Első mondat: “Még mindig meglepte, hogy ilyen kevés idő alatt, ilyen kevés erővel ekkora hatást lehet kifejteni.”
Dávid Veron századelős nyomozásai után Baráth Katalin napjaink Budapestjére vezet, ahol egy titokzatos árnyék szedi áldozatait. Az áldozatok egytől egyig férfiak, de hogy van-e közük egymáshoz, azt még az egyelőre meglehetősen szkeptikus rendőrök se tudják megmondani. Ahogy sötétben tapogatóznak akkor is, amikor egy Bori nevű fiatal lányt egy éjszaka félholtra vernek egy kapualjban. Bori szabadidejében egy családon belüli erőszak áldozatait segítő egyesületben dolgozik, ami tovább bonyolítja a képletet. A lány lakótársát annyira sokkolja az eset, hogy elhatározza, saját nyomozásba kezd: miközben nyomokat és elkövetőket keres, számíthat rá, hogy a nappal és az éjszaka rémei elkerülhetetlenül találkozni fognak.
Könyves magazin 2016/3.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
Baráth Katalin jól tette, hogy korszakot váltott. Nagyon hiányzik a magyar krimiirodalomból az olyan autonóm, önjáró női karakter, amilyen az Arkangyal éjjel hősnője is. Dávid Veron alakja magában hordozta ezeket a jegyeket, ám a századelő szigorú társadalmi normái miatt csak korlátozottan érvényesülhettek. Az Arkangyal éjjel a jelen jól ismert díszletei között játszódik, reflexiói, hivatkozásai (például az áldozathibáztató rendőrségi kampányvideóra történő utalás) mindenkinek ismerősek lehetnek, aki nem aludta át az elmúlt bő egy évet. Résnyire nyílnak a csukott ajtók, de az otthon langymelege helyette szidalmak, ütések és elfojtott zokogás hangja szivárog ki, a bénító tehetetlenséget pedig csak egy kívülálló tudja fellazítani.
Baráth Katalin: Arkangyal éjjel
Agave Könyvek, 2016, 352 oldal, 3480 HUF
Az utóbbi évek divatos kiadói marketingfogása, hogy minden olyan új thrillert, amit női szerző jegyez, és aminek konfliktusai valahol a családban keresendők, az új Holtodiglannak kiáltanak ki. A párhuzam általában több ponton döccenni szokott, és az Arkangyal éjjelt véletlenül sem szeretném új bárminek bélyegezni, viszont az tény, hogy szépen illeszkedik abba a chick noirnak vagy domestic noirnak is nevezett angolszász trendbe, amely az elmúlt néhány évben teljesen új vágányra állította a női krimiszerzőket. Az elmúlt időszak könyvsikereit látva kimondható, hogy egyértelműen a női krimiszerzők azok, akik hamarabb kiborítják a családi mocsokkal teli bilit, és a tökéletes porcelánkülső alá egy kínlódásokkal, elfojtásokkal, traumákkal teli mikrovilágot építenek ki, amibe szinte kódolva vannak a későbbi konfliktusok. Baráth könyve annyival több a hagyományos női noiroknál, hogy legalább akkora fontosságot tulajdonít annak, ami az utcán, egy aluljáróban vagy akár egy elhagyatott gyártelepen történik, mint annak, ami az otthon négy fala között. Hősének egyfajta katalizátorszerepet szán, amitől maga a cselekmény is sokkal akciódúsabb lesz, mint ahogy azt a hasonló könyvekben megszokhattuk.
Kapcsolódó cikk:
Baráth Katalin: Nincs olyan jó kedvem mostanában, hogy aranyoskodjak
Az Arkangyal éjjel hősnője persze nem egy tűzrőlpattant erkölcscsősz, sokkal inkább egy enyhén szociopata vonásokat mutató, az emberekkel bizalmatlan és erősen traumatizált fiatal nő. Cselekedetei és döntései nem mentesek a hibáktól, még akkor sem, ha esetleg a jó szándék vezérli őket. Nem hajlandó elfogadni a társadalom által a nőknek kiosztott áldozatszerepet, még akkor sem, ha ezzel a nehezebbik utat választja. A regényre összességében jellemző egyfajta műfaji mix, hiszen a domestic elemektől kezdve a klasszikus nyomozáson át az akciójelenetekig több zsánerből is merít. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy a maga szabályrendszerével és eszközeivel egy égető és aktuális társadalmi jelenségre reagál, anélkül, hogy köldöknézegetős, fanyalgós szocio-ömlengésbe csapna át.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin nyári számában jelent meg.
