Dés, a nyitott könyv

barraban | 2013. március 27. |

Dés Mihály: Pesti barokk

Magvető, 588 oldal, 2013, 3192 HUF

Hamisítatlan Dés-estként indult a könyvbemutató: a program elején László zenéjét hallgatták a résztvevők, Márton készítette a kivetítőn látható könyvillusztrációkat, és Mihály, az est főszereplője ragyogta be a pódiumot, lassan átvéve az abszolút főszerepet a családtagoktól. A Bacsó-féle Banánhéjkeringő egykori szereplője elmondta: nem lehet olyan kérdése a moderátornak, és egyben a kötet szerkesztőjének, Szegő Jánosnak, amit unna, nagyon boldog, hogy itt lehet, ki van éhezve egy kis közönségsikerre. „Nyitott könyv vagyok." - ismerhette meg mindenki a közelmúltig Barcelonában élő újdonsült regényíró széles kitárulkozási kedvét.

Ha valaki azt várta, hogy Dés Mihállyal a kultikus nyolcvanas évek füstös levegője gomolyog majd be a Rózsavölgyi Zeneműboltba, nagyot tévedett. Nem hangzottak el csiklandós anekdoták, korfestő minitörténetek a Moszkva téren szerveződő házibulikról, a szubkulturális sztárrendszerről, a csellengő fiatalokról, a vörösboros kólás hajnalokról, de még a szervezkedő ellenzékről sem. Dés Mihálynak saját bevallása szerint nem sok érzelmi köze van az általa ábrázolt miliőhöz: erotikus, vicces-ironikus regényt akart írni, a pontos és kimerítő korábrázolás igénye helyett a nyelvi játék, a paródia és egy hőstípus megjelenítési lehetőségei izgatták.

A Pesti barokk keletkezéstörténetéről megtudhattuk, hogy az első fejezet már 1988-ban, Barcelonában kész volt: 20 évvel később, 2008-ban Dés élete egyik válságos pontján kezdte el bogarászni régi szövegeit, ekkor bukkant rá újra. Más, giccsesnek és cikinek tartott írásaival ellentétben ezt jónak találta, kifejezetten élvezte a rendhagyó szerelmi légyott-szcénát, amit a 93 éves nagymama folyamatosan félbeszakít. Az író önmagát született amnéziásnak tartja, nem emlékszik a múltra, ráadásul nem is érdekli, Spanyolországban pedig az irodalomhoz való viszonya is megváltozott: itthon kívülálló volt, kint viszont sikerült szerkesztői, újságírói karriert csinálnia. Így nem azt a hangulati zsánerregényt akarta folytatni, amit annak idején elkezdett, inkább a történetet magát, és egyben annak a paródiáját szerette volna megírni. A játék vált számára fontossá, a huszonöt éve elvesztett magyar nyelvvel való közeli kapcsolat felélesztése: a regény sokkal inkább konstrukció, mint rekonstrukció, inspirálták ugyan valódi naplók és levelek, de ugyanennyire motiválták fiktív irodalmi élmények is. Fontos szövegszervező elv a pesti argó játékossága, vagy különböző hivatalos szövegek parodisztikus kiforgatása (például egy helyütt úgy írja meg a főhős a beszámolót, mintha ő jelentene saját beszervezőjéről). Sőt, a Pesti barokk tartalmaz esszébetétet is, amiben két szereplő cserél véleményt a szerelem leglényegéről, mintha csak A varázshegyből léptek volna elő. A nagy nemzedéki látlelet létrehozásának vágya Dést tehát nem igazán fűtötte. Örül, ha a mondatok, szavak hitelesen csengenek, ha érzékletes a korrajz, de igazából nem fűzte különösebben mély viszony az ábrázolt időszakhoz, az volt a célja, hogy a Pesti barokk nyelvileg jól megkonstruált legyen, vicces, sűrű szövésű, és ütős.

