Fotó: Valuska Gábor
A Borostyánszemű egy olyan történelmi kalandregény, amely ugyan valós tényekre épül, mégis filmszerűen és átélhetően mutatja be a tizenhetedik századi Franciaország hangulatát. Budai Lotti első könyvében a Napkirály udvarának legizgalmasabb rejtélyei mentén meséli el Louise de Morainville életét. A kétkötetes regényhez (A kegyencnő hálószobája, A magányos trónörökösnő) a korabeli szokásokat bemutató képeslapok és egy történelmi blog, a Rizsporos hétköznapok is tartozik, ahol a könyvben szereplő zenék is meghallgathatók. A pályakezdő szerzővel valóság és fikció viszonyáról és az általa bemutatott kor legpikánsabb botrányairól beszélgettünk.
Egyetemistaként jogot hallgattál, és a szakmában is helyezkedtél el, most mégis úton vagy az íróvá válás felé. Miért érezted úgy, hogy váltanod kell?
A legtöbb író arról számol be, hogy már kisgyerekkorában zsírkrétával írta tele a falat, novellapályázatokon vett részt és iskolaújságot szerkesztett. Ilyen előjelek nálam nem voltak, nem próbálkoztam az írással. Viszont rengeteget olvastam, anyukám már egészen kiskoromban megszerettette velem a könyveket. Aztán rátaláltam a történelmi regényekre, amelyekből több tízezer oldalnyit is elfogyasztottam. Két-három éve történt, hogy nem találtam azt a könyvet, amit szívesen a kezembe vettem volna. Azt gondoltam, megpróbálok írni egyet. Így született meg egy közel kétszázötven oldalas, Dél-Franciaországban játszódó krimiszerű történet, az első regényem. Nem lett igazán jó, de annyira rossz sem, hogy azt mondjam, ezzel nem érdemes tovább foglalkozni. Tanultam a hibáimból és belefogtam A Borostyánszeműbe. Meg sem álltam nyolcszáz oldalig.
Budai Lotti: A kegyencnő hálószobája - A Borostyánszemű I.
Geopen, 2016, 440 oldal, 3990 HUF
A történelem iránti rajongásod tehát adott volt. Miért pont Franciaországba, a Napkirály udvarába helyezted a cselekményt?
Imádom a francia kultúrát, és ez a korszak az, amellyel már sokat foglalkoztam, így biztonsággal tudtam hozzányúlni. Persze sokat kutattam is, elsősorban régi levelezéseket olvastam. XIV. Lajos sógornője, Liselotte orleans-i hercegnő például nagyon lelkes levélíró volt, összesen ötezer levelet hagyott az utókorra. Emellett különböző memoárok és életrajzok is segítségemre voltak, illetve nagyon sok olyan online adatbázis van, ahol rengeteg forrás hozzáférhető. A Google térképén pedig virtuálisan be lehet járni a kastélyokat is.
Budai Lotti: A magányos trónörökösnő - A Borostyánszemű II.
Geopen, 2016, 440 oldal, 3990 HUF
A könyvedben szép számmal szerepelnek valóban megtörtént múltbeli események: ábrázolod XIV. Lajos mindennapjait, az udvari etikettet, de szó esik az éppen dúló háborúkról és politikai manőverekről is. Milyen a történelmi tények és a fikció aránya a regényedben?
A főhős, Louise de Morainville, illetve családjának és legközelebbi barátainak története fiktív. Ezt úgy képzeltem el, hogy a megtörtént események egy szövetet képeznek, amelybe belefonódik a főszereplő életének szála. Bizonyos történelmi kérdőjelekre, amelyekről máig nem tudjuk pontosan hogyan történhettek, az ő cselekedetei adják meg a választ. Az elveszett nyakék története, amellyel a regény indul, szintén kitaláció, bár az valós, hogy akkor és ott vonult el Henrietta Mária menete, ahogy az is, hogy vitt magával koronaékszereket, hogy ezáltal anyagi segítséget szerezzen a férjének, II. Károlynak. A lopás azonban már az én ötletem volt. A történetem tulajdonképpen kilencvenöt százalékban igaz. Bousset püspök ténykedése, a mérgezési botrány és minden háttérben zajló történelmi esemény teljesen valós alapokon nyugszik.
A blogodon Juliette Benzoni Államtitok-sorozata kapcsán azt írtad, szereted, ha a karakterek összetettebbek, vagyis oka van a cselekedeteiknek, és annak, hogy jók vagy rosszak. Ezt hogyan próbáltad megvalósítani a saját könyvedben?
