„Már Eszter mosolya sem olyan, mint régen" - így kezdődik a regény, amit Gion Nándor a halála előtt kezdett írni, és aminek a végét már nem ismerjük. 1993-ban elhagyta Bácskát és attól fogva Kőbányán lakott feleségével, hőseivel, történeteivel. A József Attila-díjas író, Gion Nándor tíz éve, 2002. augusztus 27-én hunyt el Szegeden.
Pár centivel a valóság fölött, avagy a bácskai Márquez
Írásművészetét gyakran Faulkneréhez, vagy Márquezéhez hasonlítják. Mások Bodor Ádám, Darvasi László és Tar Sándor prózájával rokonítják műveit. Hazai kedvencei között egy beszélgetés alkalmával Krúdyt, Szerb Antalt, Illyést, Déry Tibort és Mándyt említette, de szívesen vette kezébe Hemingway, Capote és Kerouac munkáit is. Sőt, az sem véletlen talán, hogy Börtönről álmodom mostanában című könyvének éjjeli portása Thomas Mann-műveket olvas.
Gion írásait a szerkezeti brillírozás és az elbeszélői pozíciók közti rafinált váltások is izgalmassá teszik. Ám áradó mesélőkedve, kitűnő alakteremtő képessége és sajátos stílusa ennél is nagyobb hatást gyakorol az olvasóra. Jellemző elrajzolásai, ismétlései, túlzásai pár centivel a valóság fölé emelik írói világát. Sosem a társadalom fotografikus leképezése foglalkoztatta, jobban érdekelte a közösséget alkotó emberek magatartása. Válaszaik és választásaik. Könyveiben a 20. századi magyar történelem sorsfordítóit ábrázolja, ahogy azokat egy vajdasági író hallotta, látta, megélte. Szívesen mesél mostoha sorsúakról, elesettekről. De megérteni igyekszik fondorlatos, áskálódó, rossz természetű figuráit is. Széles tablói azt sugallják: az emberség, a helytállás sosem származás kérdése.
Kritikától a regényig, Szenttamástól Kőbányáig
Egy újvidéki levéltárakban kutató történész valamikor a hetvenes évek táján feltárta, hogy a Gionok francia szőlész-borász telepesként kerültek Bácskába. Az író-leszármazott, amikor értesült erről, állítólag elintézte ennyivel: „Még az apám öregapja és annak a nagyapja is kőműves volt, meg alig van szőlő Szenttamáson. Mi pálinkát iszunk, meg sört." Tiszta beszéd.
A táj mindenesetre, amelyet felmenői választottak, bőséges táptalajul szolgált számára. Gyerekkorában a petróleummal világított szobában késő estig az öregek történeteit hallgatta, így emlékezett vissza később. Férfiak és nemzetek közti konfliktusokról szóltak, no meg szerelmekről, csalódásokról. Ám mesefáitól nem csak anekdotáikat csente el csendben, emberi tartást is tanult tőlük. Ők elvégre olyanok voltak, mondta egy alkalommal, akik saját világukért, a számukra fontos értékekért nap nap után ölre is mentek akár. Tudták, mi illik, hogy mi a rend és mit kell érte tenni. Ezért szívesen járt vissza Szenttamásra. „Ha volt valami erényem, amit talán már akkor írói erénynek lehetett volna mondani – bár akkor az ördög sem gondolta, hogy egyszer írásra adom a fejemet –, az volt, hogy oda tudtam figyelni az emberekre." Aki olvasta könyveit, tudja: jól figyelt.
Meg persze olvasott is, amennyit csak lehetett. Szenttamáson ugyan senkinek sem volt magyar nyelvű könyvtára, némelyik padláson porosodott azért pár ponyva és cowboy-történet. A kalandregényektől a munka világa szakította el egy időre. Tizenévesen autószerelő-inasnak adták, majd géplakatosnak tanult. Az ipari iskolából ment az újvidéki bölcsészkaron 1959-ben induló magyar szakra. Apja örömmel fogadta a hírt, mert azt gondolta: könyvelő tán lehet még belőle. Szerencsénkre tévedett.
Gion kezdetben kritikákkal próbálkozott. Színházról, filmről, rádióról írt. Mivel kamaszkori verseit megsemmisítette, szépírói pályája voltaképpen novellákkal indult, és álnéven. Pályája elején a modernizmus formakísérletei izgatták. Egyetemistaként aktív tagja volt a jobbára a magyar tanszék első és második évfolyamát tömörítő Symposion-mozgalomnak. Ám hamarosan elfordult a folyóirat körétől, és attól fogva egyszerűbb formanyelven írt.
