Húsz évvel Hyperion című scifi-regénysorozatának első kötete után, amely a műfaj egyik legismertebb reprezentánsává emelte, Dan Simmons (1948), az eddig is tehetségének sokszínűségéről ismert amerikai szerző Charles Dickensről, a nagy angol regényíróról szóló regénnyel keltett feltűnést az idei francia könyvpiacon.
A Hyperion után Simmons a fantasztikus történetek és a detektívregények műfajában is jelentős alkotásokat is tett le az asztalra, többek között Homérosz Iliászát adaptálta két újabb scifihistóriába, hogy aztán - többek között - Terror című horrorkönyvében a XIX. század közepén az Északi-sark jégmezőin elpusztult Franklin-expedíció sorsát dolgozza fel, a regény lapjain egy szörny üldözi az expedíció túlélésért küzdő tagjait.
Új műve, a Drood a viktoriánus kor Londonjában játszódik, és bár hőse Charles Dickens, a Twist Olivér, a Copperfield Dávid és a Karácsonyi ének szerzője - formailag nem Dan Simmons mondja el a történetet, hanem az egész históriát Dickens egyik valóban létezett korabeli írótársának, Wilkie Collinsnak emlékirataként meséli el. Collins munkatársa és egyben vetélytársa is a nagy angol klasszikusnak, mellesleg pedig megrögzött ópiumszívó, akinek paranoiás rohamai és skizofréniás hallucinációi voltak.
Dan Simmons könyvében úgymond Collins posztumusz kézirata olvasható, amelyet a szerző szerint másfél századdal későbbi (azaz a mai) olvasóinak szánt és Dickens életének utolsó évét mondja el "a maga szemszögéből" - attól a vasúti szerencsétlenségtől, amely csaknem az életébe került, és amelynek során találkozott a Drood nevű rejtélyes személlyel, egészen a nagy író haláláig.
A Le Figaro munkatársa a mű francia kiadásának megjelenése alkalmából az amerikai Colorado államban, a Sziklás-hegység alatt elterülő síkságon található Longmontban kereste fel Simmonst. Az író New Yorktól és az amerikai írók rohanó világától távoli kisvárosban vásárolt magának gyönyörű kertes villát, és a közeli hegyekben is épített magának egy erdei lakot, amelynek kertjében szobor formájában látható a Hyperion ördögi figurája, a Shrike.
Simmons elmondta a párizsi lapnak, hogy az 1990-es évek végén merült fel benne Drood figurájának és az egész regénynek a gondolata - azt követően, hogy elolvasta Peter Ackroyd brit író magával ragadó Dickens-életrajzát.
"A könyvben annyi fehér folt maradt Dickens utolsó éveiről, hogy ez a hiány igazi frusztrációt okozott számomra: mintha olyan regényt olvastam volna, amelynek hiányzanak az utolsó oldalai. Viszont úgy éreztem: egy regényíró számára ez nagyszerű lehetőség arra, hogy az üres helyekre beillesszen egy kitalált történetet" - magyarázta a szerző.
Dan Simmons szerint a regényíró Dickens az angol nyelv szellemiségének ugyanolyan fontos formálója, mint a William Shakespeare, a színpadi szerző, de ezt nem ismerik el az irodalmi világban. Virginia Woolf például olyan írónak tekintette, akinek műveiben a szereplők csak ürügyet szolgáltatnak a gyenge cselekményhez, de ez a vélemény - mondja Simmons - valójában csak az író irigységét tükrözte. Woolf nehezen írt, Dickens számára ez igen könnyűnek tűnt, Shakespeare mellett az ő hősei váltak olyan ikonokká, amelyek "örökre bevésődtek az angolszász kollektív tudatalattiba".
Az eredetileg angol nyelv- és irodalomtanár Dan Simmons regényeiben gyakori az utalás az irodalomtörténet nagy szövegeire. A Hyperion-regényfolyam első kötetete Chaucer Canterburyi meséiből nyerte az ihletet, Homérosz, Dante, Proust és Shakespeare, Flaubert és Keats is megannyi ötletet és regénymotívumot adott számára.
Dickens utolsó műve, az Edwin Drood rejtélye befejezetlen maradt. "Úgy gondolom, hogy a magam módján megoldottam ennek a regénynek a rejtélyét, persze tudatában vagyok annak, hogy számos olvasónak volt már elképzelése arról, hogy miként fejeződött volna be Dickens könyve. Ezeket figyelmen kívül kellett hagynom, hogy előállhassak a saját elméletemmel" - fejtette ki Simmons.
"Gyakran kérdik tőlem, hogy a nagy szövegekre való utalásokkal nemesebbé akarom-e tenni műveimet, de ez arrogancia és sznob magatartás lenne. Amikor azonban írok, újra és újra el kell olvasnom alkotásaikat, és meg kell értenem, miért tekintik őket a legnagyobbaknak" - magyarázta Dan Simmons a Le Figarónak.
(MTI)
