Még ma is kisebb szenzációszámba megy, ha valamelyik híres író gyermeke önálló kötetet jelentet meg. Pedig a dolog nagyon is kétélű: a már bevezetett és körülrajongott név kezdetben kétségtelenül ajtókat nyithat meg a másodgenerációs írópalánta előtt, az irodalmi örökség utóbb azonban legalább akkora teher is lehet a saját jogán elismerésre vágyó szerzőnek. (Fotó: Stephen King és Joe Hill)
A híres írók gyermekeinek mindig is magasabb elvárásoknak kellett megfelelniük, hiszen minden szavukat kéretlenül is az apai-anyai örökséghez mérte a külvilág. Áldás vagy átok tehát híres író fiának-lányának lenni? Kik azok, akik túl tudtak lépni író szüleik árnyékán, és kik azok, akik, bár önálló írói karrierre törtek, mégis csak széljegyzetek maradtak a híres felmenő életrajzában? Vannak, akik tudatosan alapoztak az ősök által felépített brandre, míg mások még a nevüket is megváltoztatták, hogy a kiadóknak és az olvasóknak esélyük se legyen felfejteni a rokoni kapcsolatot.
Ahol három generáció is írásra adta a fejét
„Úgy is mondhatnám: a tököm tele van a Karinthy-családdal" – fakad ki az Ördöggörcs első részében a felmenők irodalmi öröksége miatt minduntalan családi múltidézésre kényszerített Karinthy Márton. Pedig a kétkötetes, Utazás Karinthyába alcímet viselő könyvvel végtére a színházigazgató Karinthy is beállt az író Karinthyk sorába. A Karinthy-famíliában az írósarjak szinte mindegyike megszenvedte a nagy elődök hírnevét. Maga Karinthy Ferenc mesélte fiának, hogy az volt az ő „szörnyűséges szerencséje", hogy nagyon fiatal, tizenhat és fél éves volt mindössze, amikor apja, Frigyes meghalt: „Nekem egy halott volt ez a vetélytárs, eszménykép vagy példakép, magasra tett léc, vagy akárhogyan is nevezzük."
Nem csak – a mindenki által Cininek hívott – Karinthy Ferenc érezte azonban úgy, hogy időnként agyonnyomja az apja hallatlan hírneve. Fivére, az álmatag, az emberi kapcsolatépítésre képtelen és idősebb korában a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott Gábor sem viselte könnyen az apjuk körüli felhajtást. Cini elmondása szerint testvére „megaláztatásban élt" Karinthy Frigyes rendkívüli népszerűsége miatt, Gábor ugyanakkor tagadta, hogy apjuk akadályozta volna az ő kibontakozását. „Apám sohasem volt »vetélytárs«, akit le kellett volna győznöm; ő író volt, filozófus, publicista, humorista – én első pillanattól fogva lírai költő. Tudta ezt, mondta is nekem: én nem vagyok költő, Gabi, a költő te vagy."
A labilis idegrendszerű Karinthy Gábor egyébként Benedek István „baráti felügyelete" alatt élt évekig, alakja pedig az intaházai elmegyógyintézet mindennapjait felvillantó Aranyketrecben Fájdalomhercegként bukkan fel. Az orvos végzettségű Benedek István ugyanis a gyógyítás mellett írt is, nem is keveset, a szépirodalmi művek mellett például orvos-, művelődés- és irodalomtörténeti tanulmányokat. A professzor valószínűleg átérezhette Karinthy Gábor belső vívódásait, hiszen a „nagy mesemondó" Benedek Elek unokájaként és az ugyancsak író-műfordító Benedek Marcell fiaként roppant családi örökséggel kellett neki is megbirkóznia.
Akik nem tudtak kitörni apjuk bűvköréből
A hírnévvel járó teherrel és a külvilág magas elvárásaival a jelek szerint azonban gyakran az író szülők is tisztában voltak. Móricz Zsigmond például ezt írta az írói szárnyait bontogató lánya könyvét olvasva: „A Virág könyve igen érdekes dologra figyelmeztet. Az ő írói egyénisége különös módon hasonlít az enyémhez. Már többször mondtam, hogy szerencséje, hogy lány. Ha fiú volna, apautánzó lenne, mert ugyanazok volnának a szempontjai és eszközei. Így szinte férfimódszerrel női lelkiségre néz." És bár Virág könyveinek megjelenését mindig nagy érdeklődés övezte, az apja munkássága nyomán felállított magas lécet nem tudta megugrani.
