A képen Aczél György
Augusztus 19-én Csontos János a Magyar Nemzetben komoly állítást tett: szerinte Aczél György behívatta a fiatal Esterházyt, Nádast és Parti Nagyot, hogy megkösse ördögi paktumát, aminek végeredményeképpen a posztmodern gúnyájában a híres fiatal szerzők lehetőséget kapnak a hatalom átvételére. A cél valószínűleg a magyarság elleni összeesküvés fontos lépése lehetett, bár ezt nem fejtette ki Csontos, de mi másra gondolhatnánk. Csontos megállapítását Zalán Tibor "szíves szóbeli közlésére" hivatkozva tette. Az Élet és irodalom pénteki számából közölt részleteket az újság a Facebook-on, amint megvesszük az újságot, további részleteket is elárulunk.
A lényeg tényleg annyi, hogy Csontos János egy olyan nagy összeesküvést sejt, ami meghatározta a magyar irodalom utóbbi negyven évét. Egy füstös irodában ül Esterházy, Nádas és Parti Nagy a kultúrpolitikát bábmesterként irányító Aczél Györggyel, és miközben a fiatal írók megkapják a feladatot a hatalomátvételre, Aczél megnyomja a nagy piros gombot, amivel beindítják az agymosást. A magyar irodalomtörténet ezt a pontot nevezhetné a posztmodern indulásának. Csontos sajnos nem említ konkrét dátumot, pedig akkor ünnepnapja is lehetne a Posztmodernnek.
Csontos János ezt írta a Magyar Nemzetben Eltiltva és elfelejtve címmel. .
„Aczél behívatta magához az új posztmodern irodalom üdvöskéit (köztük Esterházyt, Nádast, Parti Nagyot), s pénzt, paripát, fegyvert ajánlott nekik, ha Utassyéket (sic!) kiszorítják, letörlik a terepről. Az új kánon már a rendszerváltozás előtt összeácsoltatott, kínálkozó párhuzamként a spontán privatizációval, a levitézlett politikai elit gazdasági hatalomátmentésével. Az egyik csapat kifuthatta magát, a másik – amely politikailag is kellemetlenkedni tudhatott volna – perifériára szorult. Beteljesült Aczél 1970-es programja, amit a fiatal íróknak tartott fejtágítón adott elő: a közönség uszályába kerülő, a társadalom ügyeivel küzdő, az esztétikumot az etikummal társító irály helyett jöhetett a színtelen-szagtalan, de jól fordítható szövegirodalom. Mindezt aztán egyetemi katedrákon, Soros-emlővel táplált nyilvánossággal bástyázták körbe, már-már visszafordíthatatlanná téve a folyamatot, mint a történelem a trianoni botrányt – csakhogy mindez nem változtat a tényen: ez is, az is bűnben fogant.”
Esterházy Péter többek között ezt válaszolta a pénteken megjelenő Élet és irodalomban:
"A tízparancsolat nem javallja a hazugságot (legalábbis közvetlen utalás nincsen), de a, fölteszem, mélykereszténykonzervatív Csontos János a Magyar Nemzet-beli Eltiltva és elfelejtve című, A tokaji írótábor a cenzúráról és a rendszereken átívelő aczéli háttéralkukról alcímű, szemkápráztató írásában (2013. augusztus 19.) tiszteletre méltó bátorsággal szarik erre.
Csak másolna az ember, annyi itt a szépség, az eredeti gondolat, a frusztrációmentes, tisztalelkű igazságvágy.
Ezt írja a költő: „[...] nehéz rekonstruálni azt az új alkut is, amelyről Zalán Tibor szíves szóbeli közléséből tudunk: Aczél behívatta magához az új posztmodern irodalom üdvöskéit (köztük Esterházyt, Nádast, Parti Nagyot), s pénzt, paripát, fegyvert ajánlott nekik, ha Utassyékat kiszorítják, letörlik a terepről.”
Ne tévesszen meg minket Zalán Tibor szánalmas erőfeszítése, midőn helyreigazító írásában egyértelműen cáfolja mindezt (a cáfolatot a mai napig – kedd, augusztus 27. – nem jelentette meg a lap), inkább köszönettel tartozunk Csontos szárnyaló fogalmazásáért.
Mely megmozgatta a lusta emlékezést. Amúgy azt mondtam volna, hogy én, kérem szépen, soha nem találkoztam Aczéllal, újságban láttam, meg a tévében, de így lassan már rémlik, hogy Nádassal és Parti Naggyal (kiktől természetesen a leghatározottabban elhatárolom magamat) összejöttünk a szokásos paksi csőszkunyhóban, erről nem szólnék részletesebben, ismert a szakirodalomból. Utassy Joe letörlése és kiszorítása különösen kedves volt számunkra, Nádas ördögi ravaszsággal minden megjelenő könyvét furmányosan kedves baráti dedikálással elküldte neki, és Utassy meg az övéit Nádasnak. Jellemző a posztmodern kedvenci romlottságra, hogy Zalán is hivatkozik állítólagos (!) barátságukra. Én később hódoló írással próbáltam félrevezetni az igaz magyarokat."
