Bértörténetek a körfolyosóról

Bértörténetek a körfolyosóról

marczisovszkyanna | 2012. június 09. |

Fotó: Valuska Gábor

Gang. „Többszintes bérházban függő- vagy körfolyosó, tornác”. Pesti bérház, bérlakás. Romkocsma és történetek. Fikció. Ha tetszik, irodalom. S ha mindezt összegyúrjuk, és szó szerint egy fedél alá tereljük őket, megszületnek a bérháztörténetek, nevezzük inkább bértörténeteknek, amelyekkel, ahogy a Margó Fesztivál felhívásában olvashatjuk, rekonstruálhatjuk egy pesti bérház történetét az elmúlt száz évből. A Könyvhéttel párhuzamosan immár második alkalommal megrendezett, a város különböző pontjairól jelentkező Margó Fesztivál törekvése, hogy kihozzák az író-olvasó találkozókat, kulturális programokat megszokott helyszíneikből, tegnap éjjel a Fogasházban maximálisan megvalósult.

Hogyan használjuk ki a városi tereket, hogyan szólaltassuk meg őket és adjunk hangot történetüknek, hogy aztán mi magunk is részeivé váljunk, és újrateremtsük az (el)hallgatások miatt megszakadt folytonosságot? A tét ugyanis nem kisebb. Kb. 10-12 évvel ezelőtt, Budapest szívében, az egykori gettó területén üresen álló, főként bomlásra ítélt bérházakat foglaltak el, majd töltöttek meg élettel a romkocsmák. Amikor először léptünk be például az első Szimplába, majd a sorra nyíló többi helyre, nem lehetett nem elgondolkozni azon, vajon kik éltek itt egykor, milyen történeteket őriznek a falak, mikor, miért ürült ki a ház, a huszadik század vajon melyik sötét korszakában.

Aztán az évek alatt a romkocsmák szinte elárasztották a belvárost, a budapesti utcakép teljes jogú tagjaivá értek, a külföldi útikönyvek látványosságként számolnak be róluk, ma már van romkocsma-térkép és romkocsma-naptár is, a hétvégi teltházakat elnézve az üzlet pedig igencsak jövedelmezőnek bizonyul. Ahogy egyre természetesebbé vált a gangos-körfolyosós bérházat belakó romkocsma-kultúra, természetesebbé vált a közeg is. Pedig a sok üres lakás mind egy-egy történetet rejt Budapest huszadik századából, ami a mi történetünk kellene, hogy legyen. Ha másképp nem, akkor legalább az irodalom által.


A péntek este tíz órára meghirdetett kis éji irodalmi túrára olyan sokan kíváncsiak, hogy rögtön egy nem várt nehézséggel indítunk: kiderül, hogy az emeleten nem tartózkodhatnak többen harminc főnél, mert életveszélyes. Mintha így, a maga fegyverével, egyenrangú szereplőként próbálna bekapcsolódni az estébe a bérház is, és azt üzenné: fontos, hogy feltárjuk múltbeli titkos történeteit, de elkerülhetetlen a jelenre való reflektálás is, vagyis hogy a ház romokban áll. A lakásnézőket illetve bértörténet-hallgatókat az est fogadott házmestere, Scherer Péter vezeti körbe.

 

A „szuterénnel” kezdünk, a tömeg fegyelmezetten vonul a vécé melletti, mécsesekkel megvilágított szűk csigalépcsőn a sötét pincébe, ahol Nemes Z. Márió eleveníti meg az ott élő Kutya úr történetét. S ha a szöveg nem is, a hely szelleme tényleg másodpercek alatt magával ragadja a hallgatót: a szűk pince a rácsos ablakaival, a gyertyafényben megvillanó sűrű embertömeg (többen már be sem férnénk) nemcsak az ostrom alatti óvóhelyeken játszódó irodalmi olvasmányaink emlékét idézi meg, hanem tényleg kizökkent a békés péntek esti hangulatunkból: vajon minek lehettek tanúi ezek a téglafalak? és milyen lehetett a szomszédokkal egy ilyen helyen túlélni a bombázásokat? és mi történne, ha hirtelen beomlana a kijárat, és összezárva maradnánk ezzel a sok idegennel? De nem sok idő marad a filozofálásra, a felolvasás véget ér, és már menni kell tovább, irány az első emelet. Mivel azonban minden érdeklődőt tényleg nem bír el az emelet, joviális házmesterünk állja a szavát, és a lent maradottakat pálinkával vigasztalja.

A „lakóidézés” során aztán az első lakásban Papp Sándor Zsigmond, majd Maros András, Aaron Blumm, Garaczi László, végül egy talányosan nem nyíló ajtó előtt Erdős Virág kelti életre egy-egy különböző évszám alapján az ott élőket. És miközben fokozatosan elevenedik meg előttünk a múlt és telik meg élettel egy-egy szobakonyha, a „díszlet”, ami ez esetben a roskadozó valóság maga, nem hagyja nyugodni a hallgatót. Az est tehát elérte a célját. Sikerült megszólítanunk a minket körülvevő teret, amely aztán nem hagyott szó nélkül elmenni minket sem. „Halkan élünk” – áll a Fogasház homlokzatán, s mintha tényleg ezt üzennék a bérházak: halkan, igen, de élünk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.