Minden szereplőnél készítettem karakterrajzot, akár több generációra visszamenőleg is felvázoltam a családfáját, hogy átlássam, milyen hatások érték, hol nőtt fel, és egyáltalán mit láthatott élete során. Hiszen a szereplőimet nekem is meg kellett ismerni, hogy tudjak beszélni helyettük. Egy idő után azonban mindegyik önálló életre kelt, és már magától hozta meg a döntéseit. Ez elég hátborzongató érzés, de ez a legjobb része az írásnak, olyan mintha valaki vezetné a kezem. A főhősömnél fontos volt, hogy szerethető legyen. Visszaemlékezve én azokat a főszereplőket szerettem nagyon, akik talpraesettek, van bátorságuk és hajlandók a saját sorsukat irányítani, ezért nagyon fontos volt, hogy Louise ilyen karakter legyen.
Mi indította el benned Louise de Morainville történetét?
A cselekménynek először csak egy nagyon pici részlete ugrott be. A Forsyte Sagának van egy nagyon szép feldolgozása, amit pár éve forgattak, az abban szereplő szerelmi szál indította be a fantáziámat. De tudtam, ahhoz, hogy elég dinamikus legyen a cselekmény, kell bele egy rejtély is. Ez lett az ellopott ékszer története: egy újra és újra felbukkanó erő, amely a háttérből mozgatja a szálakat. Fontanges-hercegnő rejtélyes halálában megtaláltam, azt a krimis szálat, ami a kellő borzongásról is gondoskodik.
A Borostyánszeműben felderíted a párizsi udvar leghíresebb mérgezési botrányát, és választ adsz a király egyik szeretőjének, Madame de Fontanges-nak a halálára is. A regény írása során célod volt, hogy történelmi pletykákra kínálj lehetséges magyarázatokat?
Szeretem a történelmi bulvárt, az adott korban terjedő híreszteléseket, rejtélyeket. Persze minden ilyen pletykának utána szoktam járni, hogy mennyiben lehetett igaz, de az én fantáziámat ezek indítják be. Mindig szerettem az „akár igaz is lehetne” típusú történeteket, ahol a végkifejlet meg is történhetett volna
A Napkirály udvarában egyébként is rengeteg lehetett a pletyka és a titok, nagyon tetszett, ahogy ezt az intrikus közeget ábrázoltad. Mit gondolsz, miért vált ennyire kegyetlenné ez a világ?
XIV. Lajosnak az volt a zseniális politikai húzása, hogy úgy tette erőtlenné a nemességet, aki az édesapja életét folyamatos összeesküvésekkel nehezítette meg, hogy megépítette nekik Versailles kastélyát, ahol folyamatos jelenlétre kötelezte az udvaroncait. Ezerféle posztot kreált, a harmadik gyertyakoppintótól a helyettes cipőfelelősig, a pozíciók betöltéséhez pedig jelen kellett lenni, így a király szemmel tudta tartani a nemeseit. Viszont ez a jelenlét rengeteg pénzbe került. Lajos ugyanis tudatosan pénzköltésre sarkallta az udvaroncait: például az általa előírt udvari viselet a mai értéken huszonkétmillió forintba került. A nemesek a kiadásaikat a posztokért járó évjáradékból fedezték, azaz Lajos egy mókuskerékbe kényszerítette, és anyagilag függővé tette őket a koronától. A megélhetést jelentő posztokért és évjáradékokért pedig az emberek kénytelenek voltak egymás sarkát taposni.
Mostantól főállású író leszel? Lesz folytatása Louise történetének?
Igen, bár még mindig alig hiszem el, hogy belőlem író lehet. Viszont nagyon jó érzés, hogy végre azzal foglalkozom, amivel szeretnék. Csak egy életünk van, ezért fontos, hogy olyan hivatást, vagy hobbit találjunk, amiben úgy érezzük, ki tudunk teljesedni. Az új regény folytatás lesz, de önállóan is megállja majd a helyét. Teljesen más helyen folytatódik a történet, új körülmények között, tehát annak is értelmezhető lesz, aki azt kapja először a kezébe. Angliában a dicsőséges forradalom alatt, és Indiában a Nagy Mogulok udvarában, háremében játszódik. Voltaképpen a második könyvem is egy történelmi pletykára épül majd.
Szerző: Forgách Kinga
