Fotó: Valuska Gábor
Sorozatukban írókat, költőket kérünk meg, hogy válasszanak egy képet a Ludwig Múzeum aktuális kiállításának anyagából, és írják le, ami először az eszükbe jut róla. A Gazdálkodj okosan! A művészet és a gazdaság kapcsolatáról című kiállításon Turi Tímea járt.
Választott kép: Ladik Katalin: Szünet a forradalmi munkában
A kortárs magyar női művészet egyetlen esélye a túlélésre egy száznyolcvan fokos fordulat. Hátat fordítani mindannak, amit Nemes Nagy Ágnes-i hagyománynak nevezünk, és teljes figyelmünkkel odafordulni Ladik Katalinhoz.
– Miért, van külön női művészet? – kérdezi az Általános Férfi öltönyben, eltartja a kisujját, miközben megkeveri a kávét.
Az Általános Férfi elkényeztetett (verwöhnt!), de legalábbis így látja őt a mindig Egyedi Nő. A mindig Egyedi Nő irigy, mert tudja, hogy nincs mód a szabadságharcra, nincs lehetőség a viszonyok felforgatására ott, ahol a forradalom hagyományosan a férfiak munkája. Innen az Egyedi Nő egészséges szkepszise mindennel szemben, ami „forradalmi”.
Az Egyedi Nő pontosan tudja, hogy mindaz, ami forradalminak mondott, mindig ideologikus. A forradalomnak nincsenek hétköznapjai, ünnepnapjai, nem lehet szabadságra menni a forradalomból. Ladik Katalin képe szerint azonban lehet.
A kollázs mint műfaj lényege a belátás, hogy nem tudsz a semmiből világokat teremteni, hanem abból dolgozol, ami adott. A kollázs arra emlékeztet, hogy ez mindig így van. A munka viszont maga az a hozzáadott érték, ami nyomán megváltozik az adott: egészen új minőség keletkezhet. Hogy ez sikerül-e, csak attól függ, te magad hogyan gazdálkodsz a saját tehetségeddel. A legkisebb tehetség is jól beosztható, míg a legnagyobbat is el lehet pazarolni. Ha úgy érzed, ki vagy szolgáltatva a körülményeknek, nem az a megoldás, hogy forradalmi munkákról álmodozol, hanem az, hogy elkezded használni a saját kötöttségeidet.
A képek, amelyek között jársz, arról beszélnek, hogy hol köt gúzsba a gazdaság. És én azon gondolkodom, hogy hogyan mondhatnám el neked, hogy ez nem baj. Nem baj, hogy nincsen tiszta művészet. A gazdasági meghatározottságot rossznak tekinteni csak addig lehet, amíg hiszel a tiszta művészetben, de tiszta művészet nem létezik. Tiszta művész nem létezik. Huszonnégy órás művész sem létezik. A művész addig művész, amíg alkot, mihelyt ellép a papírtól, az a hétköznapi ember lesz, aki volt. Villanyszámlával, munka- és szabadidővel, jó esetben nyugdíjjárulékkal. Hogyan mondhatnám el neked, hogy ez jó. Számtalan lélektani és intellektuális félreértést elkerülhetnénk, ha végre hétköznapi emberekként tekintenénk az alkotókra. Kéne egy száznyolcvanfokos fordulat: hátat fordítani mindannak, amit a forradalom romantikájának gondolunk, és teljes figyelmünkkel odafordulni a hétköznapok realizmusához.
A cikk eredetileg a Könyves magazin 2017/5. számában jelent meg.
