Elhunyt Nora Ephron

Valuska László | 2012. június 27. |

Hetvenegy éves korában leukémiában elhunyt a három Oscar-díjra is jelölt Nora Ephron író és filmes.

Ephron 1962-ben kezdett írni egy New York Post paródiát, ami annyira megtetszett az újságnak, hogy rögvest szerződtették is. Újságíróként kezdett dolgozni, például ott volt, amikor a Beatles először Amerikába érkezett. Az Esquire-nél, a Cosmopolitannél megjelenő esszéi a szexről, az ételekről és New Yorkról személyesek és viccesek voltak, több kötetben jelentek meg (Walflower at the Orgy, Scribble Scribble és a Crazy Salad).

Első könyve a legendás újságíró, a Watergate-botrányt kirobbantó Carl Bernsteinnel kötött, második házasságára épül, és Heartburn címen jelent meg 1983-ban, később film is készült belőle Féltékenység címmel Jack Nicholson és Meryl Streep főszereplésével. Ebben az évben mutatták be a Meryl Streep és Kurt Russell főszereplésével készült Silkwood című filmet, aminek a forgatókönyvét írta, és egyben Oscar-jelölést is kapott érte.

Forgatókönyvíróként olyan népszerű romantikus filmeket jegyez, mint a Harry és Sally, A szerelem hullámhosszán, A szerelem hálójában, a Michael vagy a Julie&Julia. Ez utóbbi filmeket rendezőként is jegyzi, összesen nyolc filmet készített

Írásait a 2006-os könyvében gyűjtötte össze, ami a magyarul Sirámok a nyakamról és más hervasztó történetek címmel a Park Könyvkiadónál jelent meg.

A szerelem hálójában című filmje egy kis független könyvesbolt harcáról szól a nagy kereskedőlánc óriásboltjával szemben, és persze a szerelemről! Meg Ryan és Tom hanks ismerkednek meg könyvekkel a háttérben.


A Harry és Sallyben Billy Crystal és Meg Ryan egy könyvesboltban találkoznak, miközben az I Could Write a Book című dal szól.

A Julie&Julia pedig egy imádott szakácskönyvből készült blogról szól. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.