Nádas Péter válasza, amit szintén az Élet és irodalom Facebook-oldaláról szedtünk:
"Rekonstruálni csupán valóságos eseményeket lehet, ez igaz, azt azonban még dokumentumok híján is elmondhatná nekünk Csontos János, hogy mikor történt ez a mi behívásunk. Külön hívatott minket a nagy pesti vadkan, avagy együtt mentünk-e hozzá. Mert Esterházyról úgy tudom, hogy soha nem látta, Parti Nagyról nem tudom, azt azonban biztosan tudom, hogy hármasban nemhogy Aczél Györgyhöz, de senkihez nem mentünk. Mehettünk volna, most már bánom, hogy nem mentünk együtt legalább kuplerájba, de nem mentünk. (…)
Ugyanabban az évben, 1969-ben, amelyben az Elérhetetlen föld végre megjelenhetett, az Eszmélet nem jelent meg, mert Aczél György visszaparancsolta a nyomdából. Csoóri Sándor adott kéziratot, Dobai Péter, Marsall László, Tandori Dezső, Bojtár Endre, Tornai József s így tovább. Sehol a láthatáron posztmodern. 1969. március 5-én írott válaszlevelének vétele után, az ő kérésére került sor második találkozásunkra. Mintegy másfél órán át beszélgettünk Dunára néző szobájában, de semmiféle esélyünk nem volt és nem maradt az egyetértésre. Még ha Utassy József és költőtársai szóba kerültek volna is, nem volt a hangulat alkalmas rá, hogy Aczél pénz és paripa fejében megbízzon egy Csontos által említett alávaló feladattal. Hármunk közül elvileg csak én lehettem volna az áruló, hiszen az adott időpontban Parti Nagy gimnáziumba járt, Esterházy matematikai tanulmányokkal foglalkozott. Én meg azzal jöttem ki az épületből, hogy bármi történjék, én ebbe a házba soha többé be nem teszem a lábam, s ezzel az emberrel semmiféle dialógusra nem teszek többé kísérletet. De nem csak ez.
Tiltakozásom után alig telt el hónap, Fogarassy Miklóst és Horgas Bélát a többszörösen betiltott és ennek ellenére készülő folyóirat miatt zaklatni kezdte a rendőrség. Ekkor mégis írtam Aczélnak. A diktatúra kellős közepén nem tehettem mást. Habár be kellett látnom, hogy nem tudom megvédeni őket. Kurta és igazán érdekes válasz érkezett. Aczél írásban tette világossá az ellentétet a saját politikai elképzelései és a Belügyminisztérium kemény vonalas elképzelései között. Levelezésünk nem titok, az előbb említett kötet függelékében a leveleket is publikáltam. Utolsó hozzám intézett levelének nyíltságát becsültem. Csak éppen a dialógus esélyeit illetően nem volt többé illúzióm. Nem is lehetett. Ettől a márciusi naptól kezdve, hét éven át, minden szerkesztőség, kiadó, színház, filmstúdió minden kéziratomat visszaadta. Lakásom nem volt, újságírói állásomat magam adtam fel, nézhettem, miből élek. Ha nem lettek volna barátaim, ekkora nyomást biztosan nem bírtam volna ki. De nagy örömmel töltött el, hogy szabad vagyok, és még a négy húszas májkonzervemet is megosztom a macskámmal. A macskát kénytelen voltam örökbe fogadni, anyátlanul nyivákolt a festés alatt álló kisoroszi református templom kellős közepén. Tóth József lelkész pedig a barátom volt, azóta sem láttam embert, aki három nyelven jobban ismerte volna nála az Ótestamentumot, két nyelven, plusz németül az Újtestamentumot. Háromszázért béreltem Sághy Zsuzsanna tisztaszobáját a Hősök terén. Akkoriban a tér nem volt más, mint egy széles és gyönyörű tehéncsapás. Reggel mentek a tehenek, alkonyatkor visszajöttek. Télen Sághy Zsuzsanna konyhájában fürödtem a lavórban, nővérei hozták nekem a zöldbabot, az epret, a salátát, a paradicsomot, a hurkát, mikor miből volt fölöslegük, mert látták, hogy a mosolygós fiatalember, így neveztek, különben egyre fogyatkozik. Így aztán igen valószínűtlenül hangzik Csontos János nagy összeesküvési elmélete, miszerint az új kánont már a rendszerváltozás előtt jó pénzért és pompás paripáért összeácsoltuk volna Aczélnál. A rendszerváltásig nem szerepelhettem rádióban, televízióban. Görömbei Andrást maga Pozsgay Imre rakta ki az Alföldtől, mert interjút készített velem. Levélben tiltakoztam. Máig várom a nagyúr válaszát. Darabjaimat csak stúdióban, csak éjszaka, csupán csökkentett nézőszámmal játszották. A rádió egyszerre két munkatársát bocsátotta el, mert nem tudtak a rám vonatkozó informális tiltásról s így tovább."