A regény iránti alázat uralta az estét, Dés és Szegő sokkal többet foglalkoztak a szöveggel, mint ahogy ez egy könyvbemutatón általában szokás. A bevezető után felolvastak az első, majd rögtön a harmadik fejezetből is, közben Dés Márton illusztrációit csodálhattuk meg a kivetítőn. A Pesti barokk egyes szám első személyű szerkesztésmódja szinte felkínálta a kérdést, hogy a főhős, Koszta Jani mennyiben Dés doppelgangere, és mennyiben saját korának jellemző hőse. Dés elmesélte, hogy egy barátnője így reagált a figurára: „Mihálykám, te ennél jobb fej vagy.", amit az író bóknak vett (bár később azt is mondta, hogy tízből tizenkét ismerőse egyértelműen azonosítja Kosztával). Őt egy olyan karakter érdekelte, aki jófej ugyan, de azért kicsit kínos, aki intenzíven él, de ámítja, becsapja magát, sőt másokat is. Ugyanakkor természetesen a saját személyisége volt a kiindulópont, ezért sok önéletrajzi elem található a Pesti barokkban. Az (ön)irónia illusztrálására elhangzott egy olyan részlet, ahol Koszta Jani az FMK-ban (zsengébb korú olvasók kedvéért: Fiatal Művészek Klubja, a budapesti alternatív zenei kultúra egyik centruma, 1998-ig működött) összefut Dés Mihállyal, s rögtön pletykálni kezd róla a barátnőjének: az olvasó számára így derül ki, hogy Dés pofátlan hazugságokkal és hízelgéssel szédíti a csajokat, ráadásul mindenről véleménye van, és kötelességének érzi, hogy gondolatainak helyességéről másokat is meggyőzzön.

Önéletrajzi elem a nagymama is, akivel Dés valóban együtt élt a regénybeli lakásban, és az ő figurájának a kidolgozásánál vette legkevésbé igénybe írói fantáziáját. A Pesti barokk be van ágyazva a korba, jogos a korszakregény-olvasat is, mondta, ugyanakkor Koszta egy archetípus, egy Don Juan-paródia is, mégpedig annak pesti és posztmodern változata: nem véletlen a sok vallásos utalás, lényegesek a Golgotára, a kereszténységre irányuló ironikus hivatkozások.

A regény egyik csúcspontja egy ellenzéki farsangi házibuli. Többen úgy emlékeztek, hogy ez az esemény valóban lezajlott, holott az egészet Dés találta ki: egy régi naplóbejegyzés alapján konstruálta meg, és a megírtakat el is küldte több „résztvevőnek". Többen visszajeleztek, hogy valóban volt ilyen jelmezbál, sőt akadt olyan, aki képet is küldött. A részlet igazi ellenzéki enumeráció. Kis János arab sejkként tündököl, Klaniczay Tibor boszorkának öltözik, Kenedi János és Betlen János kurva lesz (utóbbinak jól áll a szerep a visszaemlékezés szerint). Demszky Gábor szomorú arcú Pierrot, Haraszti Miklós gerillaharcos, Radnóti Sándor igazságos Mátyás király, Magyar Bálint pedig tanító egy jókora nádpálcával. Petri György az egyetlen, aki civilben jelenik meg ezen a fiktív bulin, őrajta Dés fantáziájában a zakó és a farmer a jelmez.

Szegő János rákérdezett a regény egyik kulcselemére, a sűrűn megjelenő erotikus motívumokra. Dés elárulta, hogy alapvetően két ambíció mozgatta írás közben, a humor és a pornográfiamentes erotika. Kihívás volt számára, hogy az erotikus jelenetek hatással legyenek az olvasóra, ugyanakkor ne rugaszkodjon el az ironikus, groteszk hangtól sem.

A beszélgetés végén Szegő elárulta, hogy a regény kilencven százaléka 1984-ben játszódik, de nem itt ér véget, helyet kapott az elmúlt húsz év (bírálata?) is. Lehet, hogy Dést nem érdekelte különösebben 1984, a felolvasott részlet alapján azonban valószínű, hogy a rendszerváltást követő világról markáns véleménye van. Szegő kicsit mentegetőzve jegyezte meg a felolvasás után, hogy ez nem ugyanaz a hang, ami a szöveget egészen a végéig jellemezte. S valóban, a fanszőrzetüket borotváló csajokról, a zselés hajú, nyálas bankfiúkról, a tetovált plázacicákról, és egyéb rendszerváltás utáni, negatívnak tekintett jelenségekről szóló rövid, kicsit indulatos, kicsit cinikus részlet tónusa élesen elütött a korábbi szövegrészletektől. Nem biztos, hogy ez a váltás jót tesz a szövegnek, de a megállapítás egyrészt igazságtalan a kontextus, no és a teljes regény ismerete nélkül, másrészt Dés valamiért fontosnak tartotta, hogy véleményt alkosson a világról, aminek ott és akkor nem lehetett részese, s talán úgy érzi, örökre lemaradt valamiről.