Mint ahogy nem tudott igazán betörni az irodalmi életbe a költői babérokra törő, ám fiatalon elhunyt Petőfi Zoltán, sem pedig Kosztolányi Dezső és (az ugyancsak több regényt jegyző) Harmos Ilona fia, Ádám sem. Velük szemben Arany János fiának, Lászlónak az irodalmi munkássága sokkal izgalmasabb: a Székelyföldön gyűjtött meséket kötetbe rendezte, fordított Shakespeare-t, Molière-t és Puskint, és sajtó alá rendezte apja irodalmi hagyatékát. A délibábok hőse című verses regényével pedig jutalmat nyert a Kisfaludy Társaság pályázatán, és megteremtette Hübele Balázs alakját is.
Akiknek sikerült
Persze mindig vannak olyanok, akik végeredményben sokkal magasabbra törnek író szüleiknél. Közéjük tartozik a fekete humoráról és szatirikus hangvételéről (is) elhíresült Evelyn Waugh is. Az eredetileg Arthur Evelyn St. John Waugh néven született író már korán megfertőződött az irodalommal: apja, Arthur Waugh nevéhez számos irodalmi kritika, életrajz, vers köthető, amúgy pedig közel harminc évig a Chapman & Hall kiadó vezetője volt. Evelyn Waugh azonban valóban a legnagyobbak közé emelkedett: regényt, novellát, útikönyvet, irodalmi életrajzot is írt (regényei közül magyarul egyebek között a Jámbor pályát, az Egy marék port vagy az Utolsó látogatást lehet olvasni). 1966-ban bekövetkezett halálát követően Graham Greene egy, a Timesnak írt levelében nemzedéke legnagyszerűbb regényírójának nevezte. A családban amúgy nem csak ő adta írásra a fejét, hiszen bátyja, Alec, szintén termékeny szerző volt.
Most akkor ki kicsoda?
Voltak azután természetesen olyan írópalánták, akik különösképpen nem törték magukat amiatt, hogy a külvilág éles különbséget tegyen köztük és híres felmenőjük között. Ide tartozik a két Dumas, akiket műveik felemlegetésével, illetve a nevük elé biggyesztett „idősebb" vagy „ifjabb" szócska révén különböztet meg általában a nagyérdemű. Ifjabb Alexandre Dumas leghíresebb regénye A kaméliás hölgy, amelynek színpadi adaptációja új irányt szabott a Dumas fiú életének. Onnantól kezdve ugyanis ontotta magából a színpadi darabokat, regényt azonban már csak egyet írt. Apja, az idősebb Dumas nevéhez ezzel szemben – A három testőrtől kezdve A fekete tulipánon keresztül A Monte Cristo grófjáig – megszámlálhatatlan kalandregény kötődik. Kevésbé ismert talán, hogy első sikereit az idősebb Dumas is színpadi darabokkal kezdte, írt azonban útirajzot, sőt, konyhaművészeti nagyszótárat is.
Aki álnév mögé rejtőzött
Megint mások gondosan ügyeltek arra, hogy a kiadók (és az olvasók) ne is sejtsék, hogy valamilyen rokoni szál fűzi őket ehhez vagy ahhoz az íróhoz. Nem volt ez másként Joe Hill-lel sem, aki Joseph Hillstrom King néven látta meg a napvilágot, és aki csak 2007-ben ismerte el, hogy az apja nem más, mint Stephen King. Hill maga egy interjúban így beszélt erről: „Más nevet használtam, mert rettegtem attól, hogy egy kiadó a vezetéknevem láttán könnyű pénzt szimatoljon." Saját bevallása szerint nem akart egy középszerű könyvvel kijönni, amit az emberek csak az apja miatt vettek volna meg. Éppen ezért tíz évig titkolta, még az ügynöke előtt is, hogy kicsoda valójában. Közben megírt négy könyvet, amik a kutyának se kellettek, köztük egy ezeroldalas fantasyregényt, amelyet három évig írt, és amelyet mindenki visszadobott. Hill azonban ma már nyugodt szívvel vállalja fel ország-világ előtt, hogy kinek is a fia, hiszen, mint mondja, már azelőtt sikereket aratott novelláskötetével (20th Century Ghosts) és első regényével (A szív alakú doboz), hogy a rokoni nexus kitudódott volna.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin negyedik számában jelent meg.
