Ezeket a gyerekkönyveket keresd a Könyvhéten!

.konyvesblog. | 2016. június 08. |

Június 9-én kezdődik az Ünnepi Könyvhét, a felnőtt könyvek után pedig most a gyerek- és ifjúsági könyvek közül válogattunk. Van közöttük kortárs verseskötet, kamaszkrimi, ifjúsági antológia, egy régóta várt folytatás, valamint a fantázia és a valóság határait elmosó budapesti mese is.

Kollár Árpád: A Völgy, írta Tárkony

Kollár Árpád: A Völgy, írta Tárkony

Csimota Könyvkiadó, 2016, 84 oldal, 2690 HUF

 

A Völgyben él Tárkony, a nemköltő költő, aki másra sem vágyik, mint világhírre, na meg hogy egyszer végre tényleg kialudhassa magát. Az alvás már egészen jól megy, ám a világhír még várat magára. Szerencsére rengeteg barátja van – például Lajos, a mindenes meg Hentes Kopasz, a kétjobblábas balhátvéd, és ott van még az ellenségre lekváros palacsintával rontó Oregán is –, akik mind segítenek Tárkonynak a világhíresítésben. Ha a dolog netán mégsem jönne össze, akkor lehet vonalat ugrani, színnyalókkal hadakozni, a párkányon cserjét nevelgetni, vagy visszaszerezni a labdát, melyet fűzőpintyek varrtak, ászkarákok szabtak és ganajtúrók gömbölygettek. Végső esetben pedig még mindig ott a versírás. Kollár Árpád Tárkony-meséit Nagy Norbert rajzai keltették életre. Lapozz bele a kötetbe!

Bosnyák Viktória: Elképesztő! – Apolló Akadémia

Bosnyák Viktória: Elképesztő! – Apolló Akadémia

Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2016, 210 oldal, 2999 HUF

 

Az egész tulajdonképpen egy rejtvénnyel kezdődött. Azaz nem is, az egész tulajdonképpen egy rejtélyes levéllel kezdődött, amely izgalmas nyári táborozásra hívta a Tündérboszorkány-trilógiából már ismert Dórit, Sárit és Jóhegyi Lacit, az aláírás helyén pedig csak ennyi szerepelt: AA. A táborozók persze strandolhatnak meg kirándulhatnak, viszont se mobilt, se internetet nem használhatnak. Idejük nagy részét a Nemzeti Galériában töltik, ahol kiderül, hogy az évszázados moccanatlanság rengeteg kalandot rejt, csak bátorság, éles szem és lelemény kell hozzá. És ha ez nem lenne elég, a táborozók körül rögtön az első napon rejtélyes kopasz figura bukkan fel egy fenyegető külsejű, fekete terepjáró volánja mögött. Az AA-kalandok Bernát Barbarának köszönhetően elevenednek meg a kötet lapjain.

Harcos Bálint: Petya és Tulipán

Harcos Bálint: Petya és Tulipán

Pozsonyi Pagony, 2016, 128 oldal, 2990 HUF

 

Egy szökött cirkuszi medve tartja izgalomban a ház lakóit. Ám Petyának most kisebb gondja is nagyobb ennél, hiszen meg kell etetnie Aurélt, Ficamot és Mezítláb Jaguárt. A reggelinek azonban lába kel, a nyomok pedig egy cufók, 350 kilós mackóhoz vezetnek, aki a padláson keres menedéket. Ő Tulipán, aki már nem bírta tovább a Sundabunda Cirkusz gonoszságait, és az első adandó alkalommal eliszkolt, mégis visszatérne, hogy segítsen mackótestvérein. Nyomában három rosszarcú idegen lohol, de szerencsére sok barátra lel, közben pedig kiderül: nem mind boszorkány, aki annak látszik, ráadásként csoda dolgok történhetnek, ha egy őz kitárja szárnyait, hát, még ha elajándékozza a skatulyáját. A kötetet Bognár Éva Katinka illusztrálta.

Mészöly Ágnes: Ez egy ilyen nap

Mészöly Ágnes: Ez egy ilyen nap

Naphegy Kiadó, 2016, 119 oldal, 2600 HUF

 

Mindannyian tízévesek, mindannyian Magyarországon élnek, és iskolába járnak. Ránézésre egyformák, mégis nagyon mások. Mészöly Ágnes új kötetében tizenkét magyar gyerek szólal meg, és meséli el egy-egy napját. Van, aki a budai hegyekben él, más lakótelepen vagy kisvárosban, vagy éppen egy tanyán. Utóbbi például a Tatárszentgyörgy és Ladánybene között élő Zsana, aki utálja a matekot, minden álma, hogy zsoké legyen, és ahogy hazaér az iskolából, már rohan is a lovához. Az életében nincsenek se nagy traumák, se nagy hőstettek: ránézésre egy átlagos magyar kislány, aki nem szeret korán kelni, viszont él-hal az állatokért. A kötet többi szereplőjével rendes körülmények között valószínűleg ő sem találkozna, így tizenketten mégis egy nagyon színes, és cseppet sem hétköznapi képet festenek a mai gyerekek Magyarországáról.

