Csobánka Zsuzsa és Orbán Ottó verse

Születés- és halálának napja között hét nap van. Hét nap és hatvanhat esztendő. Hét nap a Teremtéshez is elég, és hatvanhat év az alkotáshoz. Orbán Ottó, a sokhangú költő, aki „sorsához járt próbaéneklésre” idén hetvenöt. Kilenc éve már, hogy pihen. - Orbán Ottó 75 éves lenne.

Hat kortárs szerzőt kértünk fel, hogy osszák meg velünk Orbán-élményüket, akik verseket, emlékeket, kacsintásokat kaptak tőle. Verseket, kacsintásokat, emlékeket kaptunk mi is tőlük. Ezeket tesszük ma közzé. - Csobánka Zsuzsa verse következik.

Csobánka Zsuzsa: Bábel

Megszólíthatatlan vagy,
ne ints, vissza se kérdezz.
Hajlékaim olyan emberiek,
tele vérrel, mocsokkal is talán,
nem vagyok méltó.
De ha vagy, és én elhiszem,
hogy valakihez beszélek,

lenned kell, lennem nekem.
Hála legalább, ha végképp elcsigáz az éjjel.

Birodalmam széles,
felhők kergetik.
Méhemben zsibongó sejtek
tágulnak, lüktetnek.
Mélyre ás az Úr, valaki alszik benne.
Mindegy, szőr vagy toll borítja-e a testet,
alatta csupasz.
Csupasz a madár izmos szíve felett,
és csupaszok a belső szervek is,
készen arra, hogy elhallgassanak.

Uram, magaddal mérsz.
A kezemben nehéz vasak,
ingek simulnak alatta.
Sima a gallér, sima az ingnyak,
simák a karok, a hát
és a tüdő mindkét lebenye felett az anyag.
Imára kulcsolt két erős kezem így ölel,
enged, fogad.

Lélegezz.
Amit most látsz, elmesélni egy élet kevés lesz.
Add, Uram, ne gyűrjem az ing alatt a testet,
igeneim igenek, a nemek nemek legyenek.
Néma legyek vagy pontos,

de inkább emberi,
hibáimban nélkülözhetetlen.
Olvass, Uram, hadd olvassalak.