, valaki átbaszott, valahol van. Közben meg nektek mindig mindenért fizetni kell, állni a cechet. Sztenderd. Vedd hozzá ezt is! Fontold meg! Fel kell nőni. A rock and roll azonban nem felnőtt műfaj. Ha felnősz, egyre bölcsebben, egyre szarabbul csinálod.” (Nagy Gergely Basszus! című könyvéből)
Art Brut - Formed A Band
Ha egyben szeretnéd meghallgatni az egészet, akkor:
