A Várnegyed a föld alól – 10 év régészeti kutatásai a Budai Várban című kiállításához kapcsolódóan még tavasszal mese-és novellaíró pályázatot hirdetett Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum. A gyerekek két korosztályi kategóriában pályázhattak és több kiállítási tárgy közül választhattak (volt köztük női alakos bicska és gyertyakoppantó is), ezek köré szőtték történeteiket. A pályázat lezárult (a zsűri idén Kiss Noémi volt), mi pedig itt, a Könyvesblogon megmutatjuk a legjobbakat. A 9-13 éves korosztályban második lett Budai-Bíró Endre Részlet Corvinus János naplójából című írásával.
Budai-Bíró Endre: Részlet Corvinus János naplójából
Nehéz annak a gyermeknek, akinek az apukája éppen Mátyás király, így tehát nekem is. Jánosnak hívnak. Olyan vagyok, mint a többi kisfiú külsőleg, vagyis átlagos. Abban azért mégis más, hogy én leszek a trónörökös. A palotában mindenki sokat foglakozik velem, hogy okos, erős és bátor legyek, na meg művelt. Csak éppen apu nem ér rá velem játszani. Mindenkin és mindenen segít, rám alig van ideje. Álruhába öltözik, néha még én sem ismerném fel. Ezért egy szép nyári napon elhatároztam, hogy jó mókát csinálok a várban! Megtréfálom apukám, hisz Ő is szeret megviccelni másokat! Közös programot találtam ki! Úgy gondoltam, hogy elrejtem az ország almáját! Biztos nagyon izgatott lesz tőle és élvezni fogja a keresést, addig is együtt lehetünk!
Megérkezett apu. Látom nagyon feldúlt, mérges, ideges. Megkérdeztem tőle:
– Apu mi a baj?
– Nem találom az ország almáját! Valahova elgurulhatott!
– Én segítek neked megtalálni, ha játszol velem a Pion játékon. Közben elmesélem mi történt ma velem.
– Mióta játszol te a pion játékkal? Azzal csak a felnőtek tudnak játszani: – mondta.
Apu, mivel úgy sem tudott mit csinálni és unta, hogy állandóan csak a játékkal piszkálom, hát végül belement.
– Na, menjünk kisfiam! Játszunk egyet azzal a Pionnal!
Ahogy játszottunk apukám elfelejtette, hogy milyen mérges is volt előtte. Megdicsért milyen ügyes és okos vagyok. Jókat kacagtunk. Elmeséltem játék közben, hogy én is álruhába öltöztem, mint Ő, és kimentem a falusiak közé. Titokba osontam ki a várnegyed alatt a nagy vaskapunál. Csendben akartam lenni, de az öreg kapu vaskulcsa olyan hangosan nyikorgott, recsegett és még ráadásul el is tört, hogy gondoltam mérgemben eldobom, mert úgysincs rá szükségem. Még a végén lebukok miatta. Aztán mégis csak a zsebembe tettem. Jó lesz még valamire!
Találkoztam egy falusival, akit Szolnoki Tamásnak hívtak. Ő tanított meg a Pion játékkal ilyen jól játszani. Jó barátok lettünk. Elmondta, hogy ellopták az ország almáját. Tudja, hol van és segít nekem megtalálni, mert jó barátok vagyunk. Le is rajzolta rögvest hol van. Kaptam tőle egy térképet. Egy egészen kis papírra volt megrajzolva egy boszorkány háza és a hozzá vezető girbe-görbe út. Elmentem hát megkeresni a boszorkány házát. Nagyon különleges volt az épület és nagyon rejtélyes. A vaskapu hasonló volt, mint nálunk. Régi és öreg. És lássátok csodát! Pont az eltört vaskulcs maradéka volt a nyitja. Bementem a házikóba és mindenhol keresgéltem a kincset. Aztán a végén megtaláltam. Sajnos, pont akkor érkezett haza a banya.
– Kitekerem a nyakadat! – azt kiabálta rekedt hangjával.
A boszorkány sokáig kergetőzött velem, közben még dobálózott is sárgolyókkal. A házát mocsár vette körbe. Ott készítehette a sárgolyókat.
– Hát ne tudd meg apu, mit ki kellett kiállnom!
Végül azért sikerült kiszabadulnom, mert én gyorsabb és ügyesebb voltam a banyánál és szaladtam vissza a palotába. Zsebembe az ország almájával. Most itt vagyok.
– Na, mit szólsz apu? Milyen ügyes vagyok? Hős vagyok?
– Akkor most nálad van az alma kisfiam? – kérdezte apu.
– Nem. – válaszoltam.
Majd így folytattam:
– Tudod, arra gondoltam, hogy nekem nagyon izgalmas élményben volt részem. Szeretném, ha ezt te is átélnéd! Én elrejtettem az almát, hát most keresd meg! Segítek neked! Csak annyit mondok, hogy menj a hang után. Hallgasd csak!
Megfogta a kezem és úgy sétáltunk a várnegyedben a föld alatt. Apu és én. Mi ketten. A távolban a falusiak között énekelt egy nagyon szegény asszony, Pánti Annának hívták. A barátnőm, aki csupa szív és lélek. Szereti a gyerekeket. Azt találtuk ki, hogy elénekeli az alma rejtekhelyét neked. Olyan szépet úgy sem hall az ember, mint Anna énekét. A szívem beleremeg, melegség tölti el a lelkemet.
– Csukd be a szemed és figyelj! – szóltam apunak. – A dalban elhangzott a kulcsszó, hogy a szívemhez közel tettem az almát. – s mosolyogva a köntösöm bal felső zsebére mutattam.
– Tőled tanultam apu, hogy ne csak a külsőt nézzük, hanem a belül rejlő értékeket. Ez a két kincs, most egymás mellett van.
Apukám meredt szemmel nézett rám. Megkönnyebbült és magához szorított.
– Hidd el, te vagy nekem a legnagyobb kincsem! Látom, jó utódom leszel!
