Dragomán emberkísérletben vett részt Marosvásárhelyen

.konyvesblog. | 2015. szeptember 01. |

Az irodalom hazatalál című új programjában írókat, költőket visz vissza szülőhelyükre a Litera. Elsőként Dragomán Györgyöt vitték haza Marosvásárhelyre, ahol ellátogatott szülei egykori lakásához, ahol élete első novelláját írta, és nagyszülei házához is, amelynek kertjében számos olyan élményt szerzett, amit legutóbbi regényének, a Máglyának főhőse, Emma is átélt.

  • Dragomán úgy érzi, nem tud rendesen visszamenni a városba, mert nagy erőket fektetett abba, hogy elmenjen onnan. Az utazást emberkísérletnek tekinti, de akárhogyan is nézi, ez a Marosvásárhely már nem az a hely, ahonnan ő elment.
  • Úgy érzi, annyira sokat írt arról a nemlétező városról, ami nem Marosvásárhely, hogy inkább már ott van otthon: inkább arra emlékszik, amiről ír, nem arra amiben élt.
  • A Magyarországig végigállt, hajnali, neonfényes vonatút nyomasztó élményként maradt meg benne, és nagy csalódás volt meglátni az első magyar útjelzőtáblát is, mert a határon valahogy egyáltalán nem érezte úgy, hogy másik országba érkezett, a magyar fű épp ugyanolyan volt, mint a román. Az apja keresztjét viszont nem vették el tőle a határ előtti motozásnál.
  • Mesél gyerekkoráról, ami nehezen indult, majd az óvodában sem vált könnyebbé, mert az óvónőnek az volt a mániája, hogy minden évharmad végén előadást kell rendezni. Dragomán pedig semmit sem utált jobban, mint parancsra furulyázni vagy táncolni, bár amikor mesemondásra kötelezték, azt már egészen élvezte.
  • Ő volt az egyetlen gyerek, aki bőgött, amikor iskolába vitték, mert nem hitte el, hogy ez neki jó lesz. Nem is lett, az első napot végigsírta, és később sem zárta a szívébe az intézményt. Olyan keveset tartózkodott az iskolában, amennyit csak lehetett, helyette inkább olvasott, például indiántörténeteket és szocreál szovjet regényeket.
  • Gyerekkorában rengeteg fegyvere volt a fúvócsőtől a nyílon át a köves parittyáig, volt, hogy ezeket mind magára aggatva lépett ki az utcára.
  • A negyedik emeleti panellakásban lévő szobájából a temetőre látott rá, ahol két sírja is van a családjának. Az egyik egy üres kripta, a másikat az apja elajándékozta, úgyhogy most nem családtag nyugszik benne.
  • Már egészen korán rájött, hogy a családjával valami baj van, és azt is hamar megtanulta, hogy ha idegenek kezdik kérdezgetni, akkor ne válaszoljon. Apját már 14 évesen megpróbálta beszervezni a Szeku, és korán felkésztették, hogy rá is ez várhat. Egyetlen szabály volt: ha bármilyen kérdésre igazat válaszol, a Szeku azonnal megszerzi magának.
  • Első novelláját egy diktátorról írta, akit fejbe lőnek. Az apja azt tanácsolta, ne nagyon mutogassa a szöveget, de Dragomán onnantól tudta, hogy mindig írni fog, mert ha papírra veti a fejében pörgő képeket, akkor többet már nem kell rájuk gondolnia.
  • A szombathelyi gimnáziumi évek alatt ismerkedett meg feleségével, Szabó T. Annával, akivel végigírták és végigolvasták a négy középiskolai évet. Az egyetemen bekerült az Eötvös Kollégiumba, ahol olyan tanárai voltak, mint Takács Ferenc, Géher és Nádasdy.
  • Úgy érezte, az első regényét titokban kell írni, mert ha bárkinek is elmondja, úgy jár, mint az apa, és sosem fogja befejezni.
  • Az elindulásélmény nem a negyedik emeleti panelhez, hanem nagyapjáék házához kötődik, ahol az utolsó nyáron laktak, amikor nagyszülei a nagypapa szürkehályog-műtétje miatt Magyarországra utaztak. Akkoriban komolyan jógázott, az egyetlen könyv, amit a táskájában magával vitt, egy jógaköny volt.
  • Apja sokáig nem akarta elhagyni Romániát, Dragománnak viszont máig nagyon fontos az a pillanat, amikor eldől, hogy az ember elindul. Bár diktatúrában éltek, nagyon civilizált körülmények között hagyták el az országot, de tudja, hogy ma az elmenés sok embernek sokkal megterhelőbb folyamat.
  • Családja hitt abban, hogy lehallgatják a lakásukat, ez pedig már majdnem olyan, mintha tényleg lehallgatták volna. Dragomán sokáig nem akarta kikérni az apjáról szóló esetleges jelentéseket, de Herta Müller egyszer azt mondta neki, hogy addig kell kikérni a papírokat, amíg lehet. Valószínűleg ő is meg fogja tenni, de tudja, hogy olyat is fog találni bennük amire nem számított. Ha elolvassa az apjáról szóló jelentéseket (ha vannak, bár valószínűleg vannak), a Szeku szemével fogja látni őt: ezt sokáig kerülni akarta, de talán már elég bátor hozzá.
  • Emlékezetes momentumként maradt meg benne egy gyerekkori kolbásztöltés élménye. Akkoriban nem volt könnyű húst szerezni, de a szomszédjuk a húskombinátban dolgozott, ahonnan néha húst csempészett ki, amit aztán nekik eladott. Össze is jött egy kolbászra való, és már a bél is rá volt húzva a töltőre, amikor csöngettek. A Szekut viszont egyáltalán nem érdekelte a kolbász, az apját vitték el kihallgatásra. Házkutatáskor nagyon kellett figyelni arra, hogy nehogy véletlenül dollárt csúsztassanak az ember könyvei közé, mert azért azonnal börtön jár, úgyhogy voltak, akik a hivatalos házkutatás után egy sajátot is tartottak, hogy megtalálják, ami nem odavaló.
  • Dragomán nagyapja házához is ellátogatott, amit sokkal intimebb térnek érez, mint a lakótelepi lakást. Az elmúlt 9 évben sokat gondolt a környékre, mert a Máglya nagy része olyan fontos személyes benyomásokból épül fel, amiket a nagyszülei kertjében szerzett. Valószínűleg soha többet nem megy majd vissza a házhoz, se gyerekkora színhelyeire, látta őket, és gondolkodott rajtuk eleget. Ez a kirándulás pedig nem hazatérés volt számára, hanem inkább valaminek a lezárása.