Tökéletesen bele kell simulnia az adott mű világába, akkor működik, ha megzavarja a nyugalmunkat, ám nem mindegy, mit hogyan nevez a nevén. Annyira könnyű elrontani, hogy a Literary Review még díjat is alapított, és minden évben megnevezi a legrosszabbakat. A Bad Sex in Ficton Awardot eddig olyan írók kapták meg, mint Norman Mailer (2007), Tom Wolfe (2004) és Sebastian Faulks (1998). A Sorvezető színpadán ezúttal a szexjelenet, melyről a három megkérdezett írónak, költőnek Morrissey, a vámpírrománc és Nádas Péter jutott eszébe. Utóbbi eszébe jutott egy kritikus Amazon-kommentelőnek is, aki a Párhuzamos történetek ominózus száz oldalát olvasva annyit írt: „A mágikus realizmus magyar változataként tetszelgő több száz oldalnyi rossz pornó épp elég lehangoló, hogy indokolja a szexuális élet végleges feladását.” Bartók, Szaniszló és Térey a fikciós aktusok buktatóiról, és legmaradandóbb erotikus vagy annak szánt olvasmányélményeiről.
Bartók Imre
Bármilyen „jelenet” akkor működőképes, ha megfelelően illeszkedik az adott regény világába. Ilyen szempontból A szürke ötven árnyalatának tökéletesen érdektelen és üres szexjelenetei is „működnek”, mert nagy következetességgel tagozódnak be egy tökéletesen érdektelen és üres narratívába, amelyben lényegében élettelen testek kopulálnak egymással. Eszközeit tekintve hasonló, noha a dolog ürességét és kínos bestialitását szándékosan túlhangsúlyozó jelenet olvasható a Glamorámában is. Ezt hívjuk pornográfiának, ezzel szemben az emberi szexualitásnak hagyományosan van egy másik, kevésbé közvetlen oldala: az erotika. A szürke ötven árnyalata úgy tesz, mintha rendelkezne erotikus dimenzióval, pedig ez nem így van, ellenben a Glamoráma harsogva be is jelenti, hogy ott nem találunk ilyesmit. Így aztán az egész jelenet (egy nyomasztó előzmények után létrejövő édeshármasról van szó) antihumanista rémlátomássá válik. De Sade már tudott erről, de az ár, amit irodalmi orgiáiért fizetett, az unalom volt, leírásai egysíkúak, mindenki úgy rakosgatja és tologatja a saját és mások testrészeit, mintha nem lenne holnap.
A szexualitás irodalmi megjelenítésének kulcsa tehát alighanem az erotikus dimenziói ábrázolása. Hogy ennek miféle buktatói vannak, arról pár éve sokszor meggyőződhettem, amikor jó ideig vámpírrománc könyvsorozatok fordításából tengődtem. Nem mondhatom, hogy ezek különösen felemelőek voltak, különösen úgy, hogy a hátlapról újra és újra rám kacsintott a szerző: kedves, kémiatanárnő-arcú hölgy, aki egy nevadai farmon él a teheneivel és az írógépével.
Könyves magazin 2016/2.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
Magyar kontextusban alighanem megkerülhetetlen Nádas Péter említése, aki több eltérő irodalmi stratégiát működtet ebben a témában (is). A Párhuzamos történetek sokat emlegetett százoldalas szeretkezési jelenete azonban kevés poétikai újdonsággal szolgál: a nyers leírások (dörzsölődés, beszakadó kantár stb.) mellett Nádas az erotikus dimenziót itt érzésem szerint irodalmias képzelgésekkel és gyerekkori emlékképekkel tölti fel. Egészen más a helyzet a margitszigeti jelenet, de még inkább az előző főmű, az Emlékiratok könyvének esetében. Talán a számomra legemlékezetesebb „szexjelenet” is ebben a regényben található. Egy fiú váratlanul megcsókolja iskolai barátját az erdő tisztásán. Persze, csak a könyv egészének fényében mérlegelhető a pillanat súlya, ugyanakkor ennek a jelenetnek a gravitációja akkora, hogy némi túlzással ez hordozza az egész művet. Egyúttal újfent emlékeztet arra, hogy az irodalom, bármi is képezze pillanatnyi tárgyát, sosem csak leírás, hanem mindig és éppannyira körülírás is.