Berg Judit: Rumini kapitány

Berg Judit: Rumini kapitány

Pozsonyi Pagony, 2016, 312 oldal, 3490 HUF

 

Rumini megint vízre száll, vele tart a legjobb barátja, Balikó és persze Galléros Fecó is. Utóbbi egyszer már ígéretet tett arra, hogy felhagy a hajózással, ám Sajtos Rozi és Kisfecó elrablása miatt nem is volt kérdés, hogy újra tengerésznek áll. A gyerekeket valahol a Szila-tengeren tartják fogva; erre ritkán járnak hajók, de szerencsére a Szélkirálynőnek éppen arra vezet az útja. Újra együtt van tehát a nagy csapat, igaz, Rumini és Balikó örömét hamar beárnyékolja, hogy a Szélkirálynő zsémbes fedélzetmestere, Negró lefoglalta mágikus segédeszközeiket. Ekkor még nem is sejtik, hogy hamarosan igazi nagy kalamajkába keverednek, és az ezt követő napokban vérszomjas baglyok, csalafinta hamiskártyások és mágikus lények segítik, vagy éppen akadályozzák az útjukat. A kalandokat Kálmán Anna illusztrációi teszik teljessé.

Kőrösi Zoltán: Ami a szívedet brummja...

Kőrösi Zoltán: Ami a szívedet brummja...

Manó Könyvek, 2016, 40 oldal, 1990 HUF

 

A medvék sokfélék lehetnek – van közöttük barna, örvös, selyembundás és loboncos –, ám bárhogy is nézzenek ki, belül medve mindegyik. Kőrösi Zoltán medverseiben a mackók sokszor olyanok, mint a gyerekek: szanaszét hagyják a zoknijaikat, szívesen ölelgetik a kiskutyákat, néha küszködnek a cipőjük befűzésével, és bizony az is előfordul, hogy kicsit félnek a sötétben. A medvék azonban nem csak medvés dolgokra képesek: a képzeletünkben például papírsárkányként lebeghetnek az égen, sőt, igazi medvefocicsapatként is rúghatnák a labdát. Legfeljebb, ha nem nyernek, majd azt mondják, „a meccs volt rossz, nem a medvecsapat”. A barna, örvös, panda, kicsi és nagymackókat Nagy Eszter keltette életre a kötet lapjain.

Dunajcsik Mátyás: A szemüveges szirén

Dunajcsik Mátyás: A szemüveges szirén

Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2016, 108 oldal, 2499 HUF

 

A szemüveges szirén hőse egy Atlanta nevű kislány, aki apukájával a szelesszirti világítótoronyban él, körülöttük a tenger Miles Davis, Thelonious Monk és Leonard Cohen zenéjére morajlik. Egyedül vannak, mégsem magányosan, egy nap ráadásul nem várt látogató bukkan fel a kislány otthonában. Atlanta nem tehet mást, csónakba száll, de útja során nem várt nehézségekkel kell szembenéznie, közben pedig olyan felfedezést tesz, melyre a legvadabb álmaiban sem gondolt volna. Dunajcsik Mátyás a Könyvesblognak adott interjújában elmesélte, hogy már a kezdet kezdetén tudta, hogy meséjében a világítótorony központi motívum lesz. „Üldözési jelenetet és kísértethajót is szerettem volna a sztoriba, így tehát ezeket az elemeket kellett összerakni. Ami igazán fantasztikus, hogy azokat az első látomásokat, amelyek nagyon erősen bennem voltak, és meghatározták ennek az egész történetnek a születését, Gilicze Gergő az utolsó ecsetvonásig olyan tökéletesen valósította meg, hogy tényleg csak telepátiára tudok gyanakodni. A képek ugyanis abszolút olyanok lettek, ahogyan én láttam őket a fejemben” – nyilatkozta a szerző.

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről

Csimota Könyvkiadó, 2016, 130 oldal, 2690 HUF

 

Balambér a kulcslyukban él, a kulcslyukon túli világban pedig élnek az istenek, azaz Dettike, Anyuka és Apuka. Az istenek időnként átjárnak egymáshoz, kiabálnak, puszit adnak, csapkodják az ajtót. Balambér igazából Dettike képzeletbeli barátja, így meg lehet beszélni vele, hogy mi a különbség a fiús és a lányos játékok között, jelen van akkor is, amikor egy szép napon Dettikéből Nettike lesz, és még porszívózni is megtanul a kedvéért. Balambér kulcslyuk-közelből látja Dettike családjának mindennapjait, és megtapasztalja azt is, milyen az, amikor lassan egy igazi barát veszi át a láthatatlan helyét. Vigasztalhatja ugyanakkor a tudat, hogy utánpótlásból – szerencsére – nincs hiány. A kötetet Treszner Barbara illusztrálta.