Gion Nándor élete
A vajdasági Szenttamáson született 1941. február 1-jén, és ez a soknemzetiségű, szerbek, horvátok, svábok, magyarok lakta falu lett későbbi regényeinek színhelye. Szabadkán géplakatosi végzettséget szerzett, bár állítása szerint egy szöget sem tudott rendesen beverni. Az irodalom világa jobban vonzotta, úgy érezte, tehetsége, alkata az írásra predesztinálja. 1959-től az Újvidéki Egyetem magyar szakán tanult, ahol 1963-ban tanári diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt ösztöndíjat kapott az újvidéki rádiótól, amelynek aztán munkatársa is lett.
Első rádiós korszaka végéig, 1983-ig bejárta az újságírói ranglétra összes fokát, ekkorra tehető írói pályájának kezdete is: nappalai cikkírással, éjszakái szépírói tevékenységgel teltek. A hatvanas évek elején csatlakozott az akkor meginduló Új Symposion című folyóirat körül csoportosuló körhöz, a hagyományos irodalom ellenében a neoavantgárd jegyében fellépő fiatal írónemzedékhez. Első írásai is a neoavantgárd stílusjegyeit viselték magukon, laza időkezelés, szabad asszociációkban bővelkedő nyelv jellemezte őket. Első regénye, a Kétéltűek a barlangban 1968-ban jelent meg, és elsősorban korosztályának problémáit feszegette.
1969-ben a Fórum Könyvkiadó regénypályázatára írta meg a Testvérem, Joáb című regényt, amelyért első díjjal jutalmazták. A regény a körülötte kialakuló politikai vita miatt Magyarországon nem jelenhetett meg, és a jugoszláv hivatalos körök is gyanakvással figyelték Gion írói tevékenységét. Ekkorra alakult ki a későbbi írásaira is jellemző sajátos, elevenen, fordulatosan mesélő elbeszélői módszere és stílusa. Hogy a tevékenységét kísérő gyanakvást oszlassa, érdeklődése egyre inkább a gyerekek világa felé fordult, ifjúsági regényei azonban a felnőttek körében is népszerűvé váltak. Ezek közül is kiemelkedik A kárókatonák még nem jöttek vissza című, amelyből 1984-ben András Ferenc rendezett tévéfilmet. Sortűz egy fekete bivalyért című művét a francia színészként híressé vált Szabó László filmesítette meg.
1973-ban egy történelmi regényre kiírt pályázatra készítette el anyai nagyszüleinek történetét feldolgozó Virágos katona című regényét. 1976-ban készült el a folytatás, a két világháború közti korszak tükre Rózsaméz címmel, majd 1997-ben az Ez a nap a miénk, 2002-ben pedig az Aranyat talált című kötet. A tetralógia a Latroknak is játszott című kötetben jelent meg.
Gion Nándor a Vajdasági Íróegyesület elnöke, 1983-85-ben az Újvidéki Színház igazgatója is volt, 1985-ben ismét az újvidéki rádióhoz került főszerkesztőnek. 1993 őszén lemondott és átköltözött Magyarországra, ahol több novelláskötete és regénye jelent meg. Írói munkásságáért számos elismerést is kapott, köztük 1987-ben Déry Tibor-, 1988-ban József Attila-, 1997-ben Márai-díjat, 1993-ban Soros Életműdíjat. A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetést 2000-ben vehette át, ugyanebben az évben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választotta.
2002. augusztus 27-én hunyt el a szegedi klinikán. Szenttamási szülőházában 2010-ben emlékházat alakítottak ki, amely nemcsak emlékmúzeum, hanem különféle kulturális rendezvényeknek is otthont ad.
Az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió munkatársa, később irodalmi rovatvezetője, majd a magyar adás főszerkesztője lett. Néhány évig a Vajdasági Íróegyesület elnöki posztját is betöltötte, és pár esztendeig az újvidéki magyar színház élén is állt. Szaporodó közéleti teendői mellett egyre kevesebb időt tudott az írásnak szentelni. 1993-ban aztán otthagyta mindahány hivatalt, pécsi Symphoniára cserélte a nisi Moravia cigarettát, és Kőbányára költözött. Mozgalmas, nyüzsgő világba került, ami sok témát kínált számára. Persze régi szereplői is vele maradtak.
Regényfolyam a két folyóvíz közé szorult helységről
„Magyar írónak tartom magam, aki a Vajdaságban, pontosabban Szenttamáson született, a Bácskában." – mondta egy interjúban Gion. Írásaiban Magyarországra költözése után is vissza- visszatért szűkebb pátriájába. Szenttamást – a Rózsamézből tudjuk – a huszadik század első felében nagyjából tizenöt és fél ezren lakták. Etnikai és vallási tekintetben is meglehetősen kevert képet mutatott. Ma sincs amúgy másként. Nagyjából három emberöltővel ezelőtt, a két folyóvíz határolta településen negyvenöt kocsma üzemelt, a mindennapokhoz a közösen végigizgult focimeccsek ugyanúgy hozzátartoztak, mint a vasárnapi mozielőadások utáni verekedések.