Szaniszló Judit
Ez az a kérdés, amit még soha életemben nem tettem fel magamnak, de most, hogy más feltette, így sem biztos, hogy tudok rá válaszolni. Inkább egy sor másik kérdést vet föl bennem: miért pont a szexjelenet? Miért nem mondjuk egy főzésjelenet, egy vásárlásjelenet, egy takarításjelenet vagy egy veszekedésjelenet? Ha szerelmi történet van, vagy másképp mondom, ha élettörténet van, akkor ott szexjelenet is van. Ha nincs, akkor gyanús. Kell, hogy legyen. Bár ebben nem vagyok biztos. Nem, nem biztos, hogy kell, hogy legyen. Az elhallgatással, a hézagolással, a kihagyással ebben a témában is remekül lehet játszani. Szóval lehet szégyellős, metaforikus, óvatos, szókimondó, ha kell, akár vulgáris, ha a mű egészébe belesimul, akkor jó. Már ha a mű is jó. Magának a műnek kell jónak lennie, nem a szexjelenetnek. Talán – bocsánat, képzavar – prűd a memóriám, de ha megütnek, sem jut eszembe egy konkrét szexjelenet sem az olvasmányaimból. Nem osztom az olvasmányaimat szexjelenetekre, és nem-szexjelenetekre. Tulajdonképpen azt sem tudom, van-e irodalmi szexjelenet. Az irodalom az irodalom, akkor is ha kúrás/dugás/szeretkezés, a szexjelenet meg szexjelenet, akkor is, ha… Na jó, ebbe azt hiszem, belezavarodtam. Szóval a válaszom nem, nincsenek emlékezetes szexjelenet-olvasmányélményeim.
Térey János
Jó szexjelenet természetesen az, amelyik alkalmas a nyugalom megzavarására, vagyis helyzetbe hozza az olvasót. Belepirul stb. Szerencsés, amikor hőseink ágybeli viselkedésének leírása a jellemrajzukat gazdagítja, s nem a szerző nyilvános önkielégítése. Arányérzék, ízlés és stílus elborulása vagy teljes hiánya szokta elrontani. Elég hamar elunom a De Sade-féle öncélú tocsogást, sajnos Apollinaire Tizenegyezer vesszőjére is ez áll, de a Vargas Llosa-féle cukormázat sem kérem (Szeretem a mostohámat). Alighanem ez a kategória Stephen Vizinczey is Az érett asszonyok dicséretével, ami persze kamaszként mély hatást gyakorolt rám. O. története? Hú, hát annak csak a címére emlékszem.
Mélypont? Talán (a zenésznek nagyszerű) Morissey List of Lost című, felelőtlen szépirodalmi portyája, melyben a pár „közösülve egyetlen kuncogó hógolyóvá gömbölyödött össze”. Ennél aszexuálisabb közelítés nem is tudom, elképzelhető-e.
Mint látható, a szóválasztás kényes kérdés, különösen az aktus és a nemi szervek esetében. El tudok képzelni olyan kontextust, amelyikben egyedül vaginát, és olyat is, amelyikben csakis pinát írhatok.
Bár az ókort és a reneszánszt leszámítva a legnagyobb lírikusok – prűd környezettel sújtva – jobbára csak fű alatt írhattak szexről, így Puskin és Kosztolányi is, óriásiak e téren a líra eredményei. Nagy tanulságot fogalmaz meg Baudelaire a „mégis kielégítetlen nőről” (Sed non satiata), és Verlaine leszbikus sorozata is remek az intézeti lányokról.
Jól emlékszem az első beleborzongásra, ami a Lady Chatterley szeretője volt David Herbert Lawrence-től. Amikor a grófnő meglesi a szabadban mosakodó vadőrt. Otthon persze nem volt meg, de az egyik nagynénémnél lehetett lopva lapozgatni. A filmes földolgozás is méltó a könyvhöz, a debreceni Meteor moziban láttam, ami vicces módon ma már egy szekta temploma. Van a témában amúgy is remeklő Faludynak egy hajón játszódó, tobzó leírása Pokolbéli víg napjaimban. És Csáth, akinek akaratlan főműve lett a stubnyafürdői pornójegyzőkönyv! Móricz érdekcsigázóan kiábrándító naplója se semmi. És persze, ne feledjük Nádast, akinek híres százoldalas aktusára egy filmrendező barátom azt az epés megjegyzést tette, hogy csak „vazelinnel tudja olvasni”. Én elsősorban nagy embertani tanulmánynak tartom, mindenféle pornográf jelleg nélkül. Amúgy a téma természetes és sallangmentes ábrázolását kedvelem, hirtelen Houellebecq jut eszembe. Érdekes, hogy a legnagyobbak közül például Kafka és Bernhard világa mennyire szexmentes.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin tavaszi számában jelent meg.
