Egófényezés, élveboncolás, köldökbámulás - Színpadon Grecsó regénye, a Megyek utánad

Fotó: Valuska Gábor

Felülírja az új szerelem a régit? Hogyan lehet az, hogy már semmi közünk nincs ahhoz a szerelmes valakihez, aki korábban mi voltunk? Ha időutazhatnánk a saját életünkben, melyik helyzetben adnánk tanácsot önmagunknak? Grecsó Krisztián nőkkel felnövős regényét Dékány Barnabás rendezte és Bíró Bence írta színpadra. Érzékenyen, elgondolkodtatóan, nem eretvágósan, inkább szórakoztatóan. A Megyek utánad szeptemberi bemutatója után Grecsóval és az alkotókkal beszélgettünk.

A sejtjeink folyamatosan kicserélődnek, elhalnak és újjászületnek. Más lesz a bőrünk, a hajunk, mások lesznek egyes belső szerveink. Tíz év elteltével a teljes csontvázunk is megújul. Nem sok azonosat találhatunk például a 12, a 25 és a 42 éves kori önmagunk között. Grecsó Krisztián főhőse, az önmarcangolásra hajlamos elbeszélő sem érti, hogyan viselkedhetett évtizedekkel korábban úgy, ahogy. Főleg a lányokkal. Szerelmes volt, de már azt sem érti, hogyan. Ugyanaz az ember maradt különböző szerelmei mellett? Ha pedig újra szerelmes lesz, hová tűntek belőle azok, akik korábban jelentették a világot?

A felnőtt elbeszélő visszanéz gyerekkori, kamasz és fiatalkori önmagára, akit Darunak nevez. Leltárazza egykori szerelmeit, miközben tudja, hogy ő már másik ember. Nézi, próbálja megérteni régi önmagát, adna is tanácsot, de minek. Csak emlékezni tud, de minden emlékezés egy adott jelenből történő, személyes narratíva. Ezért is emlékezhetünk vissza magabiztosan ugyanarra a helyzetre egészen másként, mint mások. Emlékeket rögzítünk történetekké, melyek újra és újra elmesélve egy idő után képtelenek megváltozni.

Az öt éve megjelent Megyek utánad (kritikánk róla ITT) ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik. Körkörös tépelődés, kívülről figyelt belső mozi, amit olvasás közben nehéz színpadon elképzelni. Ezt a feladatot mégis ügyes színházi gondolattal, érzékenyen oldotta meg Dékány Barnabás rendező és Bíró Bence író. A Megyek utánad tavaly Szegeden, nemrég pedig a budapesti Jurányi Ház Kamaratermében mutatkozott be háromszereplős és egykanapés színdarabként.

Olyan abszurd, hogy már jó

Dékány Barnabás számára meghatározó olvasmányélmény volt a Megyek utánad. Azután határozta el, hogy darabot rendez belőle, hogy véletlenül összefutott Grecsóval Kőszegen. „Nem szeretném elmondani, miért lett ennyire fontos ez a szöveg. Nagy találat és találkozás volt, sok értékes gondolattal, és ezt jó esetben az előadás helyettem is közvetíti” – mondja erről a rendező.

„Krisztián kereken kijelentette, hogy ebből a regényből nem lehet előadást csinálni. De azt is, hogy támogat minket. Srácok, szabad kezet kaptok, azt csináltok, amit szeretnétek! Persze nekünk fontos volt, hogy rábólintson” – emlékszik még az indulásra. „Ha valaki kortárs szerzőtől keres anyagot, Krisztiánt csak ajánlani tudom, nagyon jó vele dolgozni.” Azzal kapcsolatban, miért nehezen adaptálható a Megyek utánad, Bíró Bence azt mondja, az erősen fragmentált szerkezet miatt nincs igazán drámai értelemben vett cselekmény vagy drámai ív. A sok szereplő leginkább csak egy-egy jelenetben vesz részt és nagyok a tér- és időugrások.

