A múlt héten átadták az Aegon Művészeti-díj társdíját Szabó Balázs zenésznek. A protokoll szerint minden évben megválasztanak egy írót, aki az adott évben a legjobb könyvet írta, akinek féléve van, hogy válasszon maga mellé egy másik művészeti ágból egy társdíjazottat. Megmutatjuk, mivel indokolta döntését Grecsó Krisztián.
Grecsó Krisztián márciusban vehette át az AEGON Művészeti Díjat Mellettem elférsz című regényéért. A rangos elismeréssel a felkért szakújságírók, kritikusok az előző év irodalmi termésének legjobb művét, illetve annak alkotóját jutalmazzák. A díj minden birtokosa választhat egy társdíjast, aki az irodalmon kívül bármely művészeti ágban tevékenykedhet.
Grecsó Krisztián a következő szöveget olvasta fel indításnak:
"Rendes író nem gondol az ő pici díjára soha. Soha. Nem. Rendes író nem a díjért csinálja. Nem álmodozik a jogos díjáról az első mondata előtt. Nem gondolja azt, hogy a regényét már a megjelenése előtt remekművezni illene. Rendes író nem sértődik meg soha. Akkor sem, ha nem kap díjat. Kapargat, vakerál, vakaródzik három évig, csöndben, aztán, amikor befejezi a regényét, ami ugye minden idők legjobb munkája, kimegy járni a vízen. De díjra, soha. Nem bír az eszébe jutni. Elmondom, mikor nem jut az eszébe! Nem jut eszébe reggeli közben, a nyomdába adás napján, éjjel, ha verejtékben úszva arra riad rémálmából, hogy más kapta az Aegon-díjat.
Rendes író nem mondogatja titokban a biztosítótárság nevét. Kicsi Aegon, Kicsi drága Aegon, szeressél már engem, mert én is szeretlek! Na, ezt nem mondja rendes író. Csak ír, nem is érti a világot, bohém, szegény. Aztán miután ilyen sokat nem gondolt a jogos díjára, meglepődik nagyon, amikor adják. Neki, eszébe se jutott, hogy ő, éppen ő, amikor a sok kedves kollégák is. Ilyen a rendes író, a megerősítésről, munka magányáról beszél az interjúkban.
Aznap este, amikor megtudtam, hogy idén enyém lesz a Kicsi Aegonocska három édes millácskája, nagyon meglepődtem, mert nem gondoltam rá, eszembe sem jutott, hogy én kaphatom. A munka magányában ez meg sem fordult a fejemben. Hazamentem, fogmosás után álltam a tükör előtt, és megállapítottam, hogy bár tegnap, a díj előtt még úgy tűnt, ma a díj után már tisztán látszik, nem is kopaszodom."
Szabó Balázs 1978-ban született az észak-alföldi Tetétlenben. Játszott a Suhancos zenekarban, volt bábszínész a kecskeméti Ciróka, a debreceni Vojtina és a pécsi Bóbita Bábszínházban, vezette az m2 Csudaszombat című gyermekműsorát, jelenleg pedig a Szabó Balázs Bandája tagja. Grecsóval egy irodalmi esten találkozott, ahol együtt léptek fel, szinte ismeretlenül. Grecsó Krisztián laudációjában mindent elárul: hogy találkoztak, szívesen adta volna táncos testvérének a díjat:
"Rendes író meglepődött nagyon, amikor ő kapta az Aegon díjat. Tudom, mert rendes író én vagyok. És esküszöm, soha ilyen meglepetés még nem ért. Állt rendes író az Aegon-díjával, szügyig a meglepetésben, és azt vette észre, kisvártatva, mert fiktív térben vagyunk, hogy a társművészetek társművészei nincsenek ennyire meglepve. Sőt, mintha készültek volna kicsikét. Arra készültek, hogy valaki kapni fog Aegon-díjat. És az a valaki, aki kapja, annak majd ők írnak levelet. Rendes író temérdek csinos e-mailt kapott akkoriban a társművészek társművészeitől, és a társművészek felfigyeltek rendes író munkásságára. A társművészek a közös sorsról írtak, hogy ők is vidékről, de legalábbis a mamájuk, a mama szomszédja meg egyenesen faluról. És ott volt még a közös szellemi kötelék, ez meg rendre feszült a rendes író és sok zenész/képzőművész/und mehr között. Aztán, mint a Hiúság vásárában, mintha rendes író és társművésze éppen Becky Shapról leveleznének, az utóiratban, mintegy mellékesen, a társművész nem tolakodóan, csak rezgő, kocsonyás finomsággal megemlítette, hogy éppen most, a napokban, a jövő héten nyílik tárlata vagy muzsikál a nagy muzsikáldában, és ha már így összejöttek ők: rendes író meg a társművésze, akár rendes író el is mehetne őt – befogadni.
Rendes író még életében nem kapott ennyi meghívást. Minden második kiállítást neki kellett volna megnyitnia a városban, csak neki, más azt a koncepciót, színvilágot nem értette. Rendes író színtévesztő, majdnem színvak, és azért ilyenkor csodálkozott kicsikét, hogy miért csak ő, de rendes író azt hiszi el, amit el akar. Csöndesen főtt a levében, mint a darabos paszuly. Rájött, hogy a díjazás pillanatától kezdve ő nem díjazott, hanem kurátor, zsűri-tag, minőségellenőr, kalauz, jegyszedő. Mindenhonnan van nézve a világ, és mindenhonnan nézve mindegyhogyan látszik.
Rendes író halotta tavaly e helyt Esterházy Péter műfajteremtő, retorikai alakzatok szempontjából mértékadó laudációját, mely dolgozat azzal indult, hogy a díjazott miért nem másnak adta a társ-díját. Ez a negatív tartalmú enumeráció elhagyhatatlannak látszik azóta. Bár most rövid lesz. Rendes író csak az öccsét szeretné megemlíteni. Elsősorban ő nem kapott Aegon-társdíjat, mert elévülhetetlen bűne van: közösek a szüleik. Ezért esett ki a díj-pikszisből. Grecsó Zoltán kortárs táncos és koreográfus Prágától a Kanári-szigetekig rendez, nyer fesztiválokat, vezet kurzusokat, ám a társdíjat azért az imponáló teljesítményért érdemelte volna meg igazán, ahogy a sikereit el tudja titkolni itthon.
A társdíjassal – mielőtt kiszemeltem volna társdíjasnak – sohasem találkoztam, társdíjas olyan volt, mint a népmese egyszeri lánya. Hozott is, meg nem is. Hallottam már róla, hallottam muzsikálni a rádióban. Aztán a nagy könyvheti lélekvesztés közepén, egy olyan időszakban, amikor sokszor adtam ki magam, de megnyílni már képtelen voltam, ő megrepesztette az érdektelenség csontos héját. A Hadikban, Juhász Anna szalonjában léptünk föl együtt, nem mondom a tematikát (mint vidéki fiúk). Ő kezébe vette a hangszert, és megnyílt a szomorú budai ég. Az első sorban ült a nagy költő, Juhász Ferenc, néztem a gyönyörű, nagy szemét. A fátylat, a könnytükröt. Radnóti versét énekelte a muzsikus, saját megzenésítésében, elszállt a terem fölött egy angyal, el a Duna felé, ebben a pillanatban lett a zenészből társdíjas. 'Become', válni valamivé. Hosszú éjjelem volt ezután, de reggel kikerestem társdíjast a neten. Zenekarait, nótáit.
Az isteni Sebő Ferencet kérdeztem egy másik éjjel, már erősen nyílt szívvel, hogy is volt az, hogy annak idején, a táncházmozgalom hajnalán, a táncosokat érdekelte a kultúra, hogy nem csak forgás volt, de új muzsika, versek, saját dalok, átköltések, feldolgozások, ma úgy mondanánk, világzene. És persze sok irodalom. Úgy volt, mondta Sebő, hogy utálták azt a táncosok nagyon, de én erőltettem.
Az idei Aegon-társdíjas nem utálta volna. Afféle sokoldalú alkotó, ahogy Sebő képzelte a zenészt, az előadót, a szerzőt. A Kaleidoszkóp versfesztiválon különdíjat nyert a Pilinszky estjére. Évekig volt bábszínész Kecskeméten. A Suhancos nevű bandájában folkot és reppet kevertek, Radnótit és slampoetris szövegfolyamokat. A saját bandája már sokkal kiforrottabb, finomabb, fájdalmasabb muzsikát játszik, képtelenül fortyogó erő, dinamika, őrület, a pengetős hangszerek és vonósok dühöst násza. A brácsa kétségbeesett forradalma. Most készül az új lemez, az igazi áttörésnek kell jönnie. Díjat mindig jó kapni, de ebben a pillanatban érdemes is.
Isten és az Aegon biztosító éltesse Szabó Balázs zeneszerzőt, előadóművészt, a Szabó Balázs Band frontemberét! Szívből gratulálok neki, idén ő az Aegon-társdíjas."
