Fotó: Szöllősi Mátyás
A kutyáknak ő nyúl, a nyulaknak kutya – Dániel András ezekkel a szavakkal jellemezte legújabb képeskönyvének hősét, és ebből is látszik, hogy nem egy hétköznapi mesefigura a nyúlformájú kutya. Már csak azért sem lehet mesét emlegetni vele kapcsolatban, mert belső monológjaiból egy vívódó, a saját helyét kereső és gyakran önmagát is megkérdőjelező alak képe bukkan fel, A nyúlformájú kutya éppen ezért inkább a kamasz vagy a fiatal felnőtt olvasókhoz állhat közelebb, mint azokhoz, akik az elmúlt években olvasóként a kufli univerzumban bolyongtak. Dániel András lappangó rajzokról és képi asszociációkról is mesélt nekünk.
Margó. A nyúlformájú kutyát pénteken 16 órakor mutatják be a PIM Lotz-termében. A szerzővel Veiszer Alinda beszélget, közreműködik: Mészáros Márton irodalomtörténész és Ferenczy Dávid pszichológus. Facebook-esemény>>
„Sokszor meglepődöm azon, hogy mennyire a fogékonyak a gyerekek az abszurdra” – nyilatkoztad nekünk pár éve. A legújabb könyved már a címében magában hordozza az abszurditást, hiszen egy olyan kutya a hőse és az elbeszélője, akinek nyúl formája van. Benyomásaim alapján a hősöd nem éppen egy vidám figura, de te hogyan jellemeznéd őt, mi az, amit mindenképp érdemes tudni róla, mielőtt a kezünkbe vesszük a könyvet?
A könyv címe valójában a legfontosabbat elárulja a főhőséről. Ő egy elrontott rajzfigura, egy kutya, akit – ügyetlenségből vagy rosszindulatból – nyúlformájúra rajzolt valaki. Ez meghatározza szegénynek a helyzetét: idegen a saját testében, és nem találja a helyét ott sem, ahol él – egy könyvben. A kutyáknak ő nyúl, a nyulaknak kutya, senkihez sem tartozik. Sétál oda-vissza az oldalakon, de nem talál társakat magának. Pedig, hidd el, meglehetősen nagy a jövés-menés ebben a könyvben!
Dániel András: A nyúl formájú kutya
Tilos az Á Könyvek, 2018, 3490 HUF
Annak idején azt mesélted, hogy a Kicsibácsiék írásakor szinte a semmiből villant be egy-egy ötlet. A nyúlformájú kutyával mi a helyzet: alaposan megtervezett vagy inkább egy spontán, ösztönös könyvvel van dolgunk?
Lappangott egy ideig, mielőtt elkezdtem volna írni a szövegét. Van az asztalom mellé kitűzve egy kis rajz, egy papírfecnire firkáltam valamikor. Két elég béna kis nyulat ábrázol, és az egyik alá annak idején, hirtelen ötletből odaírtam, hogy „A nyúlformájú kutya" Hónapokig nézegettem ezt a rajzot, és egyre erősebben éreztem, hogy kezdenem kell vele valamit. Kíváncsi lettem, hogy mit mondana egy ilyen rajz, ha képes volna beszélni. Végül nekiálltam megírni ennek a szegény elrajzolt alaknak a monológját.
A szöveget olvasva eléggé egyértelmű, hogy ez a könyved a kufli-rajongóktól eltávolodva inkább a tizenéves olvasókat célozza meg, miközben a képi világ mégis erőteljesen kötődik az eddigi kötetekhez. Írás és illusztrálás közben mi volt a fejedben, elsősorban kik azok, melyik az a korosztály, amelyik szerinted érteni és értékelni fogja a könyvet?
Így van, a szöveg nem kifejezetten a kufli fogyasztó generációnak íródott. Inkább tizenévesek vagy fiatal felnőtteket képzelek olvasóként. A nyúlformájú kutya sajátos problémái emlékeztetnek azokra, amelyekkel kamaszkorunkban szenvedünk, és amelyek könnyen beköszönhetnek később, felnőttkorban is. Nem mintha ebbe az értelmezésbe szeretném beszorítani a könyvet. Számomra legalább annyira szól a szerző szorongásáról is, aki megteremti valamilyennek a figuráit, majd sorsára hagyja őket egy könyvben. Aztán később, amikor látja, hogy elrontott valamit, már hiába, nem tud változtatni semmin. Ami a könyv képi világát illeti, szerintem meglehetősen különbözik az eddigi könyveimtől, technikai és stiláris szempontból egyaránt. Többet kísérleteztem és nagyobb teret engedtem az improvizálásnak, a képi asszociációnak, mint a korábbi képeskönyveimben. Mintha csak a vázlatkönyvembe engedném be az olvasót, hogy szabadon sétálhasson egy firkákból épült város furcsa lakói között.
Lapozzatok bele a könyvbe:
DanielAndras_a_nyulformaju_kutya_RESZLET.pdf by konyvesblog on Scribd