Király Levente: Van egy kutyánk…

Király Levente: Van egy kutyánk…

Manó Könyvek, 2016, 48 oldal, 1990 HUF

 

Az emberek alapvetően kétféle csoportba oszthatók: vannak a kutyások, és vannak azok, akiknek sosem volt, mégis mindig is vágytak egy kutyára. Mindannyiuknak szól ez a könyv: a kutyásoknak azért, mert újra felfedezhetik, milyen szuper házikedvencük van otthon, a nem-kutyások pedig legalább képzeletben kiválaszthatják a hozzájuk passzoló négylábút. Például a lusta masztiffot (neve Borzalom), aki az eldobott lasztit visszahozza szombaton, a Gondolat nevű corgit („Pudingot főz/klubban időz”), vagy a Mazsola névre hallgató yorkit, aki a meggyet tejjel habzsolja. A kutyás élményt Igor Lazin rajzai teszik teljessé.

Jelen! - Kortárs ifjúsági novellák (válogatta: Dávid Ádám és Gaborják Ádám)

Jelen! - Kortárs ifjúsági novellák (válogatta: Dávid Ádám és Gaborják Ádám)

Móra - JAK, 2016, 160 oldal, 2499 HUF

 

Szerelmes vámpírok és az elnyomás ellen küzdő kamaszok helyett az itt és most világába visz a Móra Könyvkiadó és a József Attila Kör ifjúsági antológiája. A díszletek és a helyszínek ismerősek, függetlenül attól, hogy egy iskolai öltözőben, egy balul sikerült matekórán, vagy éppen egy londoni albérletben játszódnak a történetek. És ismerősek maguk a szereplők is, akik olyan mindenki által jól ismert problémákkal küzdenek, melyeket csak a kívülállók nevezhetnek átlagosnak. A döcögő beilleszkedés, a hétköznapi igazságtalanság, a társas magány, a másik elvesztése, az el nem mondott szavak, az idegen közeg mindannyiunk kollektív élménye, legfeljebb nem beszélünk róla. A Jelen! ifjúsági novellaíró pályázat résztvevői, valamint a Móra és a JAK által felkért írók (Dragomán Györgytől Acsai Rolandig, Mán-Várhegyi Rékától Bencsik Orsolyáig, összesen tizenheten) szerencsére írtak róla. A kötetet június 10-én, pénteken mutatják be, részletek erre!

Winkler Róbert: Nagyvárosi természetbúvár

Winkler Róbert: Nagyvárosi természetbúvár

Bookline Könyvek, 2016, 160 oldal, 4999 HUF

 

Ismét útjára indul az urbánus szafari, ezúttal javított és bővített kiadásban. Közvetlen környezetünk még mindig tele van izgalmasabbnál izgalmasabb állatokkal, legfeljebb nem vesszük észre őket, pedig ahogy Winkler Róbert is írja az előszóban, ha tudjuk, hogy mire kell figyelnünk, akkor „tíz perc ácsorgás a buszmegállóban is tartogathat olyan zoológiai élményeket, mint egy afrikai szafari”. Először 2002-ben jelent meg a kötet, azóta azonban a város és élőhelyei, és persze lakói is változtak: Budapest belterületén például már lehet szürkegémet látni, változóban van a város varjúállománya, és sajnos megjelentek a harlekinkaticák, amelyek az őshonos katicafajokra fenyegetést jelentenek. De néha elég, ha csak a közvetlen környezetünkben nézünk körül, hiszen egy-egy kóbor macska, a résekből előbújó hangya vagy a kád alján szaladgáló ezüstös ősrovar is lehet olyan érdekes, mint a természetfilmekben mutogatott nagyvadak. A kötet illusztrációit Mráz Lilla készítette.

Mészáros Dorka: Én vagy senki

Mészáros Dorka: Én vagy senki

Tilos az Á Könyvek, 2016, 2990 HUF

 

711 – mindössze ennyi a titokzatos üzenet, melyet tizenegy kamasz megkap a kisvárosban. A rejtélyes számok július 11-én nyernek értelmet, ezen a napon ugyanis valaki meg akarja mérgezni őket. Hárman meghalnak. Az életben maradt fiatalok elhatározzák, hogy nem hagyják annyiban a dolgot, saját kezükbe veszik a nyomozást, és megpróbálják kideríteni, ki állhat a gyilkosságok hátterében. Az idő vészesen fogy, megint közeleg ugyanis a végzetes dátum, a nyomás napról napra nagyobb rajtuk. A különböző személyiségű és hátterű fiataloknak a túlélés érdekében egyszerűen muszáj csapatként működniük. A regényhez trailer is készült, nézzétek meg ITT!

Rob Harrell: Zarf élete - A troll, aki farkast kiáltott

Rob Harrell: Zarf élete - A troll, aki farkast kiáltott

Fordította: Fenyvesi Orsolya, Babilon Kiadó, 2016, 271 oldal, 2990 HUF

 

A Csakoda suliban annyira látják szívesen a trollokat, mint a hájkukacokat egy tál spagettiben. Zarfnak tehát (még mindig) nincs könnyű dolga, ráadásul a farkasok (a gonoszok) támadást indítottak: elrabolták a kis troll egyik barátját, és minden jel szerint közük van Fruzska tanárnő eltűnéséhez is. Mindez azonban csak elterelés, a farkasoknak ugyanis Piroska leszármazottjára fáj a foguk, és céljuk elérése érdekében nem riadnak vissza semmitől.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.