Dr. Csernus Imre: A kiút
Jaffa Kiadó, 2013, 300 oldal, 3192 Ft
Fotó: Valuska Gábor
Dr. Csernus Imre hetedik önálló kötete jelent meg a napokban, A kiút címmel. Könyveit saját fejlődése mérföldköveinek tartja. Sokaknak bejön, mások meg ki nem állhatják a kicsit repetitív, szókimondó, provokatív stílusát. Az új könyvében ajánlatokat tesz X és Y generációsoknak, megmondja, mi a különbség a vallásosság és a hit között, és még a homoszexualitás is szóba kerül.
Ahogy a könyvet olvastam, az első gondolatom az volt, hogy ebben benne van A nő, A férfi, de még a Felnőtt húsleves is. Aztán olvastam egy interjút, amiben azt mondod, hogy ez a könyv, A kiút, összegzése mindannak, amit jelenleg tudsz.
Így van. Nagyon érdekes az emberek szövegértelmezése és a memóriája. Nagyon sok mindenről írtam, de rájöttem, hogy elkövettem egy fontos hibát, ami miatt „megmondónak" hívnak, és ez nagyon zavaró. Az emberek nem is tudják, hogy ezáltal kialakul egy függőség a Csernustól. Mert tegyük fel, hogy állítok valamit, ő elkezdi eszerint élni az életét, és bejön, akkor felmagasztalja a Csernust az egekig, hogy milyen jót mondott. De, ha az variáció nem működik, akkor a Csernus menjen el a francba. Izgalmas volt rájönnöm, hogy ezzel a hozzáállással egy nagyon fontos dolgot nem veszek figyelembe, mégpedig az ajánlattételt. Ezért ezt ebben a könyvemben teljesen megváltoztattam, így végig ajánlatokról szól mindig a másik emberre bízva, hogyan fog dönteni. Ezt ki is hangsúlyozom, és kerülöm a kell szót. Sok emberrel beszéltem, és nekik is az a tapasztalatuk, hogy ha túl sokat használják a kell szót, egy idő után észreveszik a belső görcsölést. Én is megfigyeltem, hogy ha azt mondom, hogy oda kell, hogy menjek, akkor egy pressziót érzek, ami azt jelenti, hogy azt a dolgot rajtam kívül álló okok miatt teszem meg. Ezért nagyon érdekes ez a könyv, mert én azt vallom, hogy egy laza, spontán életet úgy lehet élni, hogy én tudom, hogy a félelmek azok állandóan ott ülhetnek a nyakamon, de rajtam múlik, hogy én hogyan döntök.
Azért lett ennek a könyvnek a témája a kiút, mert sok kritika ért, hogy csak leteremted az olvasót, de nem adtál segítséget a megoldáshoz?
Nem. Azt gondolom, hogy az egész élet egy lehetőség. Nekem lehetőségem van őszintének lenni önmagamhoz egy adott érzést, folyamatot, reakciót illetően, vagy lehetőségem van hazudni magamnak. A kiút az ott kezdődik – ahogy én gondolkodom –, amikor érzem, hogy őszinte vagyok magamhoz, és bármilyen fájdalmas is az a gondolat, de elkezdek aszerint élni. Nem befolyásoltak az előző könyvek kritikái, mert én mindegyik könyvemet úgy írtam, hogy hittem benne, és utólag, ha rá is jöttem, hogy az valamiben hiányos, akkor tovább léptem. De mindegyik könyv úgy volt jó, ahogy megíródott. Ha ezeket a könyveket 10 év múlva elolvasom, akkor lehet látni bennük önmagam fejlődését.
Naponta levelek százait kapod, hogy te vagy a megmentő: ez nem torzítja a valóságról alkotott képed?
Én azt már régóta tudom, hogy nem én mentem meg a másik embert. Még akkor sem, ha ők előszeretettel használják, hogy megmentette a fiam, megmentette a lányom, stb. Ezek a szavak nem befolyásolnak engem, csak még inkább éberré tesznek engem önmagammal szemben, hogy mindent elkövetve megmaradjak két lábbal a talajon. Aki eljön hozzám, az meghallgat egy másféle utat, amire esetleg nem is gondolt. Tegyük fel, elkezd aszerint élni, amit megbeszélünk, egy csomó sikerélményt halmoz fel és megváltozik mindene. De nem jut eszébe, hogy ezt ő tette. Nem én csináltam, hanem ő. Én tettem egy ajánlatot, és az illető ember vakarta ki magát az adott konfliktusából. Ő maga döntött úgy, hogy másként kezdi élni az életét.
Miért éppen az X meg az Y generáció a főszereplői a könyvednek?