Gion regényei persze jócskán túlmutatnak Szenttamás határán. A térség legendáriuma nála szépirodalomi narrációval lép frigyre. Az ember- és értékmentő kisközösség erejéről szóló történetekben a valóság mitológiai magasságba emelkedik, afféle lebegő, vagy az író kifejezésével élve „dúsított realizmust" képezve így.
A Gion-életmű csúcsának a Szenttamás történetét elbeszélő regény-tetralógiát tartják. A meglehetős tudatossággal épített írói világ történetei e négy könyvben nagyjából összeérnek. A Virágos Katona a XIX. század legvégétől az első világháború idejéig jut, a Rózsaméz a második háború kezdetén játszódik, az Ez a nap a miénk az 1941-45 közötti évek véres történéseiről számol be, az Aranyat talált cselekményének hátterében pedig a titoista Jugoszlávia és a rákosista/sztálinista Magyarország közti feszültség húzódik. Az elbeszélt félszázad alatt a település több ízben is gazdát cserélt ugyan, lakói viszont jóformán ki sem mozdultak a helység határain túlra.
A tetralógia a bácskai kisember eposzi nagyregénye – írja Pécsi Györgyi. A regényfolyam azt a folyamatot tárja fel, melynek során a szakrális harmónia foszladozni kezd, hogy ne maradjon belőle, csak jelentés nélküli, üres liturgia. A csoda elpárolog, széthullik az egykorvolt Szenttamás. Mi már csak Gion tollából ismerjük azt a világot, amelyben az egyenes tekintetű, hamiskás földesúr minden évben egész birtokát teszi tétnek a kártyaasztalnál. De arra ügyel azért, hogy szükség esetére egy tartalék ász mindig maradjon nála.
A regényfolyamot az író nagyapjáról mintázott főalak, Rojtos Gallai István életútja fűzi egybe. Ennek az öregembernek – meséli Gion – a szemei mindig nevettek. Szerette a dolgok a könnyebbik végét megfogni. Mezőőrként tevékenykedett. Szép és könnyű munkája volt. Arra is maradt ideje, hogy fiatalasszonyoknak tegye a szépet. Szenttamás utcáin számos rá hasonlító gyerkőc rohangált. Alakjában Gion korábbi elbeszéléseinek hősei összegződnek: a zenét kedvelő Hermész, az örökké nyugtalan Ahasvérus és a magányos Iszakhár archetipikus figurái. Ki nem fogyott a mesékből, és a legnyilvánvalóbb szerelmi ügyeit is letagadta, olvashatjuk Gion naplójában. Hogy véget vessen a veszekedésnek, a haddelhadd közepette citerázni kezdett és énekelt hozzá. Ettől meglágyult minden asszonyi szív.
Átjárók
Persze műveiben Gion nem csak Szenttamást kereste fel újra meg újra. Foglalkozott a pesti alvilág ügyeivel, írt novellát börtönbüntetésről, amelyet politikai viccek meséléséért szabtak ki, valamint fegyverkereskedelemről és autórobbantásos leszámolásról is beszámolt. Olvasói leggyakrabban gyönyörködtek mondatain, kritikusai olykor elmarasztalták. Realitásigényét mindenesetre jól jellemzi, hogy pár bibliofil betörő a Postarablók című ifjúsági regényének iránymutatásával rabolta ki a szenttamási postahivatalt.
Gion széfek helyett inkább átjárókat keresett. Műfajok, történetek közti hidakat. Írásait ezért nem egyszerű műfajokba sorolni. Regényeinek többségében ugyanis novellisztikus-anekdotisztikus egységekből építkezik, novelláskötetei pedig szinte egytől egyig regénnyé olvashatók össze. Nagyprózai művei is ciklusokba rendeződnek ráadásul. Elek Tibor hívja fel rá a figyelmet, hogy a fentebb már méltatott tetralógia mellett Gion négy ifjúságnak szánt könyve (A kárókatonák még nem jöttek vissza, Sortűz egy fekete bivalyért, Angyali vigasság, Zongora a fehér kastélyból) is összetartozik. „Látszólag novellákat írtam, amikről a végén derült ki, hogy regény." – jegyzi meg félig komolyan a Börtönről álmodom mostanában című kötetének munkálatai kapcsán a szerző.
Gion prózája egymásba ölthető, összeilleszthető. Aki könyvei közt kezd barangolni, számos nyitott ablakra, ismerős szereplőre akad majd. Ahogy a szenttamásiak átjártak egymáshoz beszélgetni esténként, úgy vándorolnak Gion hősei is novellából regénybe és vissza. Életművének a boldogság utáni vágy az egyik központi motívuma. Azért bolyong, azt keresi tán mindahány szereplője. Akkor, augusztusban látszólag véget ért a történet. De meglehet, Gion egy újabb átjáróra lelt, s azóta alighanem másutt mesél.
Könyvei a Bookline-on