Daru megismert életszakaszait mindig egy-egy szerelem, egy-egy nő megjelenése indítja el: Lili, Eszter, Petra, Sára, Adél, Gréta és Juli. „A Megyek utánad ugyan egy főhős köré épül, de a történetek novellafüzér-szerűek, szeparáltak. Nekem semmilyen ötletem nem lett volna, hogyan kerüljön színpadra” – mondja Grecsó. „Mikor Barna és Bence elkezdték mesélni, hogy mit szeretnének, úgy voltam vele, hogy fiatalok, lelkesek, hadd csinálják, tőlem mehet! Nem hittem volna, hogy olyan új minőséget hoznak létre, ami szereti, érti és olvassa a regényt, de közben el is tudja engedni. A darab nem szolgai felmondás, hanem egészen külön ügy lett, és épp ez egy adaptáció lényege. Ha valaki kezd valamit egy alkotásoddal, nem táncolhat gúzsba kötve. A srácoknak nem volt szükségük arra a rögzített viszonyra, ami nekem ezzel a szöveggel már megvan. És enélkül, lám, marha jó is lett. Teljesen elképedtem, hogy az alteregós játék milyen jó színházi gondolat, mennyi mindent ki tudtak hozni a szövegből.”

Az alteregós koncepciót Dékány és Bíró együtt dolgozta ki. „Sokat agyaltunk ezen, kerestük a színpadon is végigvihető, az egészen átívelő konfliktust, és arra jutottunk, hogy a legélesebb ellentét az idősebb és a fiatalabb én között van. Aztán már csak olyan kiindulópontot kellett találnunk, amiben a két én együtt szerepel” – magyarázza Bíró. Így jött az az elsőre abszurdnak tűnő ötlet, hogy az idős én egy új szerelem kezdetén, egy randin meséli el korábbi szerelmeinek történetét az új nőnek. „Úgy tűnt, ez annyira abszurd, hogy már jó” – folytatja. Ez a kiinduló helyzet ráadásul plusz feszültséget is ad, hiszen csak a darab legvégén tudjuk meg, hogy ez a legújabb szerelem hogyan alakul.

Most már mindegy

A mesélés körkörös menete mellett az alkotócsapatnak a szerepösszevonásokra kellett még kiemelten figyelnie. Daru összes szerelmét ugyanaz a színésznő, Kurta Niké játssza. Könnyedén bújik egyik karakterből a másikba, rögtön elhisszük neki, hogy mindig más ember. Közben ez a játék még egy kérdést ráemel az előadásra: mindannyian az első szerelmünket keressük újra és újra? Baki Dániel mérges fiatal Darut hoz, az idősebb elbeszélő pedig a Katonából ismerős Mészáros Béla. Mészáros emellett az összes többi férfi karaktert is viszi, mindet zseniálisan. A színészekről és a stábról Dékány szuperlatívuszokban beszél, a tavalyi előadást mindössze három hét alatt rakták össze. „Volt, hogy délután négykor vettük észre, hogy aznap még csak cigiszüneteket tartottunk, nem is mentünk ki enni. Mindenki rengeteget dolgozott, saját ötleteket hozott, tényleg szerelemdarab lett” – mondja.

Daru a regényben és a darabban is sokat őrlődik, bosszantja magát, rágódik mondatokon vagy mozdulatokon. Mikor Grecsót arról kérdezzük, szerinte is visszatérő téma-e mostanában a befelé figyelés vagy pszichologizálás, azt mondja, persze, nagy divat saját életünket narrálni és értelmezni. „Más se megy, mint az egófényezés, az élveboncolás. Én mindig is hajlamos voltam erre, pszichológiából érettségiztem, ez már jelenthet valamilyen fokú veszélyeztetettséget. Hogy ez jó-e, azt nem tudom. Nem hiszem, hogy a köldökbámulás kifejezetten célravezető lenne, de jobbat sem tudok.”

Szerző: Balkányi Nóra