A Y generáció a jövő letéteményesei, bárhogy nézem. Olyan sokat beszélünk a családról, a szeretetről, és egyszerűen kíváncsi lettem. Évek óta fiatalokkal dolgozom, akár a focit illetően, akár amikor szenvedélybetegekkel dolgoztam. Az idősebbek az idő múlásával kerestek meg párkapcsolati vagy önértékelési problémákkal, depresszióval, egyéb lelki bajokkal. De a fiatalokban van a potenciál. Fontos, hogy ők, az Y, mindazokat a dolgokat tudatosan számon tartsák, amiket a szülőknél – az X generációnál – nagyon sokszor látnak, de korábban nem tudták, hogy abban a pillanatban, amikor bejön egy adott érzés, mégis miért kezdenek el ugyanúgy funkcionálni, mint az anyjuk vagy az apjuk. Pedig közben pontosan tudják, hogy ez nem jó. Nem ösztönösen csinálni, hanem odafigyelve, tudatosan. Azt tapasztaltam, hogy az Y generáció tagjaiban rengeteg energia összpontosul, nagyon fejlett kommunikációs stratégiákkal bírnak, de a félelmek megoldásaival gondban vannak. Ide lehet tenni az egzisztenciális félelmet, mert a munkájából úgy vágják ki az egyik pillanatról a másikra, mint a huzat. Tehát egzisztenciális bizonytalanság plusz a szülők hordalékának megfelelő helyre pakolása mellett hiába rendelkeznek a modern kor összes eszközeivel, internet, kütyük, stb., rengeteg olyan dolgot cipelnek, aminek a megoldásához éppolyan sok munka szükséges, mint egy felsőfokú nyelvvizsga letételéhez.
Mindegyik könyvednél akadtak olyan részek, amelyek megbotránkoztattak sok embert. Ebben a könyvben megint beletenyereltél egy érzékeny témába. A vallásosságról fejted ki elég keményen a véleményed.
Ha a vallást kompenzációnak használom, hogy a felelősségvállalásom az élet valamelyik területén csorbítsam, vagy éppen ezzel helyettesítem, vagy az Istenre hivatkozom, én azt nem érzem vallásosságnak. Én ezt támaszkodásnak tartom. Általában, ha hallunk egy keményen megfogalmazott mondatot, akkor figyelmen kívül hagyjuk azt, amit a pszichológiában úgy hívnak, projekció. Tegyük fel, hogy tudom, hogy egy adott reakciómmal valami nem stimmel. Majd hiába tudom, takarom ezt az érzést. Mindent elkövetek, hogy ne mondjam ki. Majd jön egy erős mondat, és felszakítja azokat a vékony pajzsokat, amivel a tudatalattimba lenyomtam. Na, ilyenkor jön az elképesztő felháborodás. Amikor a könyvet írtam, egyetlen mondatot tartottam szem előtt – mint a többi könyvemnél is –, akinek nem inge, remélem, nem fogja magára venni. Aki meg magára veszi, ott van egy hiátus, egy megoldatlan konfliktus.
A könyvedben a homoszexualitásról is beszélsz: hogy látod, mennyire tudják az emberek elfogadni saját maguk vagy ismerőseik, rokonaik esetében?
20 éve a mássággal foglalkozom. Annak idején, amikor az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben dolgoztam, akkor is keveredtek hozzám melegek, akiknek gondjaik voltak az elfogadással, vagy a családjuknak. De volt olyan, hogy a narkósnak volt gondja a függőség elfogadásával, vagy a társfüggő kérdezi meg magától, hogy tényleg társfüggő-e. Óhatatlanul mindig konfrontálódunk az emberi létünk különböző, látszólagos labirintusaival, amiből pedig mindig van kiút. Mindig.
És hogy látod, mitől függ a Z generáció jövője?
Az Y generáció mentálhigiénéjétől. Hogy az Y a saját világában fog-e tudni mosolyogni. Elfogja-e vinni a balhét a racionális és emocionális tetteiért. Hogy felnőttet játszanak, vagy tényleg azok lesznek. Hogy megtanítják-e a gyerekeiket nem csak a szépre és a jóra, hanem arra is, hogy pofonok és a fájdalom szükségesek a kiegyensúlyozott élethez. Tiszteletben tartva azt, hogy a gyerekük élete nem az övék, hanem a gyereké. És persze valószínűleg éppúgy fogják birtokolni őt, meg kisajátítják majd őt, meg zsarolják, mert emberből vannak. De egyre inkább látszik, hogy ez a mentalitás, ami nekünk van, hogy egy szép országban búval baszottan élünk, az nem működik. Ez az élet véges. Ki tudja, hogy mennyi? Soha nem felejtem el azt a sztorit, amit olvastam. Egy bácsit megkérdeznek, aki már fél lábbal a sírban van: Te, tata, hogy lehet, hogy te mosolyogsz? Minden reggel eldönthetem, hogy beszarjak a félelemtől, hogy jön a halál, vagy mosolyogjak. Én meg úgy döntöttem, hogy inkább mosolygok.
Az hogy vidékre költöztél és sok minden megváltozott az életedben, az számodra egy kiút?
Azt, hogy vidékre költöztem, nem követte volna egy belső változás is, akkor csak tüneti kezelése lett volna a konfliktusoknak. Rájöttem, hogy a saját életemben olyan intenzitással jönnek a negatív energiák a tanácsot kérő emberek részéről, hogy elkezdtem érezni, annak ellenére, hogy sok feszültséglevezetést használok, kibeszélem magamból, hogy ez sok. Már jó ideje kerestem, hogy hol van az a hely, ahol ezt a nagy energia-kibocsátást egyensúlyban tudom tartani. Akkor jött a természet, a szőlő, a bor, a munka a szőlőhegyen, a fizikai munka, a favágás a mentális tevékenységeken kívül. Most is onnan jöttem és látom az emberek befeszülését és a mosolytalan arcát. Én meg tudom, hogy van megoldás. Van kiút.
Szerző: Horváth